A 2700 kilométer hosszú folyamóriás nyári áradásai által lerakott termékeny hordalék biztosította emberemlékezet óta az itt élők létfeltételeit, tette lehetővé a magas kultúra kialakulását. Mivel azonban Asszuánnál, az ókori Egyiptom déli határán a vízszint olykor 15 métert is emelkedett, máskor viszont elmaradt az áradás, felmerült az igény a víz tartalékolására és az árvizek pusztító hatásának csökkentésére. Az első gátat 1898-1902 között a britek építették, de magasságát két lépésben emelni kellett, s végül a negyvenes években új gát építése mellett döntöttek.

A munkálatok előbb a második világháború miatt szenvedtek késedelmet, később pedig a nyugati hatalmak nem voltak hajlandóak az arab szocializmust meghirdető Gamal Abdel Nasszer támogatására. A kairói kormány ezért az 1956-os szuezi válság után a Szovjetunióhoz fordult segítségért, amely - közel-keleti pozícióit erősítendő - igent mondott.

A gát építése 1960. január 9-én kezdődött szovjet gazdasági és műszaki támogatással. Az első szakaszt 1964. május 16-án Nasszer és Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár jelenlétében adták át, az elkészült létesítmény felavatására 1971. január 15-én került sor. A 6 kilométerrel a régi gát alatt épült műtárgy hossza 3830, magassága 111, szélessége alapjánál 980, tetején 40 méter, a beépített kövekből 17 Kheopsz-piramist lehetne felépíteni. 12 turbinája 10 milliárd kWh energiát termel évente, ennek nagyobb részét Egyiptom exportálja.

A gát mögötti víztározó a világ egyik legnagyobb, ember által létrehozott tava. Az 5740 négyzetkilométer területű, 510 kilométer hosszú, 10-20 kilométer széles és 111 köbkilométernyi vizet raktározó Nasszer-tó nyolc év alatt töltődött fel. Az elárasztott területről 100 ezer embert kellett kitelepíteni és 24 nagyobb műemléket, köztük az Abu Szimbel-i templomot kellett áthelyezni. A templom szikláit 30 tonnás kockákra fűrészelték és 180 méterrel arrébb, 68 méterrel magasabban újból felépítették, ez volt a történelem legnagyobb régészeti mentőakciója.

A gát és a víztároló lehetővé teszi az öntözött területek időszakos ingadozásoktól mentes vízellátását, véd az árvizektől és a szárazságtól. A mezőgazdasági termelés 10-20 százalékkal nőtt, némely növényt kétszer-háromszor is learathatják, és a vízesések sem akadályozzák többé a hajózást. A beruházásnak azonban negatív hatásai is vannak: a gát miatt csökkent a folyó által szállított természetes tápanyag (a tóban viszont évente egy méterrel nő az iszap vastagsága). A Nílus völgyében így romlik a talaj minősége, Egyiptom a világ egyik legnagyobb műtrágya-felhasználója lett. Bár a Nasszer-tavon jelentős a halászat, a Nílus-torkolatnál eltűntek a szardíniák, s pusztul a delta partvidéke.