Azt, hogy a német munkásmozgalom nagy alakjáról van szó, Michael Tsokos, a berlini Charité kórház kórbonctani intézetének igazgatója állítja. A fej és végtagok nélküli női torzót két éve fedezték fel az intézet egyik földalatti helyiségében, egy ott lévő koporsóban.
Tsokos szerint, aki több szakértői vizsgálatot szervezett, a maradványok "megdöbbentő hasonlóságot" mutatnak Rosa Luxemburggal, akit ezek szerint nem abban a berlini temetőben helyeztek örök nyugalomra, ahol évente ezrek koszorúzzák meg a sírt, amelyet az övének vélnek. Idén sem marad el a ceremónia, mivel január 15-én lesz kegyetlen halálának évfordulója.

Tsokos állításai nagy vihart keltettek a sajtóban, hiszen Németországban a baloldal ma is tisztelettel őrzi "a vörös Rosa" emlékét. A "spartakista forradalom" vezető alakját 47 éves korában elvtársával, Karl Liebknechttel együtt gyilkolták meg az ellenforradalmár milicisták, a Freikorps tagjai.

Tsokos véleményét sokan kétségbe vonják, ám ahhoz elegendő volt, hogy egy író, aki történészkedik is, kétszáz oldalas könyvet szenteljen a témának, illetve a Charité orvosa által kifejtett tézis visszautasításának. A múlt héten megjelent könyv címe: Rosa Luxemburg halála - dokumentumok és kommentárok.

Klaus Gietinger ebben leszögezi, hogy "a vörös Rosát" annak rendje és módja szerint eltemették, majd sírját 1935-ben megsemmisítették a nácik. Gietinger 2008-ban már írt egy könyvet a közismerten sánta forradalmárnőről, aki a tömegek politikai tömegsztrájkjára mozgósított a háború és a burzsoázia ellen.

A Charité kórbonctani intézetének korábbi igazgatója. Volkmar Schneider szerint az egész holttest-ügy "hajánál fogva előrángatott história", egyszerű kommunikációs trükk, amellyel Tsokosnak az a célja, hogy ráirányítsa a figyelmet egy könyvre, amely a törvényszéki kórbonctan látványos eseteit dolgozza fel. Az alagsori koporsóban fekvő megcsonkított holttest rejtélye feltehetően megoldatlan marad, mivel a dosszié ismerői szerint nincs cáfolhatatlan bizonyíték sem arra, hogy valóban Rosa földi maradványa lenne, sem ennek ellenkezőjére.

A holttest felfedezése után a berlini ügyészség "nem természetes halál" gyanújával indított nyomozást és boncolást is elrendelt. Ez azonban semmiféle eredménnyel nem járt - sem a halál okára, sem az áldozat kilétére vonatkozólag.

C-14-es vizsgálattal megvizsgálták a maradványok korát és megállapították, hogy a halál a 20. század elején következett be. Viszont a DNS-ét nem lehetett összehasonlítani Rosa Luxemburg egyetlen leszármazottjának DNS-ével sem. Tsokos ugyan külföldön megtalált egy unoka-unokahúgot, de a rokonsági fok túl távoli volt egy biztos genetikai összehasonlítás céljára.

Tsokos számos egybeesésre hivatkozik. A titokzatos holttest hosszú ideig vízben volt, egy 40-50 éves asszonyé lehetett, aki artrózisban szenvedett, csipőhibája volt és lábai eltérő hosszúságúak voltak. Mindez ráillik Rosa Luxemburgra, akinek holttestét gyilkosai egy berlini csatornába dobták. Tsokos szerint az 1919-ben eltemetett személy boncolásának dokumentumai ellentmondásosak és nem igazolják, hogy a megvizsgált, majd eltemetett holttest a forradalmárnőé volt.

Nonszensz - válaszolja erre Gietinger és Schneider. Rosa Luxemburg leveleinek kiadója, Jörn Schütrumpf szerint viszont Tsokos tézise helytálló, az 1919-es boncolási jegyzőkönyvet az akkori hatalom nyomására meghamisították - állítja a kiadó.
Pillanatnyilag egyik fél sem tudja bizonyítani igazát. A rejtélyes holttestet viszont a közeljövőben el kell temetni.