A független film január 31-ig tartó seregszemléjének hivatalos versenyprogramján szereplő alkotást nagy várakozás előzte meg a fesztiválnak otthont adó, az Egyesült Államok nyugati részén lévő Utah állam hegyeiben található Park Cityben.

Tim Hetherington és Sebastian Junger haditudósítók az afganisztáni Korengal völgyben "beágyazott", a katonai vezetés által az egység mellé beosztott újságíróként kísérték egy szakasz életét, amely a pakisztáni határ közelében lévő, a tálibok egyik erősségének tekintett Korengal völgyben teljesített szolgálatot. Mindent a katonákkal együtt éltek át: a lázadók támadásait, a terepen végrehajtott akciókat, a spártai életkörülményeket, az unalom és a feloldódás perceit egyaránt.

"Egyetlen újságíró sem csinált végig ilyesmit, főleg nem egy egész kiküldetés alatt - jegyezte meg Tim Hetherington, aki négy alkalommal volt díjazottja a World Press Photo fotópályázatnak. - Arra törekedtünk, hogy a lehető legtöbb időt töltsük velük.
Huszonkétmillió olyan amerikai család van, amelyben a férj, a fiú vagy a testvér a hadseregben szolgált, és ők tudni akarják, mit éltek át szeretteik. Filmünk éppen ezt mutatja be".

"Olyan filmet akartunk készíteni, amely kizárólag a katonák által megtapasztalt valóságot ábrázolja - pontosított Sebastian Junger haditudósító és író, akinek egyik háborús bestsellerét George Clooney részvételével filmre is vitték. - Amikor a küldetésük színhelyén vannak, a katonák nem kérdezhetik meg egy tábornoktól, hogy +tulajdonképpen miért is vagyunk Korengalban, uram+. Nem beszélhetnek a politikusokhoz, nem láthatják családjuk tagjait, így nem is került be semmi ilyesmi a filmbe".

Narrátor sincs. Csak a katonák vannak, 24 órából 24 órán át. "Hagyták, hogy belépjünk az életükbe, és elfogadták, hogy mi mindent lefilmezünk. Semmit soha nem rejtettek el előlünk" - hangsúlyozta Hetherington.

A szerzők sem rejtenek el semmit. Még a halált sem, amely már az első percekben megjelenik a filmen. A tálibok egyik támadása során életét veszti a szakasz orvosa, Juan Restrepo, és bajtársai róla neveznek el egy előretolt őrhelyet, amelyet kemény harcban foglaltak el a lázadóktól.

A szerzők a veszély és egyes pillanatok rendkívüli erőszaka ellenére - amelyet a kamera darabos mozgása is érzékeltet - sohasem hagyták abba a filmezést. "Csak egyszer kapcsoltam ki a kamerát, amikor az egyik fickó sírni kezdett, mert megölték a barátját" - emlékezett vissza Junger.

A Restrepo rendkívüli hatását csak erősíti, hogy Korengal nyers képeit a katonákkal folytatott megrázó beszélgetések szakítják meg - ezeket két hónappal később az olaszországi Vicenzában lévő támaszponton rögzítették. "Amikor már visszatértek Afganisztánból, szabadjára engedték érzelmeiket. Ezt a harc közepette nem tehették meg - jegyezte meg az operatőr. - A harci poszton a fiatal katonák életüket kockáztatják és egyesek közülük meg is halnak azokért az emberekért, akiket szeretnek. Ez olyan kapcsolat, amely a civil életben nem létezik, és rendkívüli erőt ad. Azt hiszem, egyesek közülük sajnálják is hiányát".

A beszélgetésekből kitűnik a katonák kiábrándultsága is, az, hogy úgy érzik, nem voltak felkészítve arra, hogy ilyen megrázó dolgokat kell megélniük. "Sok srác a háborút egyfajta avatási szertartásnak képzeli - magyarázta Hetherington. - De nem készültek fel az ártatlanság elvesztésére."