XV. Lajos alig ötévesen került a trónra dédapja, XIV. Lajos után, aki 72 évi uralkodása alatt fiát és unokáit is túlélte. Egy ideig unokatestvére, az orleans-i herceg kormányzott helyette régensként, neveltetéséről pedig Fluery bíboros gondoskodott. Lajos tizenöt évesen elvette a száműzött Szaniszló lengyel király nála hat évvel idősebb lányát és névlegesen átvette az uralkodói teendőket. Az államügyek azonban kevéssé érdekelték, így azok a főminiszterré előléptetett Fleury-re maradtak. A dolgok majdnem egy évtizedig rendben folytak, a Napkirály háborúi alatt kivérzett ország ismét erőre kapott. Lajos 1734-ben megpróbálta apósát ültetni a lengyel trónra, s bár nem járt sikerrel, megszerezte Lotaringiát.

Az idős Fleury már nem tudta megakadályozni, hogy Franciaország részt vegyen az 1740-ben kitört, hét évig tartó osztrák örökösödési háborúban, s 1743-ban meghalt. Lajos ettől kezdve dédapja mintájára abszolút hatalommal, de sokkal kisebb eréllyel, tehetséggel és sikerrel uralkodott. (Egy rosszmájú mondás szerint "sokat beszélt, keveset mondott és még kevesebbet gondolkodott".) Elfoglalta ugyan Belgiumot, de gálánsan vissza is adta az osztrákoknak, majd az 1756-ban kitört hétéves háborúban addigi ősellensége, Bécs oldalán szállt hadba Poroszország ellen. A kezdeti sikereket katasztrofális kudarcok követték szárazon és tengeren, Franciaország végül nemcsak amerikai és indiai pozícióit vesztette el, hanem európai vezető szerepét is, presztízse a mélypontra jutott.

A király népszerűtlenségéhez viharos magánélete is hozzájárult. Feleségétől szinte majdnem minden évben született egy gyermeke (de csak egy fia érte meg a felnőttkort), ám az asszony idővel ráunt az állandó terhességre. Lajos ezután szeretők hosszú sorát fogyasztotta el és számtalan törvénytelen gyermeket nemzett, 1744-ben általános felháborodást keltett, amikor a soros kedvest még a háborúba is magával vitte.1745-ben a polgári származású, ám gyorsan márkinővé előléptetett Madame Pompadour nyerte el a királyi szerető rangját, amit két évtizeden át meg is őrzött. A kifinomult ízléssel rendelkező asszony, aki szépsége hervadtával maga szervezte a király gáláns ügyeit, sajnálatos módon az államügyekbe is beleártotta magát. Halála után Madame Dubarry lett a hivatalos szerető - ő a politikához kevesebbet, a pazarláshoz annál többet értett (s végül 1793-ban a vérpadon végezte).

Lajos uralkodásának utolsó éveiben egyre erősebbek lettek a monarchiát bíráló hangok, a király pedig egyre közömbösebben viszonyult ezekhez - a fáma szerint az ő szájából hangzottak el a látnoki "Utánam az özönvíz" szavak. Amikor 1774. május 10-én elvitte a himlő, kevesen siratták meg alattvalói közül. A trónon unokája, a becsületes, de határozatlan és magának való XVI. Lajos követte - az ő feje a forradalom alatt hullott a porba.