A bűnbánati felkészülés a VII. századtól vált szokásossá. E napon a mezítlábas, zsákruhába öltözött bűnösöket a püspök a templomba vezette. A bűnbánati zsoltárok elimádkozása után fejükre hamut hintett és kiutasította őket a templomból, miként Isten is kiűzte az első emberpárt a Paradicsomból. A kiutasítottaknak egészen nagycsütörtökig tilos volt belépniük a templomba.

Az 1091-ben Beneventóban tartott zsinaton II. Orbán pápa elrendelte a hamvazkodást a hívek számára a bűnbánat látható jeleként. Kezdetben a férfiak fejére hamut szórtak, a nőknek csak a homlokukra rajzoltak hamuból keresztet; ma az utóbbiból áll a szertartás mindkét nem számára. A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamuját megszenteli, és azzal keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben ezt mondja: "Emlékezzél meg ember, hogy porból lettél és porrá leszel". A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert. Mivel a régi korokban nem csak a mulandóság jelképe, hanem mosószer és a szappan alapanyaga is volt, ezért egyszerre a gyász és a tisztaság jelképe.

Hamvazószerdát böjtfogó szerdának, szárazszerdának vagy aszalószerdának is nevezik. A II. vatikáni zsinat óta - a nagypéntekkel együtt - szigorú böjti nap a katolikus hívek számára, azaz ekkor csak háromszor szabad enni, és csak egyszer szabad jóllakni. A negyvennapi böjtnek is nevezett nagyböjt hamvazószerdán kezdődik és nagyszombat délig tart, de az egyház tanítása szerint pusztán a testi böjt nem elég, az önmegtartóztatást más tekintetben is gyakorolni kell.

A néphit szerint aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje. Előfordult, hogy a templomból hazatérők összedörzsölték homlokukat az otthon maradottakéval, hogy a fejfájás azokat is elkerülje. A hamvazószerda és a nagyböjt első vasárnapja közti három nap neve "semmihét", "csonkahét" volt, egyes helyeken a hamvazószerda utáni csütörtököt nevezték "kövércsütörtöknek" vagy "zabálócsütörtöknek", amikor minden farsangi maradékot megettek, hogy elkezdhessék a böjtöt. (Ez a név általában az egy héttel korábbi csütörtökre vonatkozott, valószínűleg itt a két nap szokásai egybemosódtak.)