"Mindig is tudtuk, hogy az a korszak, amelyben Amerikát a világ leghatalmasabb országának tekintik, egy napon véget ér. De a legtöbben nagy és tragikus véget képzeltünk el, ha egyszer majd bekövetkezik. Ehelyett nem annyira tragédiára számíthatunk, hanem inkább gyilkos komédiára. Nem a birodalom túlfeszülésébe szakadunk bele, hanem eljárási viták kötnek gúzsba bennünket. Nem Róma hanyatlását és bukását ismételjük meg a világ színpadán, hanem a XVIII. századi Lengyelország széthullását" - írta a kommentátor.

A történelmi hasonlat háttere a XVII-XVIII. századi Lengyelország törvényhozásának, a szejmnek a működése. Mivel csak egyhangúlag hozhatott határozatokat, bármely képviselő megakadályozhatta a döntést, ha bekiáltotta: "Nem engedem meg!". Az ország így szinte kormányozhatatlanná vált, és a szomszédos államok fokozatosan feldarabolták. 1795-re Lengyelország megszűnt, és csak több mint egy évszázad múlva támadt fel újra.

"Úgy tűnik, hogy az amerikai szenátus eltökélte magát, túltesz még a hajdani lengyel szejmen is" - fejtette ki elemzésében Paul Krugman, aki több friss példát is felsorol. Egyebek között azt, hogy a szenátus kilenc hónapi huzavona után, nemrég hagyta csak jóvá Martha Johnson kinevezését a kormányépületekkel és azok ellátásával foglalkozó hivatal (General Services Administration) élére.

A tisztségnek nincs politikai súlya, és senki sem vonta kétségbe Johnson asszony alkalmasságát: 94:2 arányban támogatták is a szenátorok. A háromnegyed éves késlekedést Christopher Bond, Missouri állam republikánus szenátor okozta, aki addig nem volt hajlandó lehetővé tenni a kinevezést, amíg a kormány nem megy bele egy bizonyos építkezési program megindításába Kansas Cityben, a szövetségi állam legnépesebb városában. Talán ez a kétes ügylet inspirálta Richard Shelby alabamai republikánus szenátort, aki most az Obama-kormányzat által különböző posztokra jelölt 70 személynek nem hajlandó megadni a zöld utat mindaddig, amíg állama nem kap meg egy tartályhajó-szerződést, és nem engedélyezik, hogy területén létesüljön új terrorizmus elleni központot.

Hogyan tehet szert egy-egy szenátor ekkora hatalomra? A szenátus ügyvitelét tekintve szinte teljes az egyöntetűség: nehéz bármit is eldönteni, ha nem mindenki ért egyet az eljárás tekintetében. Emellett kialakult egyfajta hagyomány, amelynek az a lényege, hogy a szenátorok - cserében azért, hogy nem gáncsolnak el minden ügyet - jogosultak a nekik nem tetsző kinevezések leállítására: ez az úgynevezett hold, azaz visszatartás.
A múltban ezzel a lehetőséggel csak ritkán éltek. A kongresszus kutatószolgálatának erről a gyakorlatról szóló jelentése szerint a szenátus korábban "a jó viszony, az udvariasság, a kölcsönösség és az alkalmazkodás" alapján működött.

"Ám azok a szabályok, amelyek egykor működtek, mára bénítóvá váltak - azóta legalábbis, hogy az ország egyik nagy politikai pártja nihilista módon nemhogy nem tartja károsnak, ha az ország kormányozhatatlanná válik, hanem ellenkezőleg, politikai hasznot akar húzni belőle" - jegyezte meg Krugman, és emlékeztetett arra, hogy 1995-ben Newt Gingrich, a képviselőház akkori republikánus párti elnöke felfüggesztette a szövetségi kormánynak szóló költségvetési kifizetéseket, kikényszerítve a kormányhivatalok időleges bezárását.

A szerző szerint ez szélsőséges lépés volt, de Gingrich legalább valamit el akart érni vele: azt követelte, hogy Bill Clinton elnök egyezzen bele a Medicare állami finanszírozású egészségügyi program korlátozásába.

"Ma viszont a republikánus párti vezetők semmiféle konkrét javaslatot sem tesznek. Csak mennydörögtek a deficit ellen, és a költségvetési hiány határának felemelése ellen szavaztak. Ami újból a kormányhivatalok bezárásához vezethetett volna, ha a demokratáknak nem lett volna 60 szavazatuk, hogy leküzdjék az akadályt, és érvényre juttassák a többségi véleményt" - idézte fel Krugman, leszögezve: ha a republikánus párt országos szinten elhárít magától bármiféle felelősségvállalást az állam működtetésére, mi sem természetesebb, mint hogy az egyes szenátorok is úgy érzik, túszul ejthetik a nemzetet kedvenc témáik megvalósítása érdekében.

A publicista szerint a szenátusi funkcionálási módja az amerikai politika jelenlegi állapotában összeegyeztethetetlen a kormány működőképességével. Ezért sürgeti, hogy a szenátorok ismerjék fel a döntéshozatali szabályok megváltoztatásának szükségességét, beleértve az obstrukció megszüntetését, vagy legalábbis annak korlátozását.