Vizitdíj, egy kicsit másképp? Jöhet!
Vizitdíj, egy kicsit másképp? Jöhet! - derül ki egy friss felmérésből, amelyben az aktív lakosság jó része arról vallott: szívesen fizetne többet a magasabb színvonalú közegészségügyi ellátásért.
2010. március 11. csütörtök 12:59 - Nagy András
Magyarországon az aktív lakosság közel 70 százaléka nem érzi magát biztonságban az egészségügyi ellátó rendszerben,
komfortérzete az elmúlt évben is romlott – derül ki a GKI gazdaságkutató által az AXA megbízásából februárban készített felmérésből.
A „dolgozó népnek” több mint kétharmada hajlandó lenne előre kiszámítható többletköltséget vállalni annak érdekében, hogy gyors és magas minőségű egészségügyi szolgáltatáshoz jusson. A jobb ellátás érdekében a válaszadók majd’ negyven százaléka fizetne havi 1-2 ezer forintot, míg további 35 százalék akár havi 3-5 ezer havi fix-el is megtámogatná ellátását – mutat rá a felmérés.
Kórházi ellátás: gyenge közepes
Honnan vesszük?
A válaszadók többsége (mintegy 75 százaléka) a kapott ellátást leginkább saját korábbi tapasztalatára támaszkodva értékeli, ám a bizonyosság érdekében többen (44 százalék) más orvos szakvéleményét is kérik a kapott kezeléssel kapcsolatban, és sokan (39 százalék) az interneten is tájékozódnak. A legfeljebb érettségivel rendelkezők körében ritkább (36 százalék), hogy más orvos véleményét is kikérik, a fiatalabbakat (a 18 évtől 39 évig terjedő korosztályt) pedig az interneten található információk inkább orientálják a véleményalkotásban, mint a 40 év felettieket.
A jó minőségű ellátás garanciáját a legtöbb megkérdezett a jó hírű orvosokban látja, s bár a hozzájuk való eljutásban gyakran kapcsolati hálójukra támaszkodnak, e célból ritkán nyúlnak a zsebükbe. Akik már jártak magánorvosnál, sokkal nagyobb arányban mennek újra magánrendelésre, mint akiknek korábban is csak állami ellátásban volt részük.
Kiderült: ameddig a háziorvosi ellátást erős, addig a szakrendelői és a kórházi ellátást csupán gyenge közepesre értékeljük: A válaszadók szerint az ellátás színvonalában érezhető romlás ment végbe az elmúlt évben. A megkérdezettek különösen a szakellátást és a kórházi ellátás terén érzékelnek a romlást.
A magánszolgáltatók működését az aktív lakosság minden tekintetben jobbnak értékeli, mint a tb-rendszer intézményeit. A legkisebb különbséget az orvosszakmai felkészültségben találják, de a műszerezettségben és a kényelmi funkciókban igen markáns különbségekre panaszkodnak.
Két éve még a 300 forintot is soknak találtuk
A 2008-as „szociális” referendum számokban
A Fidesz és a KDNP által kezdeményezett, úgynevezett három igenes népszavazás 50,51 százalékos részvétel mellett érvényes és eredményes volt. Mindhárom kérdésben az igenek győztek, a népakarat a díjak megszüntetésére irányult. A képzési hozzájárulásra a véleménynyilvánítók 82, 22 százaléka mondott nemet, a vizitdíjat is körülbelül ugyanennyien vetették el, míg a kórházi napidíj ellen a szavazók 84,08 százaléka foglalt állást. A referendum 4 milliárd 470 millió forintba került.
A mostani felmérésben azonban nem ez a különös, hisz régóta tudjuk, hogy egy magánpraxisban klasszisokkal jobb ellátásban részesülhetünk, mint a legközelebbi SZTK-ban. Az már jóval meglepőbb, hogy ennyire sokan nyúlnánk a zsebünkbe a magasabb szintű kezelés reményében, kvázi öngondoskodást vállalva.
Emlékezetes: az aktív magyar lakosság (kiegészülve a 18 év feletti diáksággal és a nyugdíjasokkal) szinte napra pontosan két éve, 2008. március 9-én elsöprő többséggel úgy határozott, nem kér sem a hasonló céllal bevezetett vizitdíjból, sem pedig a kórházi napidíjból.
De nem a jelenlegi átláthatatlan rendszerbe. A népszavazáson eltörölt eü-díjak nem javítottak volna a rendszeren, hanem előbb utóbb az állam, vagy a társadalombiztosítás felelősségvállalását csökkentették volna a befizetések mértékében.
Fizetnék a jobb egészségügyi ellátásért, de nem a magánbiztosítóknak! Ugyan miért kellene egy nyereségérdekelt vállalkozásba fektetnem a befizetéseimet, amikor van nekem egy biztosítóm, s mögötte a magyar állam!
Magyarázza már meg valaki, hogy az utánfutóm néhányszáz forintos biztosítását névre, rendszámra nyilvántartják, a TB-befizetéseimet pedig nem.
Meg kell találni annak a módját, hogy a nonprofit , államilag garantált társadalombiztosításnak legyen egy kockázat-közösségi és legyen egy magánbiztosítási hányada. Meggondolandó, hogy a kockázat-közösségi hányad legyen a minimálbérhez kötött befizetés, ami egy alapellátást tenne lehetővé és ez a befizetés kerüljön a kockázat-közösségi alapba.
A minimálbér feletti vonzatok pedig kerüljenek egyéni számlára, ahová pedig a biztosított egyénileg is, korlátozás nélkül befizethet és használhat fel a biztosítási feltételekben meghatározott célokra.
A társadalombiztosítással szemben az államnak is van restanciája. 1945 után a társadalombiztosítási alapokat a biztosítók vagyonával együtt államosították, kimondva, hogy az állampolgárok egészségügyi és szociális biztonságáért a továbbiakban az állam szavatol! A biztosítókat az OTI-ba vonták össze, amely hatalmas szervezeté vált és óriási vagyonokkal rendelkezett. Az államosított javakkal a TB felé az állam nem számolt el, tehát az államnak is van a biztosítást támogató kockázatközösségi, szolidaritási felelőssége!
A személyi számlás módszerrel kiküszöbölhető lenne, hogy a biztosított a feketegazdaságban realizált keresete után nem fizet TB-járulékot, ellenben ugyanolyan szolgáltatást vesz igénybe, mint aki az adózott jövedelme után járul hozzá a társadalom-biztosításhoz.
Ez a módszer javíthatna a várólisták helyzetén is, hiszen, ha van a biztosítottnak a sajátszámláján pénz, akkor azt szabadon, bármely egészségügyi intézményben, vagy akár magánklinikán számla ellenében igénybe vehetné!
Az általam leírt megoldás nem kidolgozott rendszer, csak eszmefuttatásnak szánom az egészségügyi szakemberek számára!
Németh Zoltán
közgazda