„Ideje csomagolni!” – utasított Orbán Viktor március 15-én délután négy óra felé a Dózsa szobor előtt állva. Rettentő tábora ezt a kijelentését harsány ovációval honorálta. Kósa Lajos nem sokkal korábban szólt ugyanitt, a köztelevízió Szabadság téri székházának 2006-os ostroma kapcsán például arról, hogy „az egyik szélsőség elkótyavetyéli, a másik felgyújtja, építeni egyik sem építi”. A jutalom nem maradt el.



Kicsivel korábban, úgy fél kettő felé Demszky Gábor szokott helyén, a Petőfi szobornál a vele szemben sorakozó, az őt a Dunába, magát pedig a szent korona felsége alá kívánó tömeget túlkiabálva a békés ünneplőknek arról beszélt, „menjenek el minél többen és szavazzanak a demokratikus pártokra! Minden mai parlamenti pártot ilyennek tartok, és a parlamenten kívüliek többségét is. Menjenek el, szavazzanak rájuk, mert csak így állíthatjuk meg a Köztársaság és a magyarság legnagyobb ellenfelének, a Jobbiknak az előretörését.” Nagy, az egész teret betöltő tapsot a politikusi leköszönőjét tartó Demszky csupán akkor kapott, mikor bejelentette: „hamarosan (…) elbúcsúzom a közélettől”.

Még korábban, február 22-én a Parlamentben is elhangzott egy búcsúbeszéd. A hivatalából távozó Bajnai Gordon követte el, és egyebek mellett azt mondta, „a Fidesz és az MSZP, akármennyire is tűz és víz, egyaránt demokraták gyülekezete. Pont. A szélsőjobb - és most a Jobbik politikai haszonélvezőiről, vezető politikusairól, és nem a támogatóiról beszélek - pedig nem elkötelezett demokraták gyülekezete. Pont.”

Közös vagy szebb jövő?

Minden józan, demokratikus jogállamban gondolkozó magyarnak, civil vagy politikai közösségnek baja van, baja kell, hogy legyen a Jobbikkal. Nem politikai, hanem állampolgári értelemben. A Hír TV-t figyelő konzervatívnak éppúgy, mint a Népszabadságot olvasó balliberálisnak. De világos beszédet egyelőre csak egyik oldalon látni.

Az ma már kevés, hogy Orbán Viktor elmondja „a rosszat nem elég elítélni, le is kell győzni. Két jól irányzott szavazat, és a magyar név megint szép lesz: méltó régi nagy híréhez.” Ma már nem elég a szebb jövővel szemben „személyes és közös ” jövőt vizionálni. Az meg végképp nem segít, hogy Kósa polgármester – ha szélsőségesekről kell szólni – előbb céloz a sok tekinteben rosszul, de a '89-ben kialakított demokratikus keretek közt kormányzó szocialistákra, mint a tévészékházat gyújtogató Toroczkaiékra.

Mondja ki, ... vagy mondjon le

Orbán, ha továbbra sem mondja ki pártja szembenállását a Jobbikkal, politikai értelemben bukhat. Amíg van olyan Fidesz-szimpatizáns, aki a Dózsa szobor felé baktatva Vona Gáborékról érdeklődve szó szerint azt feleli, hogy „a Jobbikot nagyon szeretem, tisztelem, csak ők is majmok, mert miért támadják a közösséget. Mellénk kéne állni”, addig nincs zsebben a nagy változás.



Hazánk, ha Orbán továbbra sem mondja ki Fidesz szembenállását a Jobbikkal, erkölcsi értelemben bukhat. Legalábbis nagyon nem jó jel az új, közös jövőnkre nézve, ha Magyarország jövendő vezetője ezután sem ismeri fel azt a nyilvánvaló igazságot, hogy éppen az a rövidlátó, az ellenfelet mindkét oldalon agyondémonizáló politika vezetett a Jobbik már demokratikus berendezkedésünket is fenyegető megerősödéséhez, amely az elmúlt éveket jellemezte.

Ha Orbán Viktor továbbra sem mondja ki nyíltan pártja szembenállását a Jobbikkal, talán tényleg itt az ideje csomagolni. Csak a rend kedvéért: nem miatta. A Jobbik miatt.