A szavazás hétfőn, hajnali negyed kettőkor végül lezárult. Ilyen sokáig a gyengébb bulikon sem marad ébren senki, szóval ez most jó mulatságnak lehetett. És miért ne? A társaság adott volt, valaki hozott kártyát, lehetett nézni a tévét, és nem ám csak a dobozt, hanem igazi forgatócsoportot is. Ezért egy kicsit mindenki realitysztárnak érezhette magát pár órára, bár nem biztos, hogy délután erre vágyott.

Nyilván sokan inkább hazamentek. Nekik nem ért ennyit, és ez is érthető, sőt könnyebben érthető, mint leadni egy olyan szavazatot éjszaka, ami várhatóan nem változtat a végeredményen. Otthon van sör, kényelmes WC és talán pornócsatorna is. Temérdek lehetőség a szórakozásra, ha már aludni nem szeretne a polgár. Otthon egy dolgot nem lehet, amit a szavazókörökben lehet: szavazni.

Az orvos sem gyakran jön házhoz. Ám abban biztos vagyok, hogy az orvosi rendelőben fele ennyi várakozástól bőven kiborulna minden józan ember. Ebből csak az következik, hogy orvosi váróban tengődni nagyobb kín, mint szavazókörletekben. Na de mégis! Egy negyed napot ezzel tölteni?!

A jelenség magyarázatért kiált, és talán helyes, ha túllépünk a nagy Lendvai-sejtésen, ami arra utalt, hogy kitartó Kubatov-szavazók titkos alakulatai lepték el a túlzsúfolt szavazóköröket elriasztva a jámbor választókat, akik nem érnek rá egész éjjel.

Dollárárverés-játék

Kínáljunk föl eladásra egy dollárt! Az ára legyen öt cent! Aki hajlandó érte ennyit adni, az meg is kapja, kivéve, ha valakinek megérne esetleg még öt centet. Tudatnunk kell a licitálókkal, hogy az árverés feltétele szerint nemcsak a győztes fizet, hanem az is, aki a második legtöbbet ajánlja, persze ő nem kap semmit.

Pszichológiai kísérletek szerint ilyen körülmények között az emberek jó eséllyel adnak többet egy dollárnál egyetlen dollárért, illetve a semmiért. Eleinte könnyű pénzszerzési lehetőségnek tűnik a szituáció, később viszont kialakul a versengés a játékosok között, így nem tudnak kiszállni. Legalábbis úgy kiszállni, hogy ne könyveljenek el veszteségeket.

Egy idő után nem az lesz a fontos a játékban, hogy megszerezze valaki az egy dollárt, hanem az, hogy ne a semmiért adjon ki pénzt. Így mehetnek a licitek egészen három-négy vagy még több dollár magasságáig. Ezt a jelenséget, vagyis amikor nyilvánvalóan veszteséges befektetést próbál valaki finanszírozni, ahelyett, hogy beismerne egy viszonylag elfogadható kudarcot, Concorde-csapdának nevezik (mi átnevezhetnénk 4-es metró-csapdára).

Mivel nem tűntek az éjszakáig sorban álló szavazók súlyos megszállottaknak, feltételezem, hogy ők is egy Concorde-csapdába kerültek. Nem hinném, hogy eleve egy fél napot szántak a szavazás aktusára. Inkább az történt, hogy beálltak a néhány száz méteres sorba, egyszerre eljött a hét óra, kaptak sorszámot, és kíváncsiak voltak, hogy ezek után mi fog történni. Volt a tömegben közös téma, lehetett jelzőkkel illetni a tehetségéről méltán híressé vált OVB-t, és benne voltak a tv-ben.

Őket figyeltük

Figyelem középpontjában nem könnyű feladni a licitet. Nem lehet csendben elsomfordálni, és talán belül még szégyellnénk is magunkat, amiért a másik hétszáz ki tudja várni azt az egy-két órát, mi meg ennyit nem teszünk meg állampolgárként. Jellemzően a dollárárverések is népes közönség előtt érik el a legnagyobb liciteket. Úgyhogy hiába kell másnap (vagy aznap) reggel dolgozni, maradunk, választunk.

Egy-két óra elteltével változik a helyzet. Kifogyunk a kreatív jelzőkből, amit a lebonyolítás módjára rá lehetett aggatni, a köztévé is zenét ad, és egyre fáradunk. Viszont a hazamenetel azt jelentené, hogy egy-két órát töltöttem el a semmivel, eredménytelenül. Ezt nem könnyű feldolgozni, főleg ha nincs érthető kifogás: asztalfoglalás, színházjegy bármi, csak kényszerítsen arra, hogy távozzak. A dollárárverés is eltarthat addig, míg valakinek elfogy a pénze.

Tiltott játék

Nem véletlen, hogy nem így zajlanak a hivatalos árverések. Talán még a törvény is tiltja, hogy ilyen helyzetbe hozzanak jóhiszemű, szabad akaratából cselekvő embereket, mert a versengési spirálban könnyű elveszni. Ennek ellenére ehhez asszisztált az OVB. Egyrészt azzal, hogy előállhatott a helyzet, majd később nem oldották meg, hogy gyorsabban lehessen szavazni, aztán azzal, hogy a grátisz kampánycsend meghozatalának köszönhetően a várakozókra irányult a médiafigyelem, révén nem maradt más téma, leszámítva azt a magabiztossággal acélozott felkészültséget, amit az OVB-üléseken láthattunk. Az még jópofa volt.