Nagyító alatt: az MDF-SZDSZ paktum

A demokratikus intézmények megszilárdítását és az ország kormányozhatóságát biztosító közjogi kérdések tisztázását célzó egyezmény napjainkig meghatározza a rendszerváltozás utáni magyar politikai berendezkedést.

Az 1990. március 25-én és április 8-án tartott többpárti parlamenti választásokat a szavazatok 24,73 százalékával az MDF nyerte meg, a második helyen az SZDSZ végzett 21,39 százalékkal. Őket a Független Kisgazdapárt 11,73 százalékkal, a Magyar Szocialista Párt 10,89 százalékkal, a Fiatal Demokraták Szövetsége 8,95 százalékkal valamint a Kereszténydemokrata Néppárt 6,46 százalékkal követte. Az új Országgyűlés 386 helyéből az MDF 165, az SZDSZ 94, a Független Kisgazdapárt 44, az MSZP 33, a Fidesz 22, a Kereszténydemokrata Néppárt 21, az Agrárszövetség 1 és a függetlenek 6 mandátummal részesedtek. A törvényhozásba jutott pártok eltérő eszmerendszert képviseltek: az MDF - az FKgP és a KDNP társaságában - nemzeti-konzervatív-kereszténydemokrata, az SZDSZ - a Fidesszel egyetemben - egyfajta szociálliberális platformon állt, míg az MSZP szociáldemokrata jellegű, a demokratikus szocializmus értékeit valló szocialista pártnak tekintette magát.

1990. április 28-án a parlamenti erők aláírták az egyeztető tárgyalásaikon született megállapodást. Eszerint az alkotmány értelmében az ideiglenes köztársasági teendőket is ellátó házelnök személyére a legtöbb mandátumot elnyert MDF tesz javaslatot, a köztársasági elnöki posztra az SZDSZ állíthat jelöltet. Rögzítették, hogy a parlament három alelnököt választ, akiknek személyére parlamenti súlyának megfelelően az SZDSZ, az FKgP és az MSZP tesz indítványt, s hogy a házelnöki feladatokat - amíg a megválasztott parlamenti elnök a köztársasági elnöki jogkört gyakorolja - az egyik alelnök látja el.

A pártközi megbeszélésekkel párhuzamosan az MDF és az SZDSZ vezetősége külön is egyeztetett, így született meg április 29-én a később MDF-SZDSZ paktumként elhíresült egyezmény, amelyet május 2-án, az Országgyűlés megalakulásakor hoztak nyilvánosságra. A dokumentumot az MDF részéről Antall József, Balsai István, Kónya Imre, Kutrucz Katalin és Salamon László, az SZDSZ részéről pedig Kis János, Tölgyessy Péter és Pető Iván látta el kézjegyével. A megállapodást ismertető közös sajtótájékoztatón Antall József hangsúlyozta, hogy annak megkötését "elsősorban az ország kormányozhatóságának biztosítása, a nemzet iránt érzett felelősségtudat motiválta". Az MDF-elnök szerint az aláírók felismerték, hogy bizonyos alapvető kérdésekben összefogásra van szükség a kormányzat és az ellenzék között, mivel az alkotmány megkötései, főként a minősített többséggel meghozandó határozatok széles köre szinte működésképtelenné tehetik a kormányzatot és az országot. Antall úgy vélte, hogy a megállapodás példát mutat arra, hol vannak a lehetőségei az együttműködésnek a felelősségteljes kormányzópárt és az ugyancsak felelős ellenzék között. Az SZDSZ frakcióvezetője, Tölgyessy Péter hozzátette: az ország kormányozhatóságának szavatolása megköveteli, hogy a minősített többségű szavazásra csak a sarkalatos, a rendszerváltás lényegét érintő törvények esetében kerülhessen sor.

A Paktum

A paktum megkötésekor a felek abból indultak ki, hogy a demokratikus intézmények stabilitása és az ország kormányozhatósága érdekében hatályon kívül kell helyezni egyes korábbi rendelkezéseket, s alkotmánymódosítást kell végrehajtani, annál is inkább, mivel az 1989. szeptember 18-i kerekasztal-megállapodások néhány elemét az idő túlhaladta. Megállapodtak abban, hogy helyre kell állítani a köztársasági elnök eredeti státusát az 1946. évi I. számú törvénynek megfelelően, s hogy hatáskörét ki kell terjeszteni a parlament feloszlatására.

Megegyeztek abban is, hogy a parlament csak a miniszterelnök személyéről döntsön, a minisztereket a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezze ki. Indokoltnak látták a bizalmatlansági indítvány intézményének átalakítását oly módon, hogy az a miniszterekkel szemben nem, hanem csak a miniszterelnökkel szemben legyen előterjeszthető konstruktív bizalmatlansági indítvány formájában, amelynek elfogadásához abszolút többség kell. Az elképzelés szerint az alkotmányban kell rendelkezni a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Számvevőszék státusának alapjairól is.

A tárgyalások során az MDF és az SZDSZ képviselői átlátták, hogy komoly problémák léphetnek fel a demokrácia mindennapi működése során, ha a korábbi, az Országgyűlés által is elfogadott megállapodásoknak megfelelően főleg kétharmados többséget igénylő törvényekkel kell az országot irányítani. Ez a közjogi helyzet a kormányzat működését gyakorlatilag lehetetlenné tette volna, mivel a kormányra lépő MDF-nek nem volt meg a kétharmados többsége. A felek ezért úgy egyeztek meg, hogy az alkotmányból "ki kell iktatni az alkotmányerejű törvény fogalmát és helyette taxatíve fel kell sorolni azokat az alapintézményeket és alapjogokat, amelyek törvényi szabályozásához minősített többség szükséges". (Az egyezmény mellékletében jelezték is, hogy mely törvények megváltoztatásához vagy elfogadásához szükséges az összes vagy a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata, s tételesen felsorolták a kétharmados többséget igénylő 20 legfontosabb törvényt.)

Személyi kérdések

A paktum kimondta, hogy az alkotmánymódosítások végrehajtását követően "az Országgyűlés haladéktalanul megválasztja a köztársasági elnököt", azaz a korábban már elfogadott, s törvényben rögzített közvetlen elnökválasztás helyett a parlament jogosítványává tette az államfő megválasztását. A tárgyalások során az aláírók abban is közös nevezőre jutottak, hogy - az előzetes pártközi megállapodástól eltérően - közösen jelölik Göncz Árpádot, az SZDSZ Országos Tanácsának tagját, a Magyar Írószövetség elnökét az Országgyűlés elnökének. Göncz személyében mindketten biztosítva látták, hogy olyan politikus kerül a házelnöki székbe, s az ideiglenes köztársasági elnök funkciójába, aki egész élete tevékenységével bizonyította a nemzet iránti elkötelezettségét, s aki képes a pozíció által megkövetelt pártatlanságra, a pártok feletti tevékenységre.

Személyre szólóan állapodtak meg az Országgyűlés első alelnöki tisztségének betöltéséről is: erre Szabad Györgyöt, az MDF elnökségi tagját javasolták, ami azt jelentette, hogy a köztársasági elnök megválasztásáig a történész professzor töltheti be az Országgyűlés megbízott elnöki funkcióját. A közös javaslat kiterjedt arra is, hogy mindkettejüket véglegesen is jelölik majd az általuk ideiglenesen betöltendő tisztségekre.

A politikai alku eredményeként az új Országgyűlés 1990. május 2-án 339 szavazattal Göncz Árpádot választotta meg házelnökké (egyben ideiglenes államfővé), Szabad Györgyöt pedig 348 szavazattal az első alelnökké (egyben ideiglenes házelnökké). Május 22-én a parlament 218 igen szavazattal, 126 ellenében bizalmat szavazott Antall Józsefnek és koalíciós kormányának. Az év folyamán a két nagy párt megegyezése alapján az Országgyűlés több alkotmánymódosítást is végrehajtott, s többek között elfogadta az államfő és a kormányfő parlament által történő megválasztását.

A húsz évvel ezelőtti Magyarország két legerősebb politikai tömörülésének, a Magyar Demokrata Fórumnak és a Szabad Demokraták Szövetségének - a többi párt által nem egyszer kifogásolt - különmegállapodása végeredményben elérte célját: megteremtette az országban a kormányozhatóság, a politikai stabilitás alapjait. Létrehozott egy erős miniszterelnöki pozíciót, mellette pedig egy "közepesen gyenge" államfői tisztséget, az államfői jogkör egy tudatosan kis hatalommal rendelkező közjogi konstrukcióként jött létre. Ez a szituáció viszont nem is oly távoli, s mind hevesebben megmutatkozó ellentéteket is magában hordozott, - sokan nem utolsó sorban az ádáz belpolitikai csatározásokat hozó médiaháborút is e paktum számlájára írják.