Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója a színház május 1-i, Fővárosi Vidámparkban megtartott rendezvényén beszámolt a Magyar Színház (egykori Nemzeti Színház) és a jelenlegi Nemzeti Színház megállapodásáról.

A megállapodás szerint a két színház társulatának tagjai a későbbiekben közös produkciókban működhetnek közre. Ezt megelőzően a két színház közös bérletsorozata kerül meghirdetésre.



A Nemzeti Színház részéről Shakespeare Lear Királya, valamint Fejes Endrétől a „Jó estét nyár, jó estét szerelem”, a Magyar Színháztól pedig Molnár Ferenc „Liliom” című darabja, valamint a Kaméliás hölgy, Alexandre Dumas műve lesz a közös bérlet műsorán. 

Őze Áron a sajtótájékoztatón elmondta, a két színház együttműködése – különös tekintettel a múltbéli nézeteltérésekre - tanulságos lehet a társadalom egyéb területein is.


Őze Áronnal a helyszínen beszélgettünk.

Az emberek mintha elfordultak volna a színháztól. Rosszul látom?

Sajnos valóban így van, nem látod rosszul a helyzetet, ám nem csak az emberek, hanem a szakma is elfordult a színháztól: ha elfordultak tőlünk, nekünk kell odafordulni hozzájuk. A mai rendezvény is erről szól, ahol meghirdettük az új évadunkat. Hét gyönyörű színésznő tart divatbemutatót, ebben a pillanatban az együttesünk ad koncertet, korábban pedig egy Liliom jelenetet adtunk elő a körhintán.

Pont ezt a jelenlétet tartjuk nagyon fontosnak, amitől mindenképpen egy mentális változást várunk a színház életében mind belső, mind külső berkekben. Két-két előadás erejéig közös előadásra készülünk fővárosi színházakkal, így a Radnóti, valamint a Nemzeti Színházzal. Alföldi Róberttel pedig már meg is állapodtunk egy közös bérletről.

Olyan változtatásokat is eszközöltünk, ami mindenképpen kuriózumnak számít a hazai színjátszás életében: gyerekekre fogunk vigyázni a Sinkovits Imre Színpadon amíg a felnőttek a színházban nézik az előadást. Mindenképpen meg kell mozdulni, jelen kell lenni, vissza kell tolni ezt a színházat a térképre.

A Magyar Színház életében történt egy igazgatóváltás, nem is olyan régen.

Én magam tizenkilenc évet töltöttem el a mostani Pesti Magyar Színháznál, tehát igazán újat nekem erről a színházról már senki sem tud mondani. Iglódi István, volt igazgatónk és mesterem, aki már sajnos nem lehet köztünk, két esztendővel ezelőtt vetette fel az ötletét: mi lenne, ha én vinném tovább a színháznak a vezetését? Én akkor álmomban sem gondoltam volna erre, hiszen színészként és rendezőként is voltak munkáim, volt mit csinálnom.

Ő azt kérte tőlem, hogy folytassuk ezt a munkát úgy, hogy beszélgessünk. Én kérdeztem, Ő pedig válaszolt nekem. Végül eljött az idő, kiírták a pályázatot, amire elküldtünk egy nagyon komoly, száz oldalas anyagot - amelyből negyven oldal nagyon kemény önkritikáról szól. Leírtuk, hogy mi a baj a színházzal, min kell azonnal és sürgősen változtatni. Azért beszélek most többes számban, mert azonnal munkatársakat választottam magam mellé. (Guelmino Sándor művészeti, és Sipos Imre marketing-menedzser igazgatót.)

Ez a pályázat nagyon szép sikereket hozott mind szakmai, mind politikai értelemben is, így elkezdhettük megvalósítani az elgondolásunkat. Már túl vagyunk egy társulati átalakításon, elkezdtük építeni a marketinget illetve a kommunikációt, jelen pillanatban egy nem csak anyagi és gazdasági, hanem mentális átrendeződés alatt állunk.

Meg kell mutatnunk, hogy a Pesti Magyar Színháznak létjogosultsága van a fővárosban, és egész Magyarországon is. Ez nem könnyű feladat, én január elsejétől öt évre kaptam meg a színház vezetésének a jogát. Munkatársaimmal úgy kalkuláltunk, hogyha minden a tervek szerint halad, akkor a harmadik évadra konkrét, kézzel fogható eredményeket tudunk produkálni.

Milyen légkör uralkodik a színházban ezután, vagy inkább ez alatt a nagyon komoly átalakítás miatt?

A társulat nagyon egybe van kovácsolva, és régen is egy nagyon jó közösséget alkottunk. Egész nyáron dolgozni fogunk azért, hogy augusztus elsejétől úgy kezdjük az új, a „Végzet asszonya” elnevezésű évadunkat, hogy már háromnegyedében a mentális konstrukció is változást tudhat maga mögött. Ez tényleg nem könnyű! A fejekben megváltoztatni a gondolkodást, az intézményünkkel kapcsolatos begyöpösödést.

Azokban az emberekben hiszünk, akik szakmailag is egy nagyon komoly értéket jelentenek. Itt egy harminc éves levegőről beszélünk, amelyen változtatni nagyon hosszú folyamat: nem adhatjuk fel, s én magam sem fogom feladni.