Salánki Zsuzsát, az ELTE Finnugor Tanszékének egyetemi adjunktusát kérdeztük.

Mit jelent egy nyelv eredete, illetve két nyelv rokonsága?

A nyelveket különböző szempontokból tudjuk csoportosítani. Egy lehetséges csoportosítás az areális, amikor egy bizonyos területen beszélt nyelveket vizsgálunk, vetünk össze. Például az ún. európai areában lévő nyelvek számos közös jellegzetességgel rendelkeznek. Egy másik csoportosítás a tipológiai alapon történő, amikoris a nyelveket különféle sajátosságaik alapján soroljuk külön típusokba. További lehetséges „dobozolás”, azaz csoportosítás lehet a nyelvek genetikai hovatartozása. Ez azt jelenti, hogy azonos csoportba soroljuk, azaz genetikailag összetartozónak tekintjük azokat a nyelveket, amelyekről feltételezzük, hogy egy valaha beszélt nyelvi formációból származnak. Tehát az ún. rokon nyelvek meglehetősen eltérő történetében ez a közös elem. Az Eurázsiában ismert nagy nyelvcsaládok közül az egyik az indoeurópai, a másik a török, a harmadik pedig az uráli. Az uráli nyelvi korszakot időben a finnugor követte, tehát a finnugor már a mai magyar nyelvhez közelebbi nyelvi kort jelent. Valamennyi, genetikai szempontból a finnugor „dobozba” sorolt nyelv egyúttal uráli is, azonban az uráliba sorolt nyelvek egy része nem finnugor.

Megjegyzendő az is, hogy az uráli nyelvi kor mintegy 6-8000 éves távlatot jelent a nyelvek történetében, ez pedig a nyelvek történetének csupán a közelmúltja. Hiszen az emberi nyelv története több 10 000, esetleg százezer éves. Különböző okok miatt pedig a világ nyelveinek egy jórészét semmilyen nyelvcsaládba nem tudjuk besorolni.

Számos esetben a nyelvek genetikai összetartozását onnan tudhatjuk, hogy nyelvtörténeti forrásaink vannak, azaz írásos anyag áll a rendelkezésünkre, amely lényegében azt a nyelvváltozatot dokumentálja, amelyből a mai nyelvek elkülönültek. Ez a helyzet az újlatin nyelvek esetében.

Felmerülhet az a kérdés is, hogy mitől, vagy mettől kezdve nyelv egy nyelv. Erre nem biztos, hogy egyetlen végső választ tudunk adni. Nem mondhatjuk hogy akkor tekintünk egy nyelvváltozatot nyelvnek, ha a beszélők értik egymást, gondoljunk csak a kínaira. Egy nyelvnek tekintik, annak ellenére, hogy a különböző területi változatokat (nyelvjárásokat) beszélők egyáltalán nem értik meg egymást. És az ellenkezője is előfordul: aki tanult oroszul vagy csehül, az valamilyen szinten a szlovákot is megérti. A modern felfogás szerint akkor tekintünk valamit egy nyelvnek, ha az adott nyelv beszélői így vélekednek. Persze az anyanyelvi beszélők véleménye is eltérő lehet, például a finnugor nyelvek közé sorolt számi, azaz lapp nyelv beszélőinek egy része az általa beszélt nyelvváltozatot önálló nyelvnek, más része nyelvjárásnak tekinti.

A nyelvek genetikai kapcsolatát, azaz rokonságát, ha nem állnak rendelkezésre lejegyzett szövegek, azaz nyelvemlékek az adott korból, egy tudományos módszer segítségével tudjuk nagy bizonyossággal megállapítani. Ez a módszer a történeti összehasonlító nyelvészet, amely a nyelvtörténet egyik részterülete. Olyan elméleti keretről van szó, amelynek megvannak a saját módszertani eljárásai, melyek alkalmazásával nagy valószínűséggel meg lehet állapítani hogy a vizsgált nyelvek genetikai kapcsolatban vannak egymással vagy sem. Ha a nyelvek genetikai kapcsolatát igazolják a vizsgálatok, az adott nyelveket rokon nyelveknek nevezzük.

Akkor azt kijelenthetjük, hogy két nyelv rokonsága nem feltétlenül jelenti azt, hogy az azokat a nyelveket beszélő népek genetikailag is rokonok?

Így van, sőt, Véleményem szerint ez a ritka eset. Mint mondtam, számos olyan nyelv van a világon, amikkel nincsen egyetlen más nyelv sem genetikai kapcsolatban. Ilyen például a baszk nyelv, amely valamilyen módon fennmaradt abból a korból, amikor Nyugat-Európában még nem indoeurópai eredetű nyelveket beszéltek. Elképzelhető, hogy valaha voltak nyelv-rokonai, ám ezt, fennmaradt források híján nem állíthatjuk. Más esetekben azért nincs egy nyelvnek „rokona”, mert soha nem került olyan helyzetbe az adott nyelvet beszélők közössége, hogy el kelljen különülni egyes csoportjainak a többitől.

Mindazonáltal a nyelvtörténet, amelynek hatóköre néhány ezer év, kizárólag a nyelvek történetét kutatja, és nem fogalmaz meg a népek, különösképpen pedig nem a nyelvet beszélő egyének eredetére vonatkozó állításokat. De persze azt is tudjuk, hogy a nyelv története valamilyen szinten a kultúra története is, épp ez adja önmagán túlmutató jelentőségét.

Létezhet teljes bizonyosság a magyar nyelv finnugor nyelvrokonságával kapcsolatban?

Ha valaha sikerülne konstruálni egy olyan készüléket, amivel vissza tudjuk hallgatni a négy-hatezer éves, illetve az azt követő korokban elhangzott beszédet valamilyen módon, az nagyon jó lenne, hiszen talán akkor tudnánk valamit is száz százalékos bizonyossággal állítani. A történeti összehasonlító nyelvészet mint módszer nyilvánvalóan nem azt a fajta tudományos bizonyosságot adja, mint a matematikai levezetések. Igaz, a matematikában is vannak olyan sejtések, amelyeket még nem tudnak bizonyítani.

A történeti nyelvtudományban pedig eleve az a helyzet, hogy a múltból nagyon korlátozottan áll rendelkezésre nyelvi anyag. A magyar nyelv nyelvemlékei is mindössze ezer év távlatában állnak rendelkezésre, nem túl nagy számban. Mégis, a történeti-összehasonlító nyelvészet ennél az írásos emlékek által nyújtott időtávnál korábbi korszakok tekintetében képes a magyar nyelv történetét vizsgálni. A történeti összehasonlító nyelvészet mint elméleti keret, ismétlem, nyelvek genetikai kapcsolatának az igazolására, illetve az egyes nyelvek írásos források előtti korszakára, történetére vonatkozóan tud megállapításokat tenni. Természetesen nem ugyanolyan fokú bizonyosságot nyújt, mint egy kísérleteken alapuló szakma. De ha egy tízes skálán akarnánk meghatározni a magyar nyelv finnugor nyelvekkel való genetikai kapcsolatának bizonyossági fokát, talán a nyolcas fokozatot választhatnánk. A magyar nyelv eredetére vonatkozó egyéb paraelméletek, mint például a sumér nyelvvel, a héberrel stb való genetikai kapcsolat, kizárólag tudománytörténeti érdekességűek és bizonyossági fokuk ezen a skálán az egyes körül lenne. Azaz történeti-összehasonlító keretek között nem bizonyítható e nyelvek magyar nyelvvel való kapcsolata.

Ennek az elméleti keretnek az alkalmazásával arra a következtetésre juthatunk, hogy a magyar nyelv történetének legrégebbi szála a finnugor szál. Tehát az úgynevezett finnugor, illetve uráli nyelvekkel a magyar nyelv genetikai kapcsolatban van, de hogy a magyar nyelvet ma kik beszélik, illetve kik beszélték a korábbi évszázadokban, évezredekben, illetve mennyiben volt eltérő az évszázadokkal, évezredekkel ezelőtti magyar nyelv a maitól, az egészen más kérdés. A néprokonság és a nyelvrokonság két különböző fogalom. Vagyis a finnugor szál kizárólag a nyelvek genetikai kapcsolatát jelenti, nem a finnugor nyelvet beszélő népekét, nem a finnugor nyelvet beszélő közösségek kultúrájáét.

Az uráli alapnyelv kora régészeti korok tekintetében a kőkorszak. Ez azt jelenti, hogy mindaz, ami a mai magyar szellemi kultúrát, anyagi kultúrát illeti, az alapnyelv koránál jóval későbbi. Illetve, mivel azonos vagy hasonló hiedelmeket, eredetmagyarázatokat stb találhatunk az eurázsiai térség számos népénél, azt állapíthatjuk meg, hogy a nyelvi különbségek, miként ma se, akkor sem jelentettek akadályt a kulturális jelenségek átvétele számára.

Gyakori félreértés a laikusok, nem nyelvészek körében, hogy a finnugor nyelvrokonságot tekintik elméletnek, azaz finnugor elméletről beszélnek. Az elmélet valójában a történeti összehasonlító nyelvészet, amelynek a módszertani kereteit, elveit alkalmazhatjuk tetszőlegesen kiválasztott, akárhány nyelv összevetésére. Ha kizártuk, hogy a vizsgált nyelvek közti egyezések tipológiai egyezések lennének, esetleg a véletlen művéből fakadnak, akkor kijelenthetjük, hogy az adott nyelvek genetikailag összetartozók.

A nyelvtudomány egyik megoldatlan problémája a nyelv eredete. Arra, hogy hogyan keletkezett az emberi nyelv, a történeti nyelvtudomány nem tud válaszolni, erre a módszerei nem alkalmasak.

Miért fogadja ellenszenv a finnugor nyelvrokonságot? Miért erősödnek az alternatív elméletek, amikor az iskolában elvileg a gyerekek tanulnak a finnugor nyelvrokonságról?

Szerintem ez egyrészt nem kimondottan a finnugrisztika (!) vagy a nyelvtudomány problémája. Én azt látom, hogy ez általában a tudományos ismeretek alacsony szintjével függ össze. A nagyközönség nem tudja megítélni egy elmélet tudományos vagy tudománytalan voltát, nem csupán a nyelvtudományban, hanem az orvostudományban, a biológiában sem. Ez részben azért van így, mert a mai kor tudományos eredményi tapasztalati úton nem láthatók be, túlságosan bonyolultak.

A finnugor nyelvek rokonsága például nem olyan jellegű, mint mondjuk a szláv nyelvek hasonlósága, amit mindenki érzékelhet. Ennek az a magyarázata, hogy finnugor nyelvek kapcsolata időben jóval távolabbi, mint a szláv nyelvekéi.

Mégis, ha valakinek magyar az anyanyelve és megtanul egy a finnugor nyelvcsaládba tartozó nyelvet, sok olyan nyelvi jelenséggel találkozhat, amelyek nem az angolból vagy a németből, hanem a magyarból ismerősek számára.

A másik ok pedig, amely a finnugor nyelvrokonság iránti ellenérzéseket illeti, nyelven kívüli, a nyelvészethez és a nyelv tudományos vizsgálatához semmi köze nincsen. Röviden összefoglalva társadalom-lélektani okról lehet beszélni. Régebben, a 19. században a finnugor nyelveket beszélő népekről nem voltak információk, illetve, ha voltak is, arról szóltak, hogy elmaradott, primitív népekről van szó, a velük való kapcsolat felvállalása pedig politikai, illetve egyéb szempontokból veszélyesnek tűnt az ország integritását tekintve.

Végül megjegyezném, hogy nincs semmi szégyellnivaló azon, hogy a magyar nyelv finnugor eredetű. Hiszen ezek a kis népek (például a finnek és az észtek, akik a magyar mellett a legnagyobb finnugor nyelvet beszélő népek,) egyáltalán nem lesajnálni való nyelvrokonok. Esetükben, de ez vonatkozik oroszországi nyelvrokonainkra is, az ún. ökológiai lábnyom olyan mértékű, amely lehetővé tesz a fenntartható fejlődést. Náluk (még) működik egy olyan életforma, ami lehetővé teszi, hogy unokáinkra nyugodt szívvel hagyjuk a bolygónk. Népköltészetük, hiedelemviláguk, népművészetük és nyelvük is a kulturális diverzitás fontos része, amelyet annyi megpróbáltatás közepette máig őriznek. De ismét jelezném, hogy a finnugor nyelvű népekkel kapcsolatban nem kulturális és genetikai, hanem kizárólag nyelvrokonságról beszélünk.

De egyébként azt gondolom, hogy a finnugor nyelvrokonság iránti ellenszenv korántsem tekinthető általánosnak, mindössze az érintett csoportok meglehetősen aktívan képviselik nézeteiket.

Vona Gábor egy-két hete kijelentette, hogy ő nem finnugor. Tényleg nem?

Vona Gábor tényleg nem finnugor. Ezen túl, mint már említettem, a nyelvrokonság nem azonos a genetikai rokonsággal. A finnugor a tudósok által alkotott elnevezés, amely azokat a nyelveket jelenti, amelyek a finnugor nyelvcsaládba sorolhatók. Hogy valaha ezt a nyelvi formációt beszélő közösség hogy nevezte saját magát, arról fogalmunk sincsen. Biztos, hogy nem finnugornak. Ez az elnevezés a nyelvcsalád két legtávolabbi csoportjának a nevéből lett megalkotva, hasonlóan, mint ahogy az indoeurópai elnevezés. A köznyelvben használatos finnugor nép pedig, ha szakszerűen akarjuk kifejezni magunkat, azt jelenti, hogy finnugor nyelvet beszélő nép. Tehát ma finnugor ember nincs, illetve a fentieknek megfelelően esetleg érthetjük alatta azt, hogy finnugor nyelvet beszélő ember. Ugyanis, ha valaki magyarul beszél, akkor mégiscsak egy finnugor eredetű nyelvet használ. Ezt, mármint hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvcsalád tagja, és a többi ide sorolt nyelvvel van genetikai kapcsolatban, nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hiszen nincs jobb magyarázatunk arra a rengeteg szabályos megfelelésre, amely az ebbe a nyelvcsaládba tartozó nyelvek között van.


Az uráli alapnyelv kora régészeti korok tekintetében a kőkorszak. Ez azt jelenti, hogy mindaz, ami a mai magyar szellemi kultúrát, anyagi kultúrát illeti, az alapnyelv koránál jóval későbbi. Illetve, mivel azonos vagy hasonló hiedelmeket, eredetmagyarázatokat stb találhatunk az eurázsiai térség számos népénél, azt állapíthatjuk meg, hogy a nyelvi különbségek, miként ma se, akkor sem jelentettek akadályt a kulturális jelenségek átvétele számára.

Gyakori félreértés a laikusok, nem nyelvészek körében, hogy a finnugor nyelvrokonságot tekintik elméletnek, azaz finnugor elméletről beszélnek. Az elmélet valójában a történeti összehasonlító nyelvészet, amelynek a módszertani kereteit, elveit alkalmazhatjuk tetszőlegesen kiválasztott, akárhány nyelv összevetésére. Ha kizártuk, hogy a vizsgált nyelvek közti egyezések tipológiai egyezések lennének, esetleg a véletlen művéből fakadnak, akkor kijelenthetjük, hogy az adott nyelvek genetikailag összetartozók.

A nyelvtudomány egyik megoldatlan problémája a nyelv eredete. Arra, hogy hogyan keletkezett az emberi nyelv, a történeti nyelvtudomány nem tud válaszolni, erre a módszerei nem alkalmasak.

Miért fogadja ellenszenv a finnugor nyelvrokonságot? Miért erősödnek az alternatív elméletek, amikor az iskolában elvileg a gyerekek tanulnak a finnugor nyelvrokonságról?

Szerintem ez egyrészt nem kimondottan a finnugrisztika (!) vagy a nyelvtudomány problémája. Én azt látom, hogy ez általában a tudományos ismeretek alacsony szintjével függ össze. A nagyközönség nem tudja megítélni egy elmélet tudományos vagy tudománytalan voltát, nem csupán a nyelvtudományban, hanem az orvostudományban, a biológiában sem. Ez részben azért van így, mert a mai kor tudományos eredményi tapasztalati úton nem láthatók be, túlságosan bonyolultak.

A finnugor nyelvek rokonsága például nem olyan jellegű, mint mondjuk a szláv nyelvek hasonlósága, amit mindenki érzékelhet. Ennek az a magyarázata, hogy finnugor nyelvek kapcsolata időben jóval távolabbi, mint a szláv nyelvekéi.

Mégis, ha valakinek magyar az anyanyelve és megtanul egy a finnugor nyelvcsaládba tartozó nyelvet, sok olyan nyelvi jelenséggel találkozhat, amelyek nem az angolból vagy a németből, hanem a magyarból ismerősek számára.

A másik ok pedig, amely a finnugor nyelvrokonság iránti ellenérzéseket illeti, nyelven kívüli, a nyelvészethez és a nyelv tudományos vizsgálatához semmi köze nincsen. Röviden összefoglalva társadalom-lélektani okról lehet beszélni. Régebben, a 19. században a finnugor nyelveket beszélő népekről nem voltak információk, illetve, ha voltak is, arról szóltak, hogy elmaradott, primitív népekről van szó, a velük való kapcsolat felvállalása pedig politikai, illetve egyéb szempontokból veszélyesnek tűnt az ország integritását tekintve.

Végül megjegyezném, hogy nincs semmi szégyellnivaló azon, hogy a magyar nyelv finnugor eredetű. Hiszen ezek a kis népek (például a finnek és az észtek, akik a magyar mellett a legnagyobb finnugor nyelvet beszélő népek,) egyáltalán nem lesajnálni való nyelvrokonok. Esetükben, de ez vonatkozik oroszországi nyelvrokonainkra is, az ún. ökológiai lábnyom olyan mértékű, amely lehetővé tesz a fenntartható fejlődést. Náluk (még) működik egy olyan életforma, ami lehetővé teszi, hogy unokáinkra nyugodt szívvel hagyjuk a bolygónk. Népköltészetük, hiedelemviláguk, népművészetük és nyelvük is a kulturális diverzitás fontos része, amelyet annyi megpróbáltatás közepette máig őriznek. De ismét jelezném, hogy a finnugor nyelvű népekkel kapcsolatban nem kulturális és genetikai, hanem kizárólag nyelvrokonságról beszélünk.

De egyébként azt gondolom, hogy a finnugor nyelvrokonság iránti ellenszenv korántsem tekinthető általánosnak, mindössze az érintett csoportok meglehetősen aktívan képviselik nézeteiket.

Vona Gábor egy-két hete kijelentette, hogy ő nem finnugor. Tényleg nem?

Vona Gábor tényleg nem finnugor. Ezen túl, mint már említettem, a nyelvrokonság nem azonos a genetikai rokonsággal. A finnugor a tudósok által alkotott elnevezés, amely azokat a nyelveket jelenti, amelyek a finnugor nyelvcsaládba sorolhatók. Hogy valaha ezt a nyelvi formációt beszélő közösség hogy nevezte saját magát, arról fogalmunk sincsen. Biztos, hogy nem finnugornak. Ez az elnevezés a nyelvcsalád két legtávolabbi csoportjának a nevéből lett megalkotva, hasonlóan, mint ahogy az indoeurópai elnevezés. A köznyelvben használatos finnugor nép pedig, ha szakszerűen akarjuk kifejezni magunkat, azt jelenti, hogy finnugor nyelvet beszélő nép. Tehát ma finnugor ember nincs, illetve a fentieknek megfelelően esetleg érthetjük alatta azt, hogy finnugor nyelvet beszélő ember. Ugyanis, ha valaki magyarul beszél, akkor mégiscsak egy finnugor eredetű nyelvet használ. Ezt, mármint hogy a magyar nyelv a finnugor nyelvcsalád tagja, és a többi ide sorolt nyelvvel van genetikai kapcsolatban, nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hiszen nincs jobb magyarázatunk arra a rengeteg szabályos megfelelésre, amely az ebbe a nyelvcsaládba tartozó nyelvek között van.