Az őrs szocreál falai, az ital automaták, a magas sarkú cipőjének a fekete-fehér köveken visszhangzó koppanása mind ismerős, már-már baráti volt a számára. A hadnagy beszélt hozzá, ő pedig megadással hallgatta. Elfogták, pedig becsületes lány. Betyárbecsületes.

Megszoktuk az esőt. A cipőm a vízről tocsogott, miközben a kapitányság felé battyogtunk a lámpák által megvilágított díszburkolaton. Sehol egy teremtett lélek, csak mi. Küldetésen voltunk. A nehéz faajtót belökve egy lépcsőalj fogadott minket, a tetején egy posztoló rendőr nézett ránk a maga furcsálló tekintetével. Feltételezem, el sem tudta képzelni, hogy mit akarunk ilyenkor. Amint bemutatkoztunk neki és közöltük jövetelünk célját, egyből tudta már a dolgát.

– A hadnagy úr várja magukat! A folyosó végén balra – hangzott az utasítás, amit az elmaradhatatlan személyigazolvány-ellenőrzés követett.

A hadnagy már tényleg várt minket. Ismertette a legfontosabb információkat, bemutatott minket a két pesztrálásunkra bízott nyomozónak, majd kezdetét vette a dolog. Kurváznunk kellett, kicsit másképpen.



Éppen a kabátját vette volna fel, mikor elkezdett ömleni az eső. - Ez ma sem lesz egy jó fogás. lehet, hogy itthon kéne maradnom - gondolta, de már sejtette a végét. Ma is egy idegené lesz, bagóért.

A civil rendőrautóban hátul kuporogtunk, a csendet csak az ablaktörlő ütemes kopogása törte meg egy ideig. Aztán elkezdtünk beszélgetni, elvégre abban a helyzetben mind a négyen kollégák voltunk, a jó kollégák pedig ismerik egymást. Legalábbis valamennyire. A két tagbaszakadt marconában ez alatt a pár óra alatt - minden túlzás és „nyáladzás” nélkül állítom – tisztességes, humoros embereket ismerhettünk meg.

- Mennyire hálás a munkátok? – kérdeztem tőlük.
- Olvass bele az újságokba, rájössz majd, hogy mennyire kedvelnek minket – ironizált a vezetőülésnél ülő srác.
- De hiszen ők írják az újságot! – nevetett a másik bűnüldöző, a kopasz.
- Akkor lehet, hogy más újságot olvasunk – mondtam, mire egy lélegzetvételnyi időre ismét beállt a csend.
– Tudod, ha egy öreg mamától elveszik a táskáját, a néni pedig kapaszkodik belé és így métereken keresztül a földön húzzák, nem tehetünk semmit. A táskáját végül elveszik, de csak tizenkilencezer forint volt benne, húszezer felett tehetnénk bármi érdemlegeset. Az elkövetők megússzák, pedig a néninek lehet, hogy az egész havi megélhetését jelentette az a pénz – merengett el a kopasz zsaru.
- Vagyis nem kedvelnek titeket, pedig csak a törvényt tartjátok be, szó szerint, hiszen ez a dolgotok. Magyarul nem veletek, hanem a törvénnyel vannak a bajok.
- Valahogy úgy. Készüljetek, hamarosan megérkezünk!



A sarkon álldogált, az eső kérhelhetetlenül kopogott a fehér kabátján, a cipője teljesen átázott. Még jó, hogy nem miniszoknyát, hanem egy testhez simuló nadrágot vett fel. Nem ma kezdte a szakmát, már tapasztalt volt. Fázott, a szél szétfújta az ápolt haját; nedvesen lógott bele az arcába. És még mindíg nem jött senki.

Ahogy "illik", a lányok a sarkon álltak,  menet közben a kis kocsinkból tökéletesen megfigyelhettük őket. Öltözékében ki az időjáráshoz, ki a potenciális kuncsaftok igényeihez igazodott.
- Hogy csináljuk? - tettem fel az igen aktuális kérdést.
- Kiteszünk egy mellékutcában, majd kerülőúton feléjük sétálsz. Arra figyelj, hogy te nem szólíthatod le őket, meg kell várnod, amíg ők teszik ezt. Ha felajánlkoznak, akkor rákérdezhetsz, hogy mit akarnak. Esetleg azt is megkérdezheted, hogy mennyiért képzelik az akciót, és hol? Te viszont semmiképpen sem szólíthatod le őket, és azt sem mondhatod, hogy benne vagy a dologban. Ha ezt megteszed, te is szabálysértést követnél el, ebben az esetben téged is fel kellene jelentenünk.
- Vettem az adást. - nyugtáztam az információkat, miközben a háztömböt megkerülve a lányok felé tartottunk. Csalódnunk kellett azonban: az esti eső nem csak a pacsulijuk átható illatát, hanem egész lényüket elmosta. Kocsink ablaka csak résnyire volt nyitva, de még így is csatornaszag terjengett bent...

A folytatást a holnap, szerdán közöljük.