Nagy bűnt követtek el a szocialisták
Nehéz szavakba önteni azt, amit a szocialista párt a trianoni emléknap kapcsán tett – avagy inkább művelt. Mégis kénytelen vagyok kísérletet tenni rá.
2010. június 5. szombat 14:59 - Pénzes Dávid
Nem Trianonról van itt szó, az a múlt. És még csak nem is (vagy csak kicsikét) a szocialista pártról, mert az a jelen. Sokkal inkább a jövőről. A jövőnek való üzenetről.
A Parlament pénteken tartotta az Összetartozás Napjára keresztelt ülésnapot, amikor megemlékezett a Trianoni béke aláírásának 90. évfordulójáról. Tette mindezt röpke egy órában. Éneklés, három felszólalás, éneklés, és már vége is volt. Az egész nyilvánvalóan
az egész ország számára szimbolikus jelentőségű.
Mégis mit láthattunk?
A magyar Országgyűlés csonka képét. A szocialista frakció hűlt helyét (egyetlen képviselőjük, Szili Katalin árválkodott a helyén). A látvány döbbenetes és fájdalmas volt. Döbbenetes a pimaszság, hogy ezt meg merték tenni az ország egykori vezetői és jelenlegi törvényhozói, és fájdalmas, mert azt mutatja még ez az esemény sem képes integrálni a nemzetet.
Mindez azért különösen felháborító, mert éppen a baloldali politikusok és értelmiségiek szoktak Chartákat, meg antifasiszta tüntetéseket szervezni annak érdekében, hogy az egész ország egységbe álljon. Teljes joggal. Ám azért az egészen nagy csúfság, hogy míg egy antifasiszta megmozdulásért egységet akarnak, addig nemzetünk egyik sorsfordító eseményének legfelsőbb szintű megemlékezésén nem vesznek részt s éppen ők bontják meg az egységet. Főleg, hogy Trianon minden magyar ember tragédiája, legyen az ősmagyar, cigány vagy zsidó. A szocik ezzel a lépéssel a nemzetből írták ki magukat.
Erős szavak persze, s talán csak az indulat diktálja őket. Nyilvánvaló, hogy Hiller, vagy Gyurcsány is magyar emberek, akiknek megvan a maguk így-vagy úgy kifejlett nemzeti érzése, ahogy Mesterházynak is. Mégis utóbbiról sosem gondoltam volna, hogy képes ezt meglépni. Ő volt a baloldalon az a figura, aki még a legkeményebb árokásós időkben is képes volt gesztusokat tenni, az akkori ellenzéknek – még ha csak szavak szintjén is. Talán éppen e képessége emelte frakcióvezetővé (és fogja nemsokára pártelnökké). Most ezt ő is nagyon elrontotta.
Jövő
Mert a jövőnek szólt a pénteki nap. Annak, hogy a Parlament történelmet írt. Egy dátumot, melyet sosem voltunk képesek egységesen kezelni, a viszonyunk hozzá a legszélsőségesebb irredentizmustól a teljes közönyig terjedt, most végre helyre lehetne tenni, de legalábbis el kellene kezdeni a helyretevését. Ehhez volt ez alkalom. És mondhatott Hiller bármit a
Liszt Ferenc téren Trianonról, a kutyát nem érdekli. A Parlamentben kellett volna megjelenni… és csöndben maradni.
Ez volt ugyanis az a bődületes marhaság, amit kifogásként kitaláltak: hogy nem lehet felszólalni az emlékülésen! Micsoda képmutató idiótaság ez?! Mit akartak volna ott mondani? Egyáltalán minek egy ilyen alkalmat szövegeléssel tölteni? A Parlament elnöke elmondta, amit gondolt, a Köztársasági elnök szintén, aztán jó éjszakát. Senki más nem beszélt. Ráadásul, ha annyira akarnának erről szövegelni a szocik, akkor azt bármikor megtehetik. Kivonulhatnak az utcára, felszólalhatnak a Parlamentben napirend előtt, írhatnak cikkeket a Népszabiba, stb.
Ezek után már csak egyetlen kérdés maradt: mi lehetett a valódi oka a távolmaradásnak? Sajnos ezt sosem fogjuk megtudni. El is mondom miért. Azért, mert saját maguk sem tudják. A párt akkorát bukott a választáson, hogy teljesen megzavarodtak a tagjai, képviselői. Fogalmuk sincs merre, hogyan tovább. Az egység hiánya látszik minden felszólalásban, az eddig mutatott rém gyenge ellenzéki szerepben, a kapkodásban. Vagy épp a teszetoszaságban. S megmutatkozik a Trianoni emléküléshez való hozzáállásban. Mesterházy nagyon nagy feladat előtt áll, ha ezt a frakciót és pártot tényleg össze akarja újra rakni.
Margóra
Az Összetartozás Napja nemcsak nekünk anyaországiaknak, de a határon túliaknak is szól. Egy olyan történelmi gesztus, amelyet bűn volna bárkinek is kikerülnie, nem tudomást venni róla. Főként egy olyan párt esetében, akik azt tették a kettős állampolgárságról szóló népszavazásnál 2005-ben, amit. Éppen nekik kellett volna ott állni a Parlamentben, s legalább ezzel megmutatni azt, amit közülük azóta sokan beismertek: azt ott bizony elrontották. Június 4. lehetett volna egyfajta bocsánatkérés, megkövetése a határon túliaknak. De nem tették meg. Ezzel vajon mit üzennek a jövőnek, a jövő anyaországi és határon túli magyarjainak?
SOHA TÖBBÉ NE TÉRHESSENEK VISSZA A POLITIKAI ÉLET VEZETÉSÉBE!!!!
Holott: a Szovjetunió élén Lenin elvtárssal nem ismerték el a trianoni diktátumot. Nagyon helyesen imperialista békének tartották. Számunkra a nyugati demokráciák így mutatkoztak be, annak ellenére, hogy a magyarok voltak a régió legangolbarátabb nemzete.
Amikor aztán a magyarok, tanulva a trianoni leckéből, hogy nem szabad gyarmatokat tartani, még ha ezer eves összetartozást jelent is, a kommunisták vették nagyon zokon, hogy Magyarország hadat viselt a világ legnagyobb gyarmattartói ellen, mint a brit birodalom, a szovjetorosz gyarmatbirodalom, a szerbek gyarmatbirodalma, vagy az ötszáz indián nemzet földjét menetből kisajátító Amerika ellen.
Érti ezekután valaki a kommunistákat? Csak mészárlásban jók, logikában semmik.