A sorozat hódolói között megosztott sikerrel vetítik a szebbik nem Amerikáját, ahol az édeni paradicsom néhol a szarkazmus kövével van kirakva. Ami egykor élvezetes volt, az most tíz évvel később túljátszott, érdektelen életutakat gördít elénk azon a bizonyos vásznon. A kritikák ellenére felkerekedtem, legdögösebb cipőmbe „belecsusszantam”, vadító csillogó-villogó rucimba átöltöztem és a vetítés előtt megkérdeztem a „Carrie, Charlotte, Samantha és Miranda” stílusú lányokat, mit is várnak a pénzükért és a régi álmaikért cserébe!

Eljöttem, mert…

"Szeretek bulizni. Imádom élni az életet, s ami ott és akkor velük megtörténik, az az életben velünk folytatódik tovább. Álmokat szövögetni mindannyian szoktunk, csak kevesen vagyunk azok, akik meg is merik élni azokat. Én ilyen gondolatokkal jöttem ma ide szórakozni. Ahogy beszélgettünk tovább" - s közben egyre erősödött bennem, hogy a piár jó kis hálót szőtt a bemutatóra-, további négy lányra lettem figyelmes.

A tollam még ki sem hűlt, már álltam is tovább, hogy kérdéseimmel közelebb kerüljek a szexhez és a New Yorkhoz! (Olyan rendes volt, kedvesen mosolygott szerinted….) Ezekre a mondat foszlányokra sikerült odaérnem az említett hölgyeményekhez, s mint egy buldózer taroltam le csicsergős hangulatukat.

Ahogy belemelegedtünk a témába megtudtam, hogy van, aki már másodjára is jegyet váltott a szín kavalkád vasútjára. (A vasút jó hasonlat, mert néha a film közben éreztem, valami nem stimmel a gyomrommal.) - Cipők, gyönyörű ruhák, jó pasik és nagyon nőcis beszélgetések. Én ezt várom Carriektől. Elég lenne ennyi? Nem kellenek a nagy szavak, a mélyen szántó gondolatok? Az elmélkedős éjszakai beszélgetések? Ennyi is elég, hogy izgalomban és kacér hangulatban legyünk közel két és fél óráig? Amikor eldöntöttem én is beállok ideiglenesen a fun-ok közzé egy este erejéig, nem hittem volna, hogy az erősebbik nem is képviselteti majd magát.

Közel 100 nő és 14 hím jött el, az utóbbi talán terület megjelölés céljából. A kíváncsiság győzött s a legmacsósabb, „leghihetetlenebb, hogy ő is itt van” pasihoz topogtam oda az említett csilli-villi cipőmben! "Érdekel, hogy hogyan gondolkodtok ti nők, mit éreztek egy-egy kapcsolat lezárása után. S ha mindezt még jó köntösben tálalva figyelhetem, hát megér egy estét úgymond végig nőzni."

Mire sikerült kicsit közelebb kerülnöm a titkos gondolatokhoz, már ott járt az idő, hogy saját véleményem kiszélesítéséhez érkeztünk: kezdődik, kezdődik….

S ami utána következett…

Hát…hát…hát… Talán ez fejezik ki legjobban érzelemmentes gondolataimat. Öregesen, de fiatalnak álcázva, ráncosan de botoxal kezelve, s langyisan közelítettük meg a történetet. A film előtt megbeszéltem néhány lánnyal majd értekezünk, mit is láttunk. Ahogy elmenet a felirat, s kigyúltak a fények összenéztünk a többiekkel, s a" nincs mit mondanom" pillantást lövelltük egymás felé.

Cenzúrát nem tűrő szavak, csalódott mosolyok hagyták el tegnap este-szerintem sokadszorra - a 16-os terem ajtaját az Arenában. A régi szerepek megfásultak, erőtlenek lettek a szexnek csak távolból köszönő helyzetek. Olyan, mintha elfogyott volna az ihlet. A hozzászólók azt nyilatkozták, hogy az iszlám hit elleniség vezérelte a fő vonalat. A körítésből így lett főétel.

Igazából csak az utolsókat rugó jelenetek csaltak nevetést az arcokra. Sőt még a férfiak is csalódtak, mert pucérkodásra számítottak, ledér jelenetekre, - még ha a legbelső női értékek feltérképezése miatt is jöttek el – laza belevalós életörömökre, s szexis körömcipőkre. Helyettük pedig egy puccos, meleg esküvős, túlfestett, sajnos ki kell mondanunk, hogy: egy kiöregedett négyest kaptak!

Mire hazaértem csak egy dolog járt a fejemben: remélem, a film élével ellentétben, nem kopott el a vadi új Roberto Cavalli cipőm sarka is…