"Ami Orbán Viktornak nehézség, az ebben az esetben az országnak jó lehetőség – feltéve, ha a magyar kormány beszáll a reformversenybe" - véli Gál Zsolt, a Viktornak nehéz lesz című írás szerzője. Szerinte látszólag könnyebb lett volna Budapest helyzete, ha a visegrádi szomszédságban a populisták győzelmét hozzák a választások.

"Tudjuk, nem így lett, Prágában jobboldali győzelem született, méghozzá Magyarországon elképzelhetetlen jelszavakkal és programokkal (pl. költségvetési felelősség, tandíj, a szociális juttatások 10%-os csökkentése, nyugdíjak átmeneti befagyasztása). Ezután Szlovákiában nyertek a jobbközép erők, amelyek ha csak a 2002 és 2006 közötti reformáradat felének, harmadának megfelelő változást hajtanak végre, máris túllépik azt a szintet, amit déli szomszédunknál elképzelni sem nagyon mernek" - írja a szerző.

"Minden jel arra mutat, hogy a politikai változások következtében beinduló gazdasági reformok – főleg Csehországban és Szlovákiában – igencsak magasra teszik a lécet a budapesti kormánynak. Annak a kormánynak, amelynek elvileg hasonló értékrendet kellene képviselnie. A gazdaságpolitika terén azonban a Fidesz már régóta nem jobboldali (ill. csak a nevében az), az elmúlt négy évben jórészt balos, populista (nemritkán szélsőbaloldali) húrokat pengetett, és így szakadékszerű különbség van közte és a cseh, szlovák és lengyel középjobb és liberális pártok között" - jegyzi meg Gál.

Rámutat: ez utóbbiak sokszor vállaltak egy sor népszerűtlen, de a fenntartható növekedés szempontjából nélkülözhetetlen reformot (tandíj, vizitdíj, nyugdíjkorhatár-emelés, a szociális segélyek megnyirbálása), nem pedig aláírásokat gyűjtöttek vagy népszavazást támogattak ellenük. A piacban hisznek, és ezért támogatják a magánosítást, a folyton a privatizáció ellen harcoló Fidesszel szemben. És soha nem ígértek 13. nyugdíjat, amit a Fidesz nemcsak megszavazott 2002-ben (ellenzékből), hanem már 14-iket is ígért a 2006-os kampányban.

"Magyarországnak az tenne jót, ha a Fidesz is a többi visegrádi jobbközép párthoz hasonló politikába kezdene, és beszállna az alakuló reformversenybe. Ehhez mindenekelőtt két dologra volna szükség. Először is végre fel kellene hagyni azzal a mentalitással, hogy fél szemmel folyton a népszerűségi mutatókat lessük, és nem teszünk semmit, ami a választóink nemtetszését válthatja ki. Ennek többnyire az a vége, hogy a kormány nem is tesz szinte semmi hasznosat.

Másodszor, lejjebb kellene venni kicsit a nagy úrhatnám gőgből, és tanulni kéne a szomszédok (versenytársak) receptjeiből, ami nem szégyen, hanem erény. A 2002 és 2006 közötti szlovákiai reformok és a 2007-es 10,6%-os rekordnövekedés közötti összefüggés például annyira egyértelmű és közeli, hogy még a gyengén látónak is majd kiveri a szemét, Budapesten mégsem sűrűn hallani a szlovák típusú reformok szükségességéről" - véli Gál.

"Mert az, hogy Magyarország 5-10 évvel összes versenytársa után végre bevezeti az egységes adót, az nem úttörő reform, hanem vészesen megkésett kötelező minimum" - záródik a kommentár.