Hejj, galambom, tubicám!
Már az idejét sem tudni, mióta megy a főváros idegeire a galamb-probléma. Fertőzéseket terjesztenek, hangosak, ürülékük mindent beborít. Orbán Zoltánnal, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivőjével, és egy laikussal beszélgettünk.
2010. július 25. vasárnap 16:02 - Király Lilla
Ezt mondja a nem galamb-barát laikus
Mi a problémád a galambokkal?
Undorító, gusztustalan lények. Egyfolytában felrepülnek a lakásunk erkélyére, és reggel ötkor turbékolnak vagy nem tudom, mit csinálnak az ablak alatt, ami nagyon idegesítő, pláne nyáron, mert nyitva van az ablak. Nem kellemes hajnalban arra ébredni, hogy: „Brrr, brrrrrr”-mert ezt hallani, hangosan. És rászállnak a korlátra, amit mellesleg össze is piszkítanak.
Az alattunk levő lakás balkonján szeretnek lakni, mert az a csökkent képességű lakó eteti őket. Ezért ha lenézünk tőlünk, látszik az undorító, galamboktól mocskos terasz, ami nem csak gusztustalan,
fertőzésveszélyes is. Ezt még kibírnánk, mert maximum nem néznénk le, de mivel ideszoktatták őket, hozzánk is egyfolytában jönnek. Más kedves lakók is előszeretettel etetik őket, amit én nagyon utálok, és éppen ma hajnalban döntöttem el, hogy teszek ellenük.
Hogyan?
Megmérgezem őket, vérnyomáscsökkentővel. Mármint a galambokat. A gyógyszert összetöröm és feloldom vízben, amit kenyérre locsolok. Ezt megszárítom, és ledobálom az alattunk lakó erkélyére. Úgyis ott szoktak enni. Az albérlő pedig szerencsére nincs itt nyáron, szóval nem lesz feltűnő, hogy ott lesz egy száradt kenyér, amit a galambok megzabálnak és megdöglenek tőle. Ez a tervem.
Más ötlet nincs? Vagy bízol ebben a tervben?
Nem tudom, hogy be fog-e válni, mert a földszintre meg az udvarra nem merek mérget tenni, nehogy megegye valami macska vagy kutya. Tehát vagy a saját erkélyünkre rakom ki, vagy az alattunk lévőre, de annyi a galamb, hogy nem igazán reménykedünk.
A többi lakót is idegesítik?
A galambfélék
A galambfélék (Columbidae), vagy közismert nevükön galambok, a madarak osztályának galambalakúak (Columbiformes) rendjébe tartozó család. 42 nem és 313 faj tartozik a családba.
Többnyire tipikusan búgó hangúak, termetük a rigótól a lúdnagyságig terjed. Erdőben, részben sziklás vagy a szárazföldi területen élő, ügyesen repülő madarak. A galambalakúak monogám módon élnek, a hímek ugyanúgy költenek, mint a nőstények. Egy-két fiókájuk fészeklakó, a szülők túrószerű begytejjel táplálják őket.
A tipikus galambok (a galambformák alcsaládjának fajai) elsősorban magevők, a magokat a talajról szedegetik fel és azokat erős zúzájuk őrli meg. Egyes évszakokban fogyaszthatnak zöld leveleket, rügyeket, virágokat és kevés gyümölcsöt is. Táplálkozásuknál fogva több faj komoly mezőgazdasági kártevővé válhat, mind az érő termés fogyasztásával, mind az elvetett mag kiszedegetésével. A gyümölcsgalambok szinte kizárólag erdei gyümölcsök húsos részeivel táplálkoznak.
A leggyakoribb képviselőjük a házigalamb (Columba livia domestica), a szirti galamb (Columba livia) háziasított alfaja. E madarak sokfelé visszavadultak és a Föld szinte minden nagyobb településén megtalálhatóak, olykor több ezres nagyságrendben is. Szabadon költenek és fokozatosan visszaütnek a szirti galamb külsejére. Gyakran kellemetlenné válnak, mert a házak falait bepiszkítják ürülékükkel, kicsipegetik a kötőanyagot a háztetők kúpcserepei közül. Ennél fontosabb azonban, hogy terjesztenek bizonyos fertőző betegségeket, így az ornitózist, a papagájkórhoz hasonló betegséget. Ezért hadat is üzennek a galamboknak, de ennek még sehol nem volt tartós eredménye.
Nem tudom, nem szoktunk velük beszélni, de nem hiszem, hogy senkit nem bosszant rajtunk kívül, ahogy búgnak.
Orbán Zoltán szerint az önkormányzatok feladata lenne a tubicák megregulázása
Mit lehet tenni a galambok ellen?
Az egyszerű válasz: szinte semmit, nagyon kevés a lehetőség a probléma megoldására, főleg egy magánember számára. A hosszabb válasz: nagyon komoly társadalmi feladatvállalással, és önkormányzati felvilágosító, rendelethozó közterület-fenntartó munkával kéne próbálkozni.
Miben gyökerezik a probléma?
Ehhez egy kis bevezető szükséges. A szóban forgó
madarak a házi galambok visszavadult változatai, melyet a szirti galambból háziasították jó néhány ezer évvel ezelőtt, mert az a tulajdonságuk, hogy helyben maradnak. Ebből következően nagyon hasznosak voltak, folyamatosan táplálékként szolgáltak az emberek számára, galambleves formájában. Később őseink rájöttek, hogy a galambok nagyon jól hasznosíthatóak a postaszolgáltatásban és a haditechnikában, így a nagyvárosok kialakulásával az emberek vitték magukkal faluról ezeket az állatokat. A madarak a városokban nagyon sok táplálékot találtak, majd az emberek kezdték elhanyagolni őket, ezért visszavadultak. Tehát az okozza most a problémát, hogy ez a madárfaj nagyon erősen alkalmazkodott -sok tízezer madárgeneráció óta- az ember közelségéhez, ráadásul területtartók is, vagyis nem vonulnak. Szaporulékonyságuk és alkalmazkodóképességük csak nehezíti az elüldözésüket.
Nem lehet megoldás a mérgezés?
Nem, mert ezek a madarak nem a fák tetején táplálkoznak, hanem az utcán, ahol mi, emberek is, és társállataink: a kutyák meg a macskák. Ha kitesznek nekik valami sufnituning, házi megoldású mérget, senki nem garantálja, hogy azt nem egy kisgyerek eszi meg. És senki nem teszi fel azt a kérdést sem, mit tennénk, ha elkezdenénk mérgezni a városokban a galambokat, egy olyan helyen, ahol van mondjuk tízezer példány, mit csinálnánk több tonnányi közterületen rothadó döggel? Ráadásul a mérgezéshez szakértelem és különböző hatósági engedélyek kellenek, ezért is mondom, hogy a galamb-kérdés az önkormányzatok hatáskörébe tartozik.
Madárijesztő?
Nem lehet vele semmit elérni. Az adott madárfaj, mint már mondtam, nagyon alkalmazkodóképes. A nagyvárosokban zajlik a forgalom: dudálnak az autók, mennek a villamosok, amik fémcsikorgása még az ultrahang-tartományban is zajt kelt. Ilyen környezetben egy madárijesztő mennyire lehet hatásos?! Körülbelül annyira, mintha valaki a focivébé döntőjén lengetne egy kendőt, és azzal akarna hatni akar a környezetére. A galambok ellen sem vizuális eszközökkel, sem hanghatásokkal nem lehet védekezni. Kaphatók ugyan ilyen tárgyak, de ezek csak azoknak jók, akik árusítják és forgalmazzák őket.
Egyetlen dolog használ ellenük: a fizikai elszigetelés, melynek két formája létezik. Az egyik a galamboktól elzárandó terület lekerítése, például dróthálóval, a másik lehetőség pedig a galambok beülését megakadályozó tüskesor kihelyezése. Ezeket általában párkányokra, épületek díszoromzatára szokták feltenni.
Mindig vannak amatőr hozzászólások a galamb-kérdéshez, melyek gyakran sajnos önkormányzati ideákká válnak. Ilyen a mérgezés, vagy a fogamzásgátlóval csávázott élelem kínálása. Sólyommal is próbálják ijeszteni a galambokat, de ez már nevetséges!
A sólyom a síkvidék ragadozómadara, tehát biológiája nem arra van kitalálva, hogy a városok szűk épületei között el tudja zavarni a madarakat. Persze van olyan faj -például a vándorsólyom- ami költ a világ nagyvárosaiban. Ezek a példányok szépen meg is tanulnak vadászni a városban, de nagyon kevesen vannak. Ha él egy városban mondjuk öt pár vándorsólyom -ami már nagy szám- biztos, hogy az egy százezres példányszámra, ami évente háromszor költ, semmi. Körülbelül annyit tesz, mintha kimennék egy szibériai hómezőre, fognék egy marék havat, hazavinném, felmelegíteném, és büszkén azt mondanám: ez az, küzdöttem a hó ellen!