Hogy érdemes-e megállapodni, azt persze én sem tudom, sőt nálamnál a gazdasághoz jobban értő szaktekintélyek sem lehetnek száz százalékban biztosak. Ha majd visszatekintünk, kiderül.

Vigyázz a szádra!

Ami az IMF-ügyben végtelenül izgalmas, az mégis az izomból indoklások sora. A pánik eleve nagyobb hullámot kavar, és nyilván van veszély abban, ha pofozó versenybe kezdünk az IMF-fel. Elveszíthetjük a piac amúgy sem  határtalan bizalmát, amit már ez a kormány is próbára tett, ha emlékszünk még a Szijjártó-Kósa páros gazdaságtörténeti böffentésére. Nem tették a szájuk elé a kezüket, mert azt hitték, nem figyel senki, és nem kell az asztalnál rendesen viselkedni. Aztán úgy próbáltuk utánuk hitelessé maszkírozni magunkat, hogy még Orbán Viktornak és Matolcsy Györgynek is zsebkendőt kellett ragadnia, hogy azzal töröljék le a kormány saját arcába prüszkölt csuláját.

Az ilyen bakik után mikroszkóppal vizsgál minket a piac. Figyeli mikor, milyen alakot ölt ez a gyanús organizmus, hátha megtalálja az algoritmust, amivel kiszámíthatja, merre mozdulunk majd a jövőben. Legalább kábé, mert a kormány kínosan okosan bánik a konkrétumokkal, és össze-vissza beszél hol csődről, hol a pálinkafőzés köré szerveződő gazdasági akciótervről.

Ne légy barom!

Ha eltekintünk a pániktól és a riogatástól, akkor körvonalazódik, hogy reálisan is túlélhető, ha nem veszünk fel újabb hitelt az IMF-től, ráadásul így olyan ország képét mutathatjuk, ami már kilábalni készül a hínárosból. Csak tényleg vigyázni kell, nem elég a képet mutogatni (képmutatónak lenni), mert mikroszkóp alatt vagyunk, nem bíznak bennünk, tényleg jól kell viselkedni. Hiánnyal, inflációval, exporttal csak okosan, bölcsen.

Vannak érvek a megállapodás ellen és mellett bőven, mindenki válogathatna kedvére.

De nem! Inkább misztikus maszlagokkal csap össze a két álláspont! Az egyik szerint elszigetelődünk, és elveszünk, süllyedünk és megtörünk az IMF nélkül. A másik szerint viszont rögtön szabadságharcot vívunk az IMF ellen. Nyilván. És pont ötvenhat napja vívta azt a szabadságharcot az új kormány, mert pont ötvenhat nap után mondta azt Orbán Viktor, hogy nem kell újabb IMF-megállapodás.

A szabadságharc nem számít

Ez így hót egyszerű. Ha hitelt nem kérni szabadságharc, akkor jó, ne is kérjük, hőő!

Azt már meg sem kell vizsgálni, hogy mennyibe fáj a szabadságharc? Majd az Isten ad szebb jövőt, amíg mi az önállóságért küzdünk? Vagy valaki ki is számolta?

Mert értem én, hogy forradalom meg szabadságharc, csak szeretnék látni a szabadságharcosok között egy figurát számológéppel, kockás füzettel, függvénytáblázattal. Valakit, aki ismeri a műveleti területeket, és legalább megkísérelte megmérni, hogyan járunk jobban. Aztán ez az ember ne szabadságharccal érveljen, hanem számokkal, valószínűséggel, hogy tudjuk, nem kevesebb jut a nemzet gyermekeinek oktatására és gyógyítására a szabadságharc után, hanem több.

Aztán, ha kiderül, hogy drágább egy kicsit az önállóság, mint az IMF-kézfogó, akkor szívesen látnám az árlistát. Talán a szabadságharcosok is így vannak vele. Még az is kiderülhet, hogy nem éri meg az önállóság. Ha a piaci bizalom annyival nagyobb hitellel a zsebben, hogy úgy vonzaná az ország a tőkét, mint száz wattos izzó a molylepkét, akkor inkább jöjjön a tőke.

Használd az eszed!

Hogy mivel járunk jobban, mondhatnám, hogy mi a nemzeti érdek IMF-ügyben, bizony jórészt a közgazdaságtanra tartozik, mert Magyarországra is vonatkoznak bizonyos piaci törvényszerűségek. Ez ilyen, nem csinálhatunk kedvünkre bármit következmények nélkül.

Biztos menő, meg nemzeti lenne Nagy-Magyarország formájú örökmozgót gyártani, csak lehet, pont örökké mozogni nem tud majd. Akkor sem, ha Nemzeti Együttműködés nevében fölszólítjuk rá, és akkor sem, ha rovásírással nyomtatjuk hozzá a használati utasítást.

Az energiamegmaradás törvényével a fizika foglalkozik. A hitellel, tőkével, GDP-vel a közgazdaságtan. Azt, hogy mi valamit szabadságharcnak hívunk, mindkettő leköpi, viszont a képletekből kijöhet még, hogy szabadságharcolni megéri.

Számokat, becsléseket akarok látni!