Gratulálunk a lehetőséghez. Hogyan találtak meg téged a darab rendezésére?

Zöldi Gergővel, a darab dramaturgjával nagyon jóban vagyok, az ő ajánlására hívott fel Őze Áron. Megkérdezte, hogy elvállalnám-e a rendezést, én erre igent mondtam.

Nem kevés darabot rendeztél már, de musicalt még nem.

Így van, zenés darabot még nem rendeztem. Az, hogy most én rendezhetem ezt a darabot, rendkívül nagy bizalmat feltételez az irányomba. Mivel nagyon kedvelem ezt a műfajt és jól kommunikálok a színészekkel, nem volt bennem félelem. De mivel eredetileg színész vagyok és nem rendező, így nagy ajándéknak tartom a színház részéről a mostani lehetőséget.

Mennyiben követel más rendezést, más szemléletet egy zenés darab színpadra állítása egy prózai darabbal szemben?

Általában magasabbra tartjuk a prózát a musicalnél. Ettől függetlenül háromszor több munka a musical megrendezése. Olyan, mintha három darabot rendeztem volna egyszerre. Volt egy táncrész, ahol a koreográfiát kellett összeállítanom, egy énekrész és a szöveges jelenetek, ahol úgy kellett dolgoznom, mint egy prózai színházban. A dalokat is meg kellett tanulni, emellett a zenekar is próbált. Ez azért volt nehéz, mert pontosan ugyanannyi idő állt rendelkezésemre, mint általában, egy hagyományos darab esetében. Hihetetlenül intenzív és felkavaró volt a rendezés.

Milyen volt a próbák légköre?

Hihetetlenül szuper munkatársaim voltak, nagyon sok segítséget, bizalmat, dolgozni akarást kaptam tőlük, így nagyon pozitív volt ez a folyamat. Az az érdekes, hogy én teljesen újonnan kerültem a Magyar Színház társulatába, még akkor is, ha tizenévesen nagyon sokat jártam ide. Azóta a társulat nagy része lecserélődött, a fiatalokat - akikkel most szerencsém van együtt dolgozni - jórészt nem is láttam korábban a színpadon, tehát hirtelen egy teljesen új közegbe kerültem: de mint mondtam, nagyon közvetlen, mi több, baráti légkörben tudtunk együtt dolgozni.



Mi volt az, ami szokatlannak tűnt a számodra?

Ezt a musicalt szerkezetileg nehéz működtetni. Meg kellett tanulnom, hogy mikor mi van a színpadon, mikor milyen díszlet forog be, ezek miként kerülnek a színpadra, hogyan eresztődnek le a díszletfalak, főként úgy, hogy én a Katona József Színházban játszom, ahol nincsen zsinórpadlás. Az egész csoda létrejötte hihetetlenül sok ember munkája.

Charity egy fiatal prostituált, akit mindenki kihasznál. Mit gondolsz, mi a darab üzenete?

Nem az a lényeg, hogy ő egy harminc év körüli prostituált, a prostitúció itt egy szimbólum: őt a szíve miatt használják ki. Mi a "Fellinis" irányba kívántuk elmenni, vagyis nagyon szeretetreméltó embereket kívánunk bemutatni. Közösségben együtt élő emberek csoportját mutatja be a darab, Charity itt egy kiemelt szereplő, olyan, mint az a bohóc, aki mindig elesik, akinek elveszik a hangszerét, aki alól kihúzzák a székét, akinek az orrába repül a torta. A főszereplő tehát egy női Chaplin figura, aki a mi botladozásainkat, bénaságainkat szimbolizálja. Próbálunk másokhoz tartozni, de az élet megtréfál minket.

Ha jól értem, nem korhatáros a darab.

Nem tudom, hogy tizenkét év alatt mennyire érdekelné a darab a gyerekeket, de semmilyen olyan jelenet nincsen benne, ami miatt ne nézhetnék meg az előadást. Olyan gyerekek persze, akik imádják a színházat, azok nyugodtan jöhetnek tízéves kortól kezdve, attól függetlenül, hogy ez egy szerelem történetét mutatja be.

Mit gondolsz, mennyire fogékonyak az emberek a színházra?

Úgy gondolom, hogy a zenés műfajra egyre nagyobb igénye van az embereknek, hiszen ez által elrepülhetnek a saját képzeletük birodalmába, egy katarzist tudnak átélni. Színház mindig is lesz, mivel emberek mindig is kíváncsiak lesznek más emberekre, attól függetlenül, hogy a társadalom nagy része soha nem járt színházba. A másik rész jár és járni is fog, az más kérdés, hogy mi fogja érdekelni őket: a zenés műfaj, vagy egyre inkább tolódik a színházi világ a meglepetések, az alternatív megoldások felé. Mindenképpen a változások korát éljük, ez azt jelenti, hogy a közönség valamire ráunt, másra kíváncsi.