Hétfőn nyit Tarlós irodája
Hétfőn nyílik Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje és a budapesti Fidesz-KDNP kampányirodája.
2010. augusztus 22. vasárnap 13:40 - HírExtra
Szűcs Somlyó Mária, Tarlós István sajtófőnöke vasárnap az MTI-nek elmondta: az V. kerületben található irodába a budapestieket várják - egészen az önkormányzati választási kampány végéig napi nyolc órában -, ahol leadhatják ajánlószelvényüket, feltehetik kérdéseiket, elmondhatják véleményüket, amelyek eljutnak Tarlós Istvánhoz és a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőjelöltjeihez.
A hétfői megnyitón Tarlós István mellett jelen lesz a Fidesz-KDNP fővárosi listájának több jelöltje, így például György István, Pesti Imre, Bagdy Gábor és Rogán Antal is.
A sajtófőnök egyúttal reagált Demszky Gábornak az ATV Jam című műsorában pénteken elhangzott szavaira is. A jelenlegi főpolgármester egyebek mellett azt közölte: ha valamit üzenhet Tarlós Istvánnak, azt üzeni, hogy folytatni kell a fejlesztéseket akkor is, ha ezek nagyon sok konfliktussal és problémával járnak.
Szűcs Somlyó Mária ezzel kapcsolatban azt mondta: Tarlós István Budapest-programja a rendre és a stabilitásra épül, de a fejlesztések is nagyon fontosak, "különösen abban az esetben, ha Demszky Gábor és a szocialisták hagytak valamit a kasszában".
Forrás: MTI