"Az előjáték dübörgő recsegései és rezes visszhangjai azonnal a végtelen térbe ragadnak bennünket; és a végén a hangszerek roppant zengése, miközben az éggel dacoló ördög füttyei vakmerően kigúnyolják a nagyszerű tetőfokokat, borzongással tölti el a hallgatót." /G. B. Shaw, 1889/

Ki gondolná, hogy ez a pár sor egy olyan előadásról szól, mely az első bemutatóján irdatlan nagyot bukott, aztán némi átdolgozás után hatalmas sikert aratott.

Most elért Budapestre is Boito: Mefistofeléje, így a Magyar Állami Operaház közönsége is véleményezheti a művet. Igaz, nem a XIX. században Boito dirigálása mellett, de ez a szerző saját belátása alapján sem sajnálandó tény.

Még a bemutató előtt, de már a próbafolyamat végén, a budapesti előadás rendezőjével, Kovalik Balázzsal beszélgettünk.

Szegeden már 1997-ben rendezted a Mefistofelét. A mostani előadásban mennyire jelenik meg ugyanaz a rendezés?

Tartalmát tekintve. Ami annyit jelent, hogy maga a koncepció, a gondolatiság, amit a darab mélyén látok az azóta sem változott. Inkább maguk a megjelenési formák, a víziók lettek kicsit sarkosabbak. A szegedi előadást esetleg játékosabbnak nevezhetem, az picit közelebb állt a vásári komédia világához, noha nem az volt. A mostani kicsit szikárabb, kicsit keményebb, kicsit durvább, talán kicsit felnőttebb. Végül is azóta mégiscsak eltelt tizenhárom év.

Budapesten mikor játszották utoljára a darabot?

A Margitszigeten ment a hetvenes években egyszer, azt megelőzően pedig 1886-ban.

Milyen felfogásban rendezed a mostani Mefistofelét? Modern, vagy klasszikus lesz a darab?

Az a klasszikus rendezés, ha a szereplő korhű ruhában van? Vagy az a modern ha maiban? Ha így nézzük, akkor a szereplők mai ruhában lesznek. Egy fantasztikus víziót állítok színpadra. De azt mondhatom, hogy általában a rendezéseimhez hasonló esztétikai ízlésvilágot képviseli majd a produkció.

És mennyire lesz monumentális?

Nem tud nem monumentális lenni, ugyanis a szerző nem kamaraművet, hanem hatalmas víziókat írt. A Mefistofele prológusa a mennyországban kezdődik szeráfok, kerubok, angyalok táncával, zenéjével és énekével, de az este folyamán hatalmas balett jelenetek is helyet kapnak. Valamint a százfős kórus mellett több mint húszfős gyerekkórus lép fel a produkcióban. Szóval irgalmatlanul sok ember áll a színpadon az este folyamán.

Milyen szempontok alapján döntöttél a szereplőválogatáson?

Az operákban alapvetően a fő szempont az, hogy ki tudja elénekelni a szerepet. Ez eléggé leszűkíti a lehetőségeink számát. Egy prózai színházban például egy férfi szerepet játszhat akár nő is, ezért ott sokkal nagyobb a lehetőségek tárháza.

A klasszikus operajátszásnak az az érdekessége – kicsit hasonlít talán az akrobatákhoz is – hogy ezek a szerepek nem csak szerepek, hanem nagyon nagy fizikai és technikai tudást igénylő produkciók is. Vagyis ezeket a hangokat el kell énekelni, úgy ahogy írva vannak, valamint hallhatónak kell lenniük, ehhez pedig megfelelő decibelt kell tudnia produkálni az énekesnek.

Ezért minden darabnál szempont, hogy milyen volument kíván meg a szerző. Egy hatalmas zenekart áténekelni kisebb hanggal életveszélyes, ahogy egy kamaraibb jellegű darabot nagy hanggal előadni néha olyan, mint az elefánt a porcelánboltban.

Csak a hangi adottságok számítanak?

Hangerő, énektudás ide vagy oda, mostanra már fontos szempont a külső is. Addig, amíg a hatvanas, hetvenes években az operanéző elfogadó volt az alkatilag nem olyan tipp-topp énekesekkel szemben, mára ez a média miatt megváltozott. A közönség már másfajta elvárással tekint rájuk.

Sajnos vagy nem sajnos, de sok énekes pontosan emiatt elkezdi különböző fogyókúrákkal gyötörni magát, melyek következtében vannak, akik elveszítik a hangjukat, hiszen megváltozik a testfelépítésük, az izomzatuk és ez kihat az énekes hangszerére is. Ez egy nagyon nagy kihívás a mai operaénekesek számára.

Gyorsan megtaláltad a darab kvalitásaihoz passzoló szereplőket?

Ez nem gyorsaság kérdése. Én ugye teljes mértékben ismerem a magyar énekes generációt, mert az elmúlt tizenévben magam neveltem ki jó néhányat. Pontosan tudom, hogy mi a választék, éppen ezért az ember eleve már bennük gondolkodik. Magyarország, Budapest még nem engedheti meg magának, hogy nemzetközi gárdát állítson ki, általában azokat keressük, akik itthon vannak, és ott vannak a ház körül.

Nyakunkon a bemutató. Hogy állnak a próbafolyamatok?

Mindig nehéz végigvinni egy produkciót, mert egyrészt ez egy személyes küzdelem is, másrészt egy ekkora apparátust összefogni nagyon sok erőt és energiát kíván. De már csak egy főpróba van hátra, utána pedig uzsgyi.