Már a műsor előtt is énekeltél? 


Kiskorom óta énekelek, de korábban nem voltam tisztában magammal. Minden lehetőséget kihasználtam az éneklésre: dolgoztam egy musical stúdióban, énekeltem egy zenekarban, hétvégente pedig egy vendéglátós zenekarban léptem fel, hogy legyen pénzem. Ezzel a csomaggal indultam neki a műsornak.

Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre: milyen volt megélni azt a rengeteg izgalmat, ami a műsorral járt?

Szerintem életemben nem izgultam annyit, mint a műsor kapcsán. Anyukám nevezett be, mert magamtól nem lett volna hozzá merszem. Annak idején tele voltam komplekszusokkal és félelemmel. Mindig is laza csaj voltam, de meg voltak a magam démonjai, amikkel meg kellett küzdenem. Ezeket a démonokat a műsor segítségével tudtam legyőzni. Annyit vettem észre az egészből, hogy egyszer csak ott vagyok Budapesten és azt sem tudom,
hogy merre van a jobbra meg a balra.

Hülye vidéki csajsziként azt sem tudtam, hogy merre induljak…(nevet) Bedobós fülkéből hívogattam a szüleimet és a barátaimat, hogy merre kell menni. Eközben csörgött a nagymamám barátnőjének a bevásárlókocsikája, aminek az alján volt a rántott húsok között a gulyásleves, afölött meg a ruháim és ezt toltam magam előtt. (nevet) Az volt a szerencsém, hogy sose voltam egy elveszett gyerek, így józan paraszti ésszel mindig mindent megoldottam.

Engem csak sodort az ár… Olyan voltam, mint egy vitorlás hajó, amit a szél mindig arra sodort amerre a part volt. Belekerültem ebbe a körforgásba, ahol ott voltak a stylistok, a sminkesek, a fodrászok és a próbák. Komoly, de egyben édes teher volt ez. Amikor azt mondták, hogy lesz egy kordinációs meeting, azt sem tudtuk, hogy ezt most eszik vagy isszák.(nevet) De rengeteget fejlődtünk a műsor alatt. Hihetetlen belegondolni, hogy azóta mekkorát fordult a világ.

Hogy élted meg a válogatókat?

Ott komoly várakozások és erőpróbák voltak, hiszen sok-sok magabiztos emberrel voltam körülvéve, én meg közben azon gondolkodtam, hogy mit keresek ott. Amikor bementem a zsűri elé, annyira meg voltam ijedve, hogy még a szó is megállt bennem. (nevet) Emlékszem, hogy azt mondta a Soma, hogy: „Jól van cicám. Ne izguljál, nyomjad!” És ez az egy mondat annyira feloldott, hogy elhatároztam, hogy meg fogom csinálni.

Először egy saját szerzeményt, aztán a New York New York-ot énekeltem el magyarul. A Presszer külön örült, hogy eszembe sem jutott külföldi dallal készülni. Ennek oka az volt, hogy úgy gondoltam magyarul jobban eljut feléjük az érzés, amit át szeretnék adni. A Bakács azt mondta, hogy amikor a New York New York-ot énekeltem, akkor megszűnt körülötte a világ és elrepítettem őt oda.

Ezek nagyon jól eső dolgok, úgyhogy ez volt az önbizalomszerzésem első foka. A stylistok és sminkesek pedig elhitették velem, hogy nem is vagyok annyira csúnya.(nevet) Az énektanárok arra bíztattak, hogy még többet gyakoroljak, mert megvan bennem az a plusz… Ennek a sok bíztatásnak köszönhetően jutottam egyre följebb a ranglétrán. Egyenes ágról bekerültem a tízes döntőbe, majd Megasztárrá avanzsáltak.

Milyen volt szembesülni azzal, hogy sikeres lettél?

Egyszer csak azon kaptam magam, hogy megismernek az utcán. Egy tizennyolc éves vidéki kislánynak, akivel korábban nem sok érdekes dolog történt, ez nagyon nagydolog. Korábban is jó életem volt, amit néha vissza is sírok, de csodálatos érzés volt nyerni. A mai napig is találkozom olyanokkal, akik gratulálnak a győzelmemhez, pedig már hét év eltelt azóta. Minden egyes fellépésemkor odajönnek hozzám az emberek, hogy elmondják mennyire szeretnek. Ez néha kicsit ijesztő…

Rengeteg lelki megpróbáltatással jár a siker és a jó dolgok is, de talán most, így huszonöt éves fejjel sikerült feldolgoznom. A komplexusaim és az önbizalomhiány a műsor után még évekig tartott. Hiába voltam sikeres, soha nem hittem el. De most már én is elhiszem, hogy érek valamit és a helyétre tudom tenni a dolgokat. Még az önismeret útján járok és a végső kibontakozásom még távol van, de úgy gondolom, hogy végre jó úton haladok.

Az interjú korábbi részét itt olvashatják.