Kolontárt három nappal ezelőtt elöntötte a vörösiszap-áradás, emberi életeket is követelve: a sajtóban mégis ellentmondásos hírek terjednek a zagyról. Veszélyes? Nem veszélyes? Megkérdeztük a szakértőt.
2010. október 7. csütörtök 12:19 - Győry S. József
Prof. Dr. Záray Gyula egyetemi tanárt az ELTE Környezetkémiai és Bioanalitikai Laboratóriumának (KBL) elnökét kérdeztük.
A vörösiszap természetéről ellentmondásos hírek látnak napvilágot a sajtóban. Mit érdemes tudni az anyagról?
Orbán nem lát esélyt?
A Rába után már a Mosoni-Dunát is elérte az iszapömlés, nem tudtak megfelelően védekezni ellene. Orbán Viktor miniszterelnök a helyszínre érkezve úgy látta: nincs értelme a település helyrehozatalának, eközben még mindig folyik a kármentesítés.
A vörösiszap csak a lúgos kémhatása miatt tekinthető veszélyes anyagnak. Abban az esetben, ha megszáradna az anyag - nagyon finom szemcséjű porról van szó - és azt elfújná a szél, nem lennénk veszélyben, hiszen hazánknak igen pozitív tapasztalatai vannak a vörösiszap tanulmányozása terén.
Az ELTE a füzitői tározóknál három éven keresztül azt tanulmányozta, hogy milyen mértékű talaj kialakulási lehetőség van egy vörösiszap-tároló felületi rétegében. Mindezt azért vizsgáltuk, hogy a szél általi eróziót és széthordást megakadályozzuk.
Milyen következtetésre jutottak?
A füzitői vörösiszap-tározónál - mely közel tizenöt méter mély -, a felületi kezeléssel a kiporzást, szél általi transzportot lehet megakadályozni, hiszen a nem túl mély gyökérzettel rendelkező növények képesek így megtelepedni. A mélyebb rétegeknél ez a módszer nem megfelelő, ezért a monitorozás, a talajvíz és az ivóvíz bázis védelmében igen fontos lesz a felületi kezelést kifogástalanul elvégezni.
Tételezzük fel, hogy a tározó közelében három méter vastag a vörösiszap-réteg, ahonnan egy kilométer távolságra már csak harminc centi a vastagsága. Ebben az esetben a rekultiváció gyorsabban, egyszerűbben megtörténhet.
Magyarországon hatalmas kiterjedésű, savas kémhatású pernyehányók találhatóak az ajkai, tatabányai, salgótarjáni volt széntüzelésű erőműveknél. Talajkeveréssel és megfelelő adalékanyagok használatával lehetőségünk van egy megfelelő, rekultivációs területet létrehozni.
Tartanunk kell a radioaktivitástól?
Radioaktivitás problémától nem kell tartani, igaz, nehézfémek találhatóak az anyagban, de a talajra vonatkozó határértékeket nem haladja meg ezeknek a mértéke.
Hangsúlyozom, hogy a vörösiszap-por, szél általi belélegzése lehet a probléma: a legfontosabb feladat jelen pillanatban a por megfogása, ami ólmot tartalmaz. A nehézfémet mindig a gyökerükben tárolják a növények, így a szennyezett területeken nem szabad gumós növényeket termeszteni. Abban az esetben, ha valaki például málnabokrot telepít, akkor a termés nincsen veszélyben, nyugodtan fogyasztható.
A vörösiszap kétségtelenül maró hatású közeget biztosít, így teljesen helyes az az álláspont, miszerint veszélyes anyaggal van dolgunk, azonban a benne lévő alumíniumoxidok, szilícium-trioxid és vas egyike sem veszélyes anyag.
Legfrissebb hírek szerint elérte a Mosoni-Dunát az iszap. Ha bekerülne az anyag a Dunába, milyen mértékben lenne veszélyben az ivóvíz ellátásunk?
Mivel nagyon finom részecskékről van szó, a folyóvizek általi transzport lehetséges, ám azzal kell számolni, hogy ezek az út során kiülepednek. Ebben az esetben is a legnagyobb problémát a lúgos kémhatású, oldatfázisban lévő alkotók jelentik. A nátrium-hidroxid koncentrációja jelenthet veszélyt a Duna élővilágára, így a PH értéket kell lecsökkenteni a normális, 7 körüli értékre. A szilárd anyagok leülepedésével, méregfrakciójuk lecsökkenésével mindenképpen számolnunk kell, ahogyan a 2000-ben történt tiszai ciánszennyezés esetében is.
Budapesten és Esztergomnál, ahol parti szűrésű kutakból nyerjük a vizet, nem látok riadókészültségre szükséget: a Duna nagy hígító hatásának köszönhetően nem forog kockán az egészségünk.
