2024. december 5. - Vilma

GVH: megvannak az új elnökök

Horváth Zoltán számvevő tanácsost és Tóth András egyetemi adjunktust javasolta Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a GVH két új elnökhelyettesének.
2010. október 27. szerda 18:37 - HírExtra
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerdán újságírók előtt közölte: a GVH két elnökhelyettese lemondott, Nagy Zoltán pedig javaslatot tett Orbán Viktor kormányfőnek két új elnökhelyettes, Horváth Zoltán és Tóth András kinevezésére. A miniszterelnök arra kérte Kövér László házelnököt, intézkedjen arról, hogy a két elnökhelyettes-jelölt gazdasági bizottsági meghallgatása még a héten megtörténjen, és ha bizottsági meghallgatáson sikeresen túl lesz a két jelölt, akkor a kormányfő javaslatot fog tenni Schmitt Pál köztársasági elnöknek a kinevezésükre - ismertette a szóvivő.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint Horváth Zoltán az Állami Számvevőszék számvevő tanácsosa, 1991-1997 között az agrárminisztériumban dolgozott, 1999-től pedig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában. Tóth András egyetemi adjunktus, ügyvéd, aki 2002-2007 között már dolgozott a GVH-nál.

Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden arról döntött, hogy az elnök mandátumának lejártával nem szűnik meg a Gazdasági Versenyhivatal alelnökeinek a kinevezése, ahogy ezt az új parlament elfogadta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását