Obama a héten ellátogatott a világ legnagyobb muszlim lakosságú országába, Indonéziába. A jakartai beszédet a tavalyi kairói folytatásának tekintik, mely az amerikai-muszlim kapcsolatok rendezését célozta. Nógrádi György elemez.
2010. november 12. péntek 18:09 - Hassan Szihám
Bár a muszlimok nagyon lelkesek voltak a kairói beszéd után, az USA mégsem azt a politikát folytatta, amit akkor körvonalazott Obama. Hozhat-e változást a jakartai beszéd?
Nógrádi a G20-ról
Alapvető probléma, hogy az ENSZ hosszú évek óta alapvető dolgokat nem tud végrehajtani. Azt mondta az ENSZ, hogy jó lenne, ha a technikai dolgok mellett a politikai irányvonalról is egyeztetne a világ.
Az ENSZ azt mondja, hogy négy alappillére van a terrorizmus elleni harcnak. Az egyik, hogy a terrorizmus térnyerésének okait és körülményeit kell elemezni. Ez nonszensz, hogy tíz évvel szeptember 11 után jönnek rá, hogy nem elemezték a terrorizmus okait. Egy másik alappillér azt mondja, hogy az emberi jogokat tiszteletben kell tartani, mindezt tíz év után. Tíz év alatt az ENSZ nem tudott nemzetközi egyezményt sem kötni a terrorizmus elleni harcról, mert minden térség mást ért terrorizmus alatt. Most jutott el az ENSZ idáig, hogy létre kéne hozni egy ilyet, amely csak a civilek elleni támadásokról fog szólni, mert abban talán meg lehet egyezni.
Ott tartunk, hogy a világ húsz legfejlettebb állama találkozott Szöulban a G20-on, és semmiben nem tudtak megállapodni. Nemzeti alapokon gondolkodik mindenki. Ennek megfelelően a G20 első olyan csúcstalálkozóját éljük, ahol teljesen formai megállapodás lesz, mert a stratégiai kérdésekben nincs áttörés.
Obama beszéde nyilván hatott az ott levő x számú diákra, de az elmúlt két évben semmilyen területen nem tudta hozni azt, amit ígért. Két éve komolyan gondolta, hogy megcsinálja amiket ígért. Rendkívül tetszett Obama könyvében, amikor azt írja: rengeteg levelet kapott, hogy ő túl tisztességes a politizáláshoz.
Most ugyan tartott egy beszédet Indonéziában, ahol ráadásul négy évet élt, de az a muzulmán széles középréteg, amely a történelem folyamán mindig nyugatbarát volt, vélekedése nem változik: gyűlölik az USA-t, ugyanakkor mindig is szerettek volna ott élni. Ez legélesebben Bush idején domborodott ki.
Miért nem sikerült végrehajtani a kairói beszédben foglaltakat?
Mert nemzeti alapon dönt mindenki. Ahhoz, hogy itt változás legyen, meg kellene próbálni ezt a világot felemelni. De abban a pillanatban a Nyugat magának csinálna olyan konkurenciát, amit nem vállal fel.
Európa kulcshatalmai is nemzeti alapon reagálnak. Mit csinálnak a britek? A hírszerzés, az MI6 főnöke előlép először a történelemben, és magyarázkodik, hogy Irakban nem úgy történtek a dolgok, ahogy az a közzétett iratokban állt. Mit csinálnak a németek? Leállítják a jemeni légiforgalmat. Jemen tiltakozik, ez szokás szerint senkit nem érdekel, mert a jemeni gépeken bármi lehet.
Ott tartunk, hogy Jemenben feladnak két robbanóeszközt, irány az USA, európai leszállással, és a baromi biztos EU repülőtereken senki nem veszi észre addig, amíg a szaúdi titkosszolgálat nem szól. A következmény, hogy az al-Kaida bejelenti, az eddigi két fő ellensége az USA és Izrael volt, mostantól gyűlölik a szaúdi vezetést, mert kiadták őket. Tehát egy olyan felgyorsult világban élünk, ahol néhány óra alatt alaphelyzetek változnak.
Obama mégis azt mondta, hogy volt haladás az ügyben…
Persze. Nincs meg az az iszonyú gyűlölet, ami Bush alatt megvolt. De nem következett be az az áttörés sem, amit várt. A mélypontról ugyan elmozdult, de két év alatt nem jutott el oda, ahova eljuthatott volna.
A kairói beszédben egy fiatal, dinamikus elnök elmondta a vágyait. Két év után azonban kiderült, ebből csak rendkívül keveset tudott megvalósítani. Obama presztízse emiatt a két év alatt sokat romlott.
Obama stratégiai céljait nem tudta elérni. Amit meghirdetett, és a valóság közt nagyon nagy a különbség. Mindkét képviselőházban többséggel rendelkezett. Ezzel a többséggel a külpolitika, de ami az USA számára még fontosabb, a gazdaság, belpolitika, pénzügyek területén nem tudott átütő sikert aratni.
A kairói beszéd egyértelműen azt sugallta, hogy Obama komolyan eltökélte magát. Aztán bizonyos érdekek miatt más politikát kényszerült folytatni…
Egy hete olvastam Lee Iacocca amerikai üzletember könyvét, a címe: „Vezetőink, hol vagytok?”. Azt mondja benne, hogy egyre kisebb az amerikai elnök mozgástere, és a gazdasági és politikai érdekek dominálják az amerikai politikát, ami természetes.
Obamának nagyon nehéz a helyzete. Bush nemrég kiadta a memoárját, ahol leírja, engedélyezte a vízbefojtásos trükköt. Az Amnesty International azonnal felszólította Obamát, hogy állítsák bíróság elé Busht. Ha megteszi, vége van, ha nem teszi meg, nemzetközileg járatja le magát. Olyan ziccerhelyzetekbe lökik bele Obamát, amiből nem tud jól kijönni. Egy amerikai elnököt bíróság elé állítani nagyon nehéz. Főleg akkor, amikor a helyhatósági választásokat a republikánusok nyerték.
Izraeli-palesztin béketárgyalások kulcsfontosságúak az amerikai-muszlim kapcsolatban. Obama „igazságos egyezségre törekedne”. Mennyire tud lendíteni a helyzeten az USA?
A második világháború óta, amióta létrejött Izrael állam, minden amerikai elnök meghirdette saját Közel-Kelet doktrínáját. Az alapvető különbség Bush és Obama Közel-Kelet politikája közt, hogy Bush feltétel nélkül az izraeli politikát támogatta, míg Obama próbál egyenlő távolságot tartani Izraeltől és az arab világtól is. Miután itt hatvan éve folyik egy húzd meg ereszd meg játék, mindkét oldalon egyre több a szélsőséges.
A mai izraeli politika, élén a külügyminiszter Liebermannal, nem a bölcsességéről vált ismertté. A túloldalon pedig Irán és Szíria keményen fegyverkezik. A palesztinokat, a Hezbollahot és a Hamászt egyre komolyabb iszlám támogatás éri fegyveres, vagy politikai, illetve gazdasági segítség formájában. Tehát az egész folyamat nem a béke felé megy, holott mindenki erre hivatkozik.
Obama próbál középen állni de az egész közel-keleti folyamat álló helyzetben van, ami azt jelenti, hogy nincs megoldás.
Nem túl jó kilátások. És akkor még nem is említettük az iráni atomfegyverkezést…
A jövő nagy kérdése, hogy lesz-e háború Irán és a Nyugat közt. Iránban sorra próbálják ki a legmodernebb fegyvereket, mai amerikai hírszerzési nyílt adatok szerint Iránnak két bevethető atombombája lesz rövid időn belül. A belgák néhány nappal ezelvalók. Itt tartunk jelenleg. Egy ilyen helyzetben a katonai konfrontáció veszélye növekszik.
Az Egyesült Államok leszállítja a legmodernebb rakétákat és eszközöket Izraelnek. A kérdés, hogy ez az izraeli vezetés belemegy-e egy megelőző csapásba Iránnal szemben. Ha igen, ha nem, kérdés, hogy milyen konzekvenciái lesznek.
Egy biztos: az egész Közép- és Közel-Kelet nem a béke irányába megy. A világ nem tudja megoldani az afgán kérdést Pakisztán nélkül, ugyanúgy az iraki kérdést Irán nélkül. Szaúd-Arábiában a feszültség kézzel foghatóan növekszik, nem tudni mi lesz ebből. A Magrebben az al-Kaida kezd otthon lenni. Egy ilyen helyzetben mi a nyugati álláspont? Én nem látok álláspontot.
