Pokorni Zoltán bírálta az oktatási törvényt, sőt olyat is említett, hogy nem tud önnel egyeztetni.

Ezt a témát egyesek szeretik a Fidesz és a KDNP harcának beállítani, holott nem az. Ezt a fajta viszályszítást különösen erőltetett kísérletnek tartom a magam esetében, mivel előbb voltam fideszes, mint kereszténydemokrata politikus, a Fidesz Kulturális Tagozatát ma is én vezetem.

Az oktatási törvény kidolgozása során nem pártpolitikai, hanem szakmai szempontokat tartottunk irányadónak. Ezzel együtt is a javaslatok kiérlelésében fideszes oktatási szakemberek is szép számmal részt vettek.

Ami pedig az egyeztetést illeti, szeptember 24-én adtam át első ízben a felsőoktatási törvény koncepcióját Pokorni Zoltánnak, kérve, hogy kezdjük meg róla a nézőpontok egyeztetését. Nagyon sajnálom, hogy a médiában a tényeknek ellentmondó állítások jelentek meg.

A HÖOK is sokat kritizálja a felsőoktatási törvényt.

Ez igaz, bár a bírálatuk lényegében három ponton érintette csak a törvényt, amelyek közül egyik sem tartozik a felsőoktatás legégetőbb kérdései közé. Ugyanakkor több korábban kifogásolt pontot sikerült tisztáznunk, és a kritikus kérdésekben is valamelyest közeledtek egymáshoz az álláspontjaink.

Konkrétan a vizsgák számára, a kreditszűrésre, a hallgatói képviseleti arányokra gondolok. Továbbra is fenntartjuk viszont azt az álláspontunkat, hogy aki negyedszerre sem tudja megtanulni például az anatómiát, annak nem biztos, hogy orvosnak kell lennie. Vagy aki a filozófiatörténet vizsgát nem képes negyedszerre sem letenni, annak a tanulási képességeiben vagy akaratában van némi hiányosság, így nem szükséges, hogy megmaradjon a bölcsészeti pályán. A felsőoktatási törvény tervezetéhez kétszáznál jóval többen hozzászóltak a nemzeti konzultáció keretében: a sok javaslat többnyire pozitív véleményekkel párosult.

A felsőoktatási törvény koncepcióját sokan kritizálják ugyan, de érdekes módon mindenki csak egy-egy részletét bírálja. A bírálatok – három kivételével – mind építő jellegűek. Kifejezetten sikernek tartom, hogy nem átfogó kritikák érkeznek a javaslatra. Nagyon jól tudtuk, amikor elkezdtük, hogy darázsfészekbe nyúlunk: egyes részletkérdésekben bizonyos csoportok egyéni érdekei sérülhetnek, amit persze nem tűrnek szótlanul. De nem hátrálhatunk meg: a felsőoktatási rendszer újjászervezése és az ország újjáépítése a tét. Amit elkezdtünk, be is fogjuk fejezni.

Azt tudja, hogy a HÖOK miért ilyen ellenséges?

Miért gondolja, hogy a HÖOK ellenséges? Kezdetben talán lehetett volna a viszonyt így is jellemezni, bár én az első indulatosabb reakciókat is sokkal inkább a bizalmatlanság, mintsem az ellenségesség megnyilvánulásának tartottam.

Az egyeztetési tárgyalások során ez a fajta bizalmatlanság jelentős mértékben csökkent. A HÖOK belátta, hogy partnerként és nem ellenfélként tekintünk rájuk, és ez akkor is így van, ha néhány kérdésben netán fenn is marad a véleménykülönbség. Úgy gondoljuk, hogy a ma diáksága a holnap értelmisége lesz: közös érdekünk, hogy felkészült, széles látókörű fiatalok kerüljenek ki az egyetemekről, főiskolákról.

Megvannak a jövő évi számok az államilag támogatott felsőoktatási helyekre. Hogyan lehetne a képzésszámokat és a piaci igényeket összehozni?

Bár tökéletes harmóniát sohasem lehet a képzés és a piac igényei között teremteni, azért törekszünk rá.

Ehhez arra volna szükség, hogy a piac minden évben korrekt előrejelzést adjon a három vagy öt év múlva jelentkező igényekről. Ez sehol a világon nem működik ilyen direkt formában. Ezért nem tehetünk mást, mint hogy becslésekkel és a fejlett országok arányszámaival dolgozunk.

A piac igényei meghatározóak ugyan, de nem lehet csak ezen igények után menni. Nem lehet a felsőoktatás térképét egyik pillanatról a másikra pusztán a prognosztizált tervszámokra építve átrendezni. Hiába nagy például a kereslet a műszaki szakemberek iránt, ha nincsenek erre a pályára készülő, a követelményeknek eleget tenni tudó jelentkezők. Nem tölthetjük fel alkalmatlan, gyér tudású jelöltekkel a férőhelyeket. Ha a fiatal nem tudja a matematikát, a geometriát, akkor könnyen olyan hidat fog majd tervezni vagy építeni, amelynek nem ér össze a két vége.

Azt sem lehet megjósolni, mennyi ókortörténészt tud eltartani az ország a jövőben, illetve hogy milyen konkrét hasznot hajtanak majd ők a gazdaságban. Valószínűleg nem fognak termelni direkt módon. A képzésükről mégsem mondhatunk le, hiszen kultúrát teremtenek, növelik az ország kulturális színvonalát, azaz az emberek életminőségét. Áttételesen ez is termelő érték.

Hogyan lesznek fizikatanáraink?

Ez egy hosszú távú feladat. Először is a közoktatásban kell ismét megszerettetni a természettudományokat. Olyan programok, módszerek, tananyagok kellenek, hogy a gyerekek élvezzék az órákat. Vissza kell hozni a kísérletezést. És ismét lehetővé kell tennünk a gimnáziumi természettudományos tagozatok szerveződését. A folytatás az egyetemi tanárképzés megújítása. Ha tanárhiány lépne fel (ami jelen pillanatban sajnos valószínűnek látszik a közeljövőre nézve), külön anyagi ösztönzők bevezetésére is sor kerülhet.