2024. április 19. - Emma

MSZP: mit is csinálnak majd az ispánok?

Az MSZP szerint a kormányhivatalokról szóló törvény és egyéb jogszabály sem ad világos feladatokat a "főispánok" számára, ezért kizárólag a totális hatalomkoncentrációt és a köztisztviselők politikai megregulázását szolgálja a politikai küldetéssel rendelkező vezetők csütörtöki kinevezése.
2010. december 23. csütörtök 16:03 - HírExtra
Lamperth Mónika, az MSZP közjogi kabinetvezetője csütörtöki közleményében úgy látja: Orbán Viktor miniszterelnök a legfontosabb dologról nem beszélt a kormányhivatalok vezetőinek csütörtöki kinevezésekor, vagyis arról, hogy mit fognak csinálni. A szakmai munka irányítása ugyanis a főtitkár feladata a törvény szerint, politikai munka pedig nincs, nem lehet a kormányhivatalban - tette hozzá.

A szocialista politikus közölte: az MSZP figyelemmel fogja kísérni "a fideszes pártkatonák működését" és minden olyan esetben, amikor a közigazgatásban a törvények és kormánydöntések szakmai végrehajtása helyett politikai befolyásolást tapasztal, a nyilvánosság figyelmének felhívása mellett megteszi a szükséges jogi lépéseket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását