Boldog születésnapot!

Cegléden úszóként és vízilabdázóként kezdte, majd a fővárosban öttusázóként és vívóként folytatta, végül lovasként  fejezte be sikeres versenyzői pályafutását. Azon kevés magyar sportolók egyike, aki két sportág képviselőjeként szerepelt olimpián. Helsinkiben, 1952-ben tagja volt az első alkalommal ötkarikás aranyérmet nyert magyar öttusa-válogatottnak, egyéniben pedig bronzérmet szerzett.

"A megelőző három vébén nem lehettünk ott, ezért nem ismertük a mezőnyt. Azt tudtuk, hogy a svédek és a finnek jók, meg egy-két amerikai is érti a dolgát. Mást nem - idézi az öttusaszövetség honlapja az egyik korábbi visszaemlékezését. - Aztán amikor a lovaglásban mindhárman az első tízben végeztünk, összeültünk, és megbeszéltük: azért hajtunk, hogy a csapat érmes legyen.

Az egyéni senkit sem érdekelt. A lövészetben már mindenkit megelőztünk, a vívást megnyertük, az úszás után már biztos volt a dobogó. Rangidősként én voltam a csapatkapitány, a futás előtt azt mondtam a fiúknak: ha mindenki megver egy svédet, nyerhetünk. Én, a leggyengébb futó kettőt is megvertem... Szóval, simán nyertünk. Benedek Gábor ezüstérme és az én harmadik helyem csak ráadás volt."

Négy évvel később a Melbourne helyett Stockholmban rendezett ötkarikás lovasversenyen vett részt, de helyezetlenül zárt.

"Jó lovas voltam, ezért átálltam a lovaglásra. A stockholmi lovasolimpián zuhogó esőben a lovam háromszor megállt, így hiába teljesítettem minden ugrást, az ellenszegülések miatt kizártak. Társaim sem szerepeltek sokkal jobban, mert lovaink nem ütötték meg a kellő szintet. Nem lett volna szabad ilyen blamának kitenni bennünket."

Öttusa világbajnokságok során két arany-, illetve egy-egy ezüst- és bronzérmet gyűjtött.
1956-ban Németországba távozott. Feleségével azon az őszön turistaként Bécsbe utazott, ott tudta meg október 23-án, hogy kitört a forradalom. A Szabad Európa bemondta, hogy Szondy Istvánt lelőtték.

"Fogalmam sem volt, hogy mi van otthon. Aztán másnap bemondták, hogy nem Szondy Istvánt lőtték le, hanem Hegedűs Istvánt a Szondi utcában, de az sem volt igaz, mert szegényt a Szófia utcában lőtték le... Azt mondtam, amíg az oroszok nálunk vannak, nem megyek haza."

Németországban előbb pincérként dolgozott, majd testnevelő tanári és edzői diplomáját hasznosítva tevékenykedett. Hosszú éveken át tanított a frankfurti Goethe Egyetemen és a vívószakosztály vezetőedzője volt. A német öttusa-válogatott felkészítésében is közreműködött. A víg kedélyű sportember a 80-as évek elejétől kezdve mind gyakrabban járt Magyarországra, s 1999 őszén végleg hazatelepült.

Pályafutása elismeréseként Berettyóújfalu és Cegléd városa díszpolgárává választotta.
"A múltat illetően évek óta ugyanazt mesélem el, újat már nem tudok - mondta az MTI érdeklődésére. - Ami a jelenlegi állapotomat, egészségemet illeti, az a helyzet, hogy az öregség rettenetesen közelít. Szellemileg minden rendben, de már nem vagyok olyan jó lovas, mint annak idején."