A zenei illusztrációkkal és kottaképekkel színesített előadások bemutatták, miért tekinthető magyarnak a zeneszerző, és miként használta fel a magyar hangzásvilágot a műveiben. „Milyen joggal tekinthetjük Liszt Ferencet magyarnak? Ebben a kérdésben a döntő szó magáé Liszté, aki számtalanszor vallotta magát magyarnak. Egy Liszt Ferencnek az egész világ részéről kijár az, hogy ebbéli akaratát tudomásul vegyék" - Bartók Béla „Liszt problémák" című akadémiai székfoglalójának rezüméjével válaszolt előadásában a zeneszerző magyarságát firtatóknak Eckhardt Mária.

A Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont tudományos igaizgatója emlékeztetett arra, hogy a komponista anyanyelve német volt, de legszívesebben franciául beszélt, és jórészt szülőföldjétől távol élt. Életének második felében azonban számtalanszor kinyilvánította magyarságát. Először az 1838-as pesti árvíz váltott ki belőle hazafias érzéseket. „ Másutt mindenütt a közönséggel van dolgom, de Magyarországon a nemzethez szólok," idézte a zeneszerző egyik vallomását Eckhardt Mária. Liszt Ferencre a magyar zenekultúra ügyének előmozdítójaként is tekinthetünk, melynek ékes tanúbizonysága a zeneakadémia újjászervezése. „Vezércsillagom mindig az legyen, hogy Magyarország egykor büszkén mutathasson rám," világította rá a kutató Liszt Ferenc hazaszeretetére egy újabb idézettel.

- A Magyar Királyi Zeneakadémia Liszt nemzetközi látóköre nélkül nem válhatott volna európai rangú intézménnyé - igazolta a zeneszerző odaadó munkájának eredményét a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója, Domokos Zsuzsanna, aki szerint a komponista művei is bizonyítják Magyarországhoz való ragaszkodását. Az Esztergomi mise és a Magyar koronázási mise és a rapszódiák révén Liszt Ferenc ismertette meg a magyar zenei hagyományokat Európával.

- A magyar stíluselemek 1840-től kezdve felfedezhetők Liszt Ferenc műveiben. A magyar népies cigányzenészek muzsikája inspirálóan hatott a zeneszerzőre - mondta Hamburger Klára, az MTA doktora. A kutató Liszt munkásságának utolsó korszakát halálköltészetnek nevezte, amelyben a depresszióval küzdő művész a fájdalmat, a gyászt, a rettenetet disszonáns hangzással fejezte ki.

Művészszerepek a polgárosodás korában címmel tartott előadást az MTA Filozófiai és Történettudományi Osztálya ülésén Fónagy Zoltán, a történettudomány kandidátusa. Felhívta a figyelmet arra, hogy a már a polgári korszak művésztípusát megtestesítő Liszt Ferenc is működött udvari zenészként az 1840-es években, Weimarban. Ennek ellenére művészete nagy részét, így sorsát is már a nyilvános zenei élet, a hangversenykultusz és a sajtóban való szereplés sikeressége, a hivatalos zenekritika ítélete határozta meg. Liszt élete folyamán a zene a tömegkultúra részévé vált, amelyet két technikai újítás is megalapozott. A kőnyomtatás lehetővé tette a kották tömeges terjesztését, a függőleges húrozású zongora, vagyis a pianínó az otthoni zenélés gyorsan terjedő divatját indította el a polgárság körében. A városok robbanásszerű növekedésével egyre többen érdeklődtek a zene iránt. A nagyobb érdeklődés nagyobb befogadóképességet kívánt meg, nagyobb koncerttermekre, operaházra, sőt egyre több tagból álló zenekarokra lett igény.