2024. március 29. - Auguszta

Hongkong: luxus

Az ötödikről a harmadik helyre ugrott Hongkong a világ legdrágább városainak rangsorában a luxuslakások árát alapul véve - írja szerdai összeállításában a South China Morning Post című hongkongi lap.
2012. november 21. szerda 09:39 - HírExtra
Az első Monaco, ahol a négyzetméterenkénti ár 4864 dollár (1,1 millió forint), majd London következik a sorban 2396 dollárral (528 ezer forint), míg Hongkongban átlagosan 1893 dollárt (417 ezer forint) kérnek a legdrágább lakások négyzetméteréért. A kínai különleges közigazgatási övezet januárban még az ötödik helyen állt.

A tavalyi negyedik negyedévi adatokat az idei harmadik negyedévivel összehasonlítva az áremelkedés mértéke 10,4 százalék.

Miután a hongkongi kormányzat a múlt hónapban 14 százalékos illetéket vetett ki a külföldi és a vállalati vevőkre, továbbá a lakások rövid időn belüli tovább értékesítőit is extra illetékkel sújtja, a piac visszaesett - számoltak be az ágazat szakemberei.

Az intézkedés célja az ingatlanspekuláció visszaszorítása volt, a luxuslakások vásárlóinak 40 százaléka ugyanis becslések szerint a szárazföldi Kínából érkezett. Az illeték így elsősorban őket illetve a külföldieket érinti.

Amennyiben azonban a kínai nemzeti valuta, a jüan tovább erősödik, s a szárazföldi kínaiak folytatják a hosszútávra szóló jól jövedelmező befektetési lehetőségek kutatását, még ha kevesebben is, de minden valószínűség szerint visszatérnek Hongkongba - vélik a szakemberek. Ezt igazolja a szingapúri példa is, ahol a külföldiek ingatlanvásárlását ugyancsak külön illeték terheli, de vásárlási kedvük ettől nem sokat változott.

A luxuslakások kínálata a városban korlátozott, a hongkongi ingatlanbefektetések ezért is jól jövedelmezőek, s a jogi körülmények, biztosítékok jobbak a szárazföldi kínainál. Vagyonuk diverzifikálásához a hongkongi ingatlanpiac tehát kiváló lehetőségeket nyújt - állapítják meg az elemzők.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását