- Semennyire sem követi a híreket? Egy kicsit sem? Nagyon súlyos események történtek otthon, a világsajtót is bejárva. Nem, köszönöm, ha túl sokat iszom, gyakran képzelem magamat özvegy, háromgyerekes közmunkásnak, megélhetési fatolvajnak, élő vásári céltáblának, aki eredeti szakmáját tekintve, elméleti fizikus. Jobb az ilyesmit elfelejteni.

- Szegény ember! Nem, egy kicsit sem figyelem az eseményeket, elfoglalt, komoly ember vagyok. A kedvenc pubomban dolgozom, felette bérelek lakást, munkában iszom, szabadidőm nagy részében alszom, a kettő között pedig, színes papírosokból, kis hajócskákat hajtogatok, már vagy huszonhét éve. Kér néhányat? A narancssárgák a kedvenceim, de jószívvel adhatok négyszáz, akár ötszáz darabot is önnek, a találkozásunk örömére.



- Narancssárgát mondott? Nem, köszönöm, sajnos súlyosan allergiás vagyok a narancssárga színre. A vörösre is, de szerencsére, az elmúlt nyolc évben már nem tör rám émelyítő hányinger, megelégszem azzal, hogy felpuffad az arcom, amit általában, vérfakadásig karmolok. Félek, egyszer leszakad a pofámról a bőr. Bizonyára, azért mégis hallott a forradalomról, nem igaz?

- Forradalom? Már otthon? Nem, semmit sem tudok róla.

- Nos, ha ennyire nem ismeri a híreket, szívesen felvilágosítom, bár előtte, mégis kérek egy italt, valami méregerős duplát. Tehát Magyarország. Varázsütésre, végre oldalak és pártoskodások nélkül, kiálltunk egymásért. Elegünk lett a miniszerelnök-diktátorunkból, aki végül, királlyá koronáztatta magát a Budavári Nagyboldogasszony templomban. Látnia kellett volna a megjelent, élősködőknél is sokkal rosszabb sleppet. Többek között ott volt a helikopteren érkező propagandaügyi miniszter ésakedvesfelesége, az ex-producer csatornaigazgató főkolompos ésakedvesfelesége, egy hibbant, magát dzsentrinek képzelő stüszivadász, egy bohókás külsejű alak, akinek a szeme sem állt jól, és valami gázszerelő is. A diktátort az a kenetteljes tömjénszagú csuhás koronázta meg, aki korábban pártelnök és koaliciós partner is volt úgy, hogy senki sem szavazott rá, de azért nem szégyellt kárt okozni Szűz Mária országának.

 - Hagyja a pénzt, a vendégem volt. Még egyet? De hát ez, teljességgel hihetetlen!

- Köszönöm, azt hiszem, el kell fogadnom. Sajnos igen, mi sem hittünk el elsőre, folyamatosan egyre rosszabb lett minden, de ezt, legfeljebb rémálmunkban képzeltük volna. Tudja, már semmink sem volt. Az úgynevezett "középosztály" a számlákat és az élelmet tudta kifizetni, mások már azt sem. Jaj ne, már megint közmunkásnak képzelem magamat, a fejembe szállt az ital. A feleségem, aki irodalmat tanított egy jónevű, budai gimnáziumban, meghalt. Nem kellett volna így történnie, de az a fránya műhiba ugye. Az orvos alkalmatlan volt a munkájára, nem csoda, a jó orvosaink vagy nyugalmazottak, vagy külhonban boldogulnak. Sebaj, az ügyvéd azért bebizonyította, hogy nem történt műhiba, így kártérítést sem kaptam. Egyedül nem tudtam volna eltartani a gyerekeimet, ezért eladtam a lakást, és leköltöztünk vidékre. Hiba volt, egy helyi csoport lassan mindenből kiforgatott minket, jött a közmunka, télen a falopás, na és az az élő vásári céltábla...

- Szerencsétlen ember! Hogyan is volt ez? Tessék, itt egy papírhajó, szép lila, nem tesz semmit!

- Szó mi szó, a hatalom célja, a hatalom maga - mondta valaki nagyon bölcs, nagyon régen. A politikus az egy olyan állatfaj, aki semmit sem akar, csak pénzt, így hatalmat, gátlástalanul. Persze valódi munka és szaktudás nélkül szerzi ezt meg általában, bármilyen eszközzel, de a háttérben maradva, mert azért fél az ellenőrzéstől - persze ha nincsen ellenőrzés...

A nagy probléma ott kezdődött, amikor a miniszterelnök megőrült.

- Megőrült? Nem értem. Biztosan, kicsi volt a szerszáma. Sajnos, én tudom, ez milyen érzés...

- Kérem, erre nem voltam túlzottan kíváncsi. Hogy mi történt vele? Pusztán találgatni tudunk. Annyi biztos, hogy hosszú ideig, pszichiátriai kezelésre szorult, a jelek szerint eredménytelen kimenettel. Tehát ez az elődei kártékonyságát meglovagolva hatalomra jutott elmebeteg, villámgyorsan kiiktatta a jogi fékeket, életképtelen talpnyalókat helyezett pozícióba, tetszőleges, bármikor felhasználható ellenségképeket kreált, törvényeket hozott akár visszamenően is, az őt kritizáló sajtótermékeket ellehetetlenítette, sőt, akár megvásárolta, majd megszűntette őket. Az ellenzék sem átallotta az ő malmára hajtani a vizet, féltek ugyanis bármi érdemlegeset tenni, hiszen a viselt dolgaikkal, sakkban tartották őket, megemlítve, hogy legtöbbjük amúgy is impotens volt a szavazóik akaratának érvényesítésében. Az alvilág és a politika összefonódását pedig, talán felesleges ecsetelnem. Emellett pedig, fáradhatatlanul zakatolt a világtörténelem legsötétebb pillanatait felidéző propaganda-gépezet. Sátáni műremek volt ez, nem más.

- Én mindíg is mondtam, hogy a papírhajók készítése, a legpompásabb időtöltés. Olcsó, szórakoztató, nem lehet baj belőle. A királyuk is kipróbálhatná.



- Valóban? Bevallom, ezzel most mosolyra késztetett. Elegünk lett a kevés, ám ennek ellenére túl sok, hatalom hátán felkapaszkodott, pszicho-és szociopata ingyenélők rongyrázásához történő aszisztációból. Fizetetlen statisztéria voltunk az életükben, nem több. Egy nap, végre fellázadtunk. Végre megértettük, hogy a lázadás egy ilyen politikai környezetben nem csak hogy megengedett, de hazafias kötelességünk, az ellenségeinket, pedig nem magunk között kellett keresnünk, mint ahogyan azt, korábban bőszen tettük. De akkor már, nem volt semmink sem, talán éppen ezért, már nem volt mit veszítenünk. Az oktatás és az egészségügy romokban hevert, a rendőrség a hatalom bábja volt, szakembereink és fiataljaink külföldön boldogultak, a fizetések vásárlóértéke elképesztően alacsony volt, továbbá minden hétre jutott legalább két, önmagában véve is vérforraló intézkedés, politikai botrány. És akkor a koronázás...itt szakadt el, az a bizonyos képzeletbeli tűrömfonal, bár bevallom, nagyon féltem az esetleges túlzott agresszótól, mindazonáltal valahol tudtam, igen, ezek után, ehhez is, talán morális jogunk van.

- Mi történt a diktátorukkal? Meghalt? Én magam is gyűlölöm az erőszakot, bár...

- Semmi ilyesmi nem történt. Elnézését kell kérnem, nem mondtam el azt a tényt, hogy nem történt tényleges erőszak. Egyszerűen azt mondtuk, hogy elég volt. A teljes ország leállt, senki sem vette fel a munkát, senki sem teljesítette a parancsot. Nem voltak, kik kiszolgálják ezt a rendszert. Olyan volt ez, mint valamilyen tündérmese: lehetségessé vált a lehetetlen.

A diktátor-királyt végül erőszak nélkül elfogtuk, agy-és plasztikaiműtétet hajtottunk végre rajta, ügynökeink segítségével kijuttattuk Londonba ahol egy bárban dolgozik és felette bérel szobát. Unalmasabb idejében pedig, papírhajócskákat hajtogat, és ennek már, idestova nyolc éve.

- Szívbemarkoló, igazi, legendákba illő, hősies történet! Azt hiszem, hazalátogatok ezekután...jaj. Ne haragudjon, miről is beszéltünk az előbb? Sajnos a rövidtávú memóriám, több mint pocsék. Üdvözlöm a The Grey Houndban, Vic vagyok. Mit adhatok?

- Visszatérne? Sajnos azt kell mondanom, hogy az a hajó már elúszott. Abból a bourbonből kérek. Köszönöm. Ön magyar? Az akcentusáról ismertem fel. Alsó-Sáfrányospusztáról jöttem, ismeri talán?