A küldetés azonban hamarosan véget ér, és a Cassini a Szaturnuszba csapódva megsemmisül. Szabados László összefoglaló írása az mta.hu-n a két évtizedes programról és a "Nagy Finálé" várható menetrendjéről.


A Szaturnusz vizsgálatára tervezett Cassini–Huygens űrszondát 1997. október 15-én indították. Az anyaszonda, a Cassini (NASA) feladata az volt, hogy a Szaturnusz körül keringve vizsgálja a bolygót, illetve annak gyűrű- és holdrendszerét. A Cassinivel együtt utazó, Huygens nevű leszállóegységet (ESA) a Titan óriáshold részletes helyszíni vizsgálatára küldték.


A Huygens fedélzetén magyar közreműködéssel készített berendezések is helyet kaptak: az MTA Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet (ma MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont) szakemberei a fedélzeti magnetométer és a plazmaspektrométer földi ellenőrző és kalibráló rendszerét alkották meg.


A szondapáros 2004. július 1-jén állt pályára a Szaturnusz körül. A Huygens 2004. december 25-én vált le az anyaszondáról, majd 2005. január 14-én sima leszállást végzett a Titan addig teljesen ismeretlen felszínére.

Meglepő eredmények sokasága

A Cassini-Huygens küldetés számos új és meglepő eredményt adott – íme, néhány a legfontosabbak közül:

Az első sima leszállás egy külső naprendszerbeli holdon, a Titanon. Ennél távolabbi égitesten még nem szállt le ember alkotta eszköz. A Titanon a földihez hasonló felszíni képződményeket talált a Huygens: folyómedreket, erózió pusztításának nyomait, bár ott víz helyett metántartalmú csapadék esik, folyókat, tavakat és tengereket is létrehozva.


Az élet lehetősége a Szaturnusz rendszerében. Teljes meglepetésként érte a szakembereket, hogy egy másik nagyobb hold, az Enceladus felszínéből vizet tartalmazó anyag áramlik, sőt lövell ki. A hold felszíne alatt nagy kiterjedésű vízóceán lehet. Ezért a kutatásokat kiterjesztették az élet esetleges nyomainak kimutatására is.

A Iapetus hold rejtélyes „kétarcúságának” megfejtése. Már korábban ismert volt, hogy a Iapetus egy világos és egy jóval sötétebb (rossz fényvisszaverő képességű) félgömbből áll, de ennek oka eddig ismeretlen volt. Kiderült, hogy a Iapetus pályája mentén elszórtan elhelyezkedő rossz fényvisszaverő port a hold besöpri, és ez az anyag a Iapetus vezető féltekéjén gyűlik össze.

Óriás hurrikánok felfedezése a bolygó mindkét pólusa környékén, és az északi poláris hexagon teljes feltérképezése. Szokatlan jelenség a hosszú idő óta jelen levő és majdnem pontosan hatszög alakú képződmény (valójában elképesztően erős örvényzóna) a bolygó északi pólusánál. A küldetés végső szakaszában, a hexagon további vizsgálatával talán sikerül kideríteni e jelenség okát.

Figyelmes megsemmisülés

Az eredetileg négy évesre tervezett küldetést már kétszer meghosszabbították. Most április 26-án azonban végérvényesen utolsó fázisába lép a program, és a pályamódosításokkal megkezdődik a Cassini „Nagy Fináléja”, amelynek során a szonda többszöri pályamódosítás után végül szeptember közepén a Szaturnuszba csapódik.

A Cassini-küldetés vezetői azért választották a szonda megsemmisítésének ezt a módját, hogy a Szaturnusz holdrendszerét még véletlenül se tegyék ki emberi eredetű szennyezésnek. Ha ugyanis a szonda műszereit egyszerűen csak kikapcsolják, akkor előfordulhat, hogy az akkor már kontrollálhatatlan pályán mozgó szonda valamelyik holdra zuhan, és földi eredetű szennyezést is szállíthat oda. Ezt pedig feltétlenül el kell kerülni, ha a kutatások egyik célja az élet lehetőségeinek keresése a Naprendszer más égitestein.

A Nagy Finálé hónapjai során a szonda minden korábbinál jobban megközelíti a Szaturnuszt: minden keringése során a gyűrűk belső pereme és a Szaturnusz között halad át, tehát az elkövetkező 22 keringés alkalmával egészen közelről tudja tanulmányozni a bolygót és a legbelső gyűrűket is.