Többször meghosszabbított küldetése utolsó másodpercéig működik és gyűjti az értékes adatokat a Szaturnusz bolygót és annak környezetét – holdjait és gyűrűrendszerét – vizsgáló Cassini űrszonda. A tudományos szempontból páratlanul értékes küldetés szeptember 15-én ér véget, amikor is a szonda a korábban végrehajtott pályamódosítások hatására a bolygóba csapódik, ám még eközben is tanulmányozza a Szaturnusz atmoszféráját.

A Cassini-küldetésről röviden

A Szaturnusz bolygót és annak környezetét kutató Cassini bolygószondáról a közelmúltban már közöltünk egy összefoglalót, amikor megkezdődött a Cassini programjának befejező szakasza, a Nagy Finálé. Abban az összeállításban olvashatók a Szaturnusz bolygóra és látványos gyűrűrendszerére vonatkozó alapvető információk is. Most, hogy minden a tervek szerint halad, és a Cassini az apró pályamódosítások hatására szeptember 15-én a Szaturnuszba csapódva megsemmisül, elérkezett az idő annak rövid összefoglalására, hogy mivel vívta ki ez a küldetés a csillagászszakma mellett a közvélemény fokozott figyelmét és elismerését is.

A NASA és az ESA Cassini szondája, amely a legnagyobb tömegű bolygókutató űreszköz – fedélzetén az európai Huygens leszállóegységgel – 1997-es indítását követően 2004 nyarán érkezett a Szaturnuszhoz. E hét évig tartó bolygóközi cirkálás ahhoz volt szükséges, hogy a Vénusz bolygó két, a Föld és a Jupiter egy-egy gravitációs lendítése eljuttassa a szondát a Szaturnuszhoz. Ezekkel az ún. hintamanőverekkel rengeteg üzemanyagot lehetett megtakarítani, ami kissé olcsóbbá tette az amúgy igen drága missziót.

A Cassinit 2004 nyarán a bolygó körüli pályára állították, a rajta elhelyezett Huygens egységet pedig az év decemberében eloldották, és a kis szonda 2005 januárjában simán leszállt a Szaturnusz legnagyobb (egyben a Naprendszer második legnagyobb) holdja, a Titan felszínére. A Cassini–Huygens páros ezzel két rekordot is megdöntött: A Cassini a legmesszebbre küldött űreszköz, amely pályára állt egy égitest körül, a Huygens pedig az eddig legtávolabbi helyen hajtott végre sima leszállást.

A Szaturnusznak és környezetének közeli vizsgálatát célzó küldetést eredetileg négyévesre tervezték (2004. július – 2008. június). Ebben az időszakban a Cassini 76 keringést végzett a Szaturnusz körül, miközben 45 alkalommal került közel a Titan holdhoz, 10 esetben pedig más holdakhoz. Mivel a Cassini túlteljesítette a várakozásokat, a kezdeti sikerek hatására a mérési programot két évvel, 2010 szeptemberéig meghosszabbították.

Ezt a második szakaszt a Cassini nap-éj egyenlőségi küldetésének nevezték, mert ez idő alatt következett be a Szaturnusz Nap körüli keringési pályáján a bolygó nap-éj egyenlősége. E két év alatt a Cassini 64 keringést végzett a Szaturnusz körül, eközben 28-szor került közel a Titanhoz, 8-szor az Enceladus holdhoz, 3 alkalommal pedig más jeges holdakat tudott közelről tanulmányozni.

Mivel a műszerek továbbra is kifogástalanul működtek, és a szondának is maradt üzemanyag-tartaléka, a Cassini programját másodszor is meghosszabbították: 2010. október és 2017. április között zajlott le a Cassini napfordulós missziója (ne feledjük, hogy a Szaturnusz 29 és fél év alatt végez egy keringést a Nap körül, tehát az évszakok nagyjából nyolcévenként váltják egymást). Ebben a hosszú időszakban – amikor a Szaturnusz északi félgömbjén a tavasz után beköszönt az ottani nyár – a Cassini 155 keringést teljesített, közben pedig 54-szer „látogatta meg” a Titant, 11-szer az Enceladust, 5-ször pedig más kisebb jeges holdakat.

A Szaturnuszt és rendszerét vizsgáló Cassini és a Titan holdra leereszkedett Huygens szonda eddigi legfontosabb eredményeit ugyancsak korábbi áttekintésünkben összegeztük, de az a lista természetesen korántsem a teljesség igényével készült.

A Szaturnusz mesterséges holdjaként keringő Cassini szonda 2017 áprilisáig „tisztes távolságban” maradt a gyűrűrendszertől, ezért is tudta alaposan vizsgálni a bolygó nagyobb holdjait. Akkorra azonban az előre tervezett pályamódosításokhoz szükséges rakéta-üzemanyag mennyisége már nagyon lecsökkent, ezért a program vezetői úgy döntöttek, hogy a Cassini küldetésének 2017 szeptemberében véget vetnek. A befejező szakasz a Nagy Finálé nevet kapta.