2024. március 29. - Auguszta

Szíria: béketárgyalások kellenek

Mielőbb újra kellene indítani az ENSZ égisze alatt zajló szíriai béketárgyalásokat, Oroszországnak és Iránnak nyomást kell gyakorolnia a damaszkuszi rezsimre ennek érdekében - emelte ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn a tagországok külügyminisztereinek luxembourgi tanácskozását megelőzően.
2018. április 16. hétfő 15:02 - HírExtra
  

Federica Mogherini rövid sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az EU kész megkezdeni a közel-keleti állam újjáépítésének tervezését, amennyiben a politikai folyamat végre sínre kerül.

A nemzetközi közösségnek közös felelőssége, hogy véget vessenek a szíriai nép szenvedésének - mondta.

Hozzátette, tanácsülésükön az uniós külügyminiszterek a várhatóan megerősítik közös álláspontjukat főként a vegyi fegyverek bevetése kapcsán.

A főképviselő érintette az iráni nukleáris megállapodás ügyét is, amely ugyancsak napirenden van Luxembourgban. Elmondta, hogy az EU meg fogja erősíteni "határozott, egyhangú" elkötelezettségét az egyezmény teljes körű végrehajtása mellett, újabb szankciókról azonban nem számít döntésre.

Rámutatott: a megállapodás megőrzése és betartása létfontosságú, ez stratégiai érdeke az Európai Uniónak.

Mogherini végezetül elmondta, hogy a találkozón Oroszországról és a Nyugat-Balkánról is egyeztetnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását