2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Daru indult a dunai balesethez

Elindult a Clark Ádám hajódaru Komáromból szerda reggel Budapestre, az egy héttel ezelőtti hajóbaleset helyszínére, a vízi jármű várhatóan délután 3-4 óra körül érkezik meg az Újpesti vasúti hídhoz - hangzott el az M1 aktuális csatornán.
2019. június 5. szerda 13:04 - HírExtra
 

A hajódarun tartózkodó tudósító azt valószínűsítette, hogy az elsüllyedt Hableány kirándulóhajó kiemelése nem szerdán történik majd, mert az Újpesti vasúti hídtól körülményesebb lesz a hajódaru haladása. A magas vízállás miatt a legnehezebben a Margit híd alatt jut majd át - tette hozzá.

Ismertette, a búvárok "emelőpontokat" alakítanak ki a hajón, és ha minden optimális lesz, a hajódaru akár 20-30 perc alatt kiemelheti a roncsot a vízből. Kockázatot jelent azonban, hogy nem lehet tudni, mennyire sérült meg a hajó a balesetben, így akár ketté is törhet a 70 éves hajó.

Múlt hét szerda este, nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elsüllyedt. Hét embert kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták, 21 ember eltűnt. Azóta több újabb utas holttestét találták meg, 16 embert még keresnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását