Ha megengedték volna, hogy Orbán Viktort helyettesítse, ma Varga Judit kiállt volna az Európai Parlament elé és azt mondta volna, hogy „a magyar kormány rendkívüli intézkedései nem korlátozzák a média tevékenységét és nem érintik a véleménynyilvánítás szabadságát”. Mindezt egy, illetve két nappal azután, hogy a véleményük miatt állítottak elő a rendőrök egy gyulai ellenzéki aktivistát és egy szegi nyugdíjast.
Az előállítások váratlanok is voltak, meg nem is. Még nem fogadta el az Országgyűlés a koronavírus elleni védekezés ürügyén megalkotott, a kormánynak rendkívüli felhatalmazást adó törvényjavaslatot, amikor felhívtuk a figyelmet arra, hogy „dermesztő hatással” járhat a rémhírterjesztés büntetőjogi tényállásának szigorítása. Akkor leginkább attól tartottunk, hogy újságírók ellen vetik majd be az új szabályt és szerkesztőségeket béníthatnak meg arra hivatkozva, hogy a védekezést akadályozzák, ha meg merik írni, hogy vannak problémák a kormány járványügyi intézkedéseivel.
Ehhez képest most két, a véleményét vállaló embert vettek elő – egyikük ellen már megszüntették az eljárást, és reméljük, hogy a másik ügy is hasonlóan végződik.
Az igazi tét viszont az, hogy hány internetező retten meg a történteket látva, hányan lesznek, akik elhallgatják majd véleményüket,
mert nem akarják, hogy reggel hatkor rendőrök csöngessenek az otthonukban, majd – hiába bizonyosodik be még aznap az ártatlanságuk – a rendőrség trófeaként mutogassa a lakásukban készített felvételeket a honlapján.
A szólásszabadság – amit a kormány is fontosnak tart, de csak akkor, ha a saját véleményét éri kritika – sérülékeny jog. A közbeszédnek nemcsak a közvetlen cenzúra tud ártani, hanem az is, ha a polgárok félnek kimondani a véleményüket. A jogi nyelvben ezt „dermesztő hatásnak” nevezik. Azok a jogszabályok, amelyek ilyen hatással járnak, már önmagukban is aránytalanul korlátozzák a szólást, és ez elég ok lehet arra, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítse azokat. Több országban ezzel az indokkal törölték a büntető törvénykönyvből a nálunk még létező rágalmazást.
A rémhírterjesztés tényállásának szigorítására nem volt szükség. Korábban már megírtuk, hogy a valódi, rossz szándékú rémhírterjesztőket az addig meglévő szabályok alapján is hatékonyan felelősségre lehetett vonni. Ráadásul az új szabályt zavarosan fogalmazták meg, és rosszul kezdte alkalmazni a rendőrség, amiből az következik, hogy senki nem tudja pontosan, milyen közlések után számíthat arra, hogy megjelennek nála a rendőrök.
Igen, tartani lehet attól, hogy sokan arra a következtetésre jutnak, hogy inkább megtartják maguknak a véleményüket közéleti kérdésekben. Ám a szegi nyugdíjas és a gyulai aktivista előállításának az is következménye lett, hogy a véleményük sokkal több emberhez eljutott és – amint azt a hozzánk nagy számban érkező hazai és külföldi sajtómegkeresések, vagy épp a mai EP-vita is mutatja – még többek figyelmét hívta fel arra, hogy milyen intézkedéseket visz véghez a kormány a járványveszély leple alatt.
Most erőszakos fellépéssel szerencsére nem kell szembenézniük a véleményüket vállalóknak, de épp elég fenyegető, ha egy házkutatással kell számolniuk.
idősebb "Belső Jenő"
Csömödér -> Lovászi -> Tatabánya
Idősebb Belső Jenő 1956 őszén, abban az október végi, november elejei néhány napban beállt forradalmàr szerepbe. Elmondása alapján, megegyeztek a Hóbor nevű ávós nyomozóval, hogy egymást majd úgymond bevédik. Márhogy, ha a forradalom győz, akkor B.J. védi meg a komcsi nyomozó tisztet majd, ha meg bukta lesz, akkor a Hóbor elvti B.J.-t.
Ezt még idős fejjel, 2006 tàjàn is büszkén elregélte a Lovásziban élő, azonos nevű, legidősebb fiának.
Volt ugyan fegyvere azon napokban, de el nem kellett sütnie soha. Ahogy a többi olajüzemi dolgozóból lett néhány nemzetőr, ő sem harcolt, mert itt nem volt semmi harc.
Aztán nem igazán védte meg senki november 4. után a verésektől. Más, komolyabb büntetést megúszott viszont. Elmondása alapján, a zalai magasrangú rokonai miatt nem lett neki baja. Varga Gyula megyei első titkár neje Belső Erzsébet volt, tán csömödéri származással szintén. De még a pákai származású Németh Károlyt, országos pártvezért is emlegette ezzel kapcsolatban.
Azzal sem törődött, hogy ezeket elmondva kompromittálja a "forradalmár" személye hitelességét. (Úgy ment bele az eseményekbe az elején, mint a kétesélyes totóba! Hisz' el is mondta, többször így ezt.)
Aztán 1962 után elhagyta Lovászit, elvàlt, a kis családjàt is itt hagyta.
Zalaegerszegen élt, egy Rózsa nevű ápolónővel.
Később Tatabányára került és még a Rózsa nevű volt szeretője lakását is ügyes trükkel megszerezte magának. (Ott mondták el, 1966 tàján ezt is, az első feleségének.)
Később egy maszek zöldséges asszonysággal állt össze, a nála idősebb Erzsike nénivel. Na, az a matróna végül kirúgta, mehetett haza, a Réti u. 56. tömbházba.
Onnantól lett újra egy másik eü. dolgozó hölgy a "szíve választottja". Be is nősült, egy volt pufajkás, akkor màr munkásőr, zenészroma elvàlt lányát nőül véve. Onnan összejártak a városba települt szovjet "mérnökökkel" (akiket az uránium miatt helyezett oda a "nagy testvér"). Volt is minden "szovjet" csere-bere, szamovàrtól a háztartási gépekig... De, vagy 40 éven át használt autókkal is seftelt, ügyesen. Panaszkodott, hogy abból fizette ő az összes rezsit, mert a hàzasságuk anyagi része el volt különítve, a neje àltal. Ő mondta ezeket!
Leszázalékolása után a Komárom megyei IBUSZ "futára" munkába állt be és egy "háromperkettes" ügynök, valaki Tál(?) nevű igazgató főnökkel is autózott a valutával(?). Meg "csajoztak", idősebb fejjel, ő pl. kardio-rokkantként... Ő mesélte, ezeket is!
Csak 1989/90 tàján jutott újra eszébe neki, hogy ismét a forradalmár múltat kellene kidomborítani.
Lovásziban évtizedeken át nélkülöztek és szívtak, az ottani volt első felesége és a két gyermeke! Az ő 1956-os "szerepe" miatt ugye. Ő úgy kétévente egyszer-egyszer megjelent Zalàban, hogy megvillantsa, "virítsa" az aktuális kocsijával, ékszereivel, drága-trendi ruhàival a jóléti-fölényét. (!)
Tényleg, mint az "úri romák", ahogy "virítanak" kérkedve...
A zalai kis család meg ette a halat, gombát, vadhúst, az első fia "vademberré szocialódása" àltal, ott a kis ártéri erdei "szúnyogkempi" hàzikóban. (Ő nem lehetett vadőr sem, na miért ugyan, ahogy határőr sorkatona sem.)
A t.bányai pufajkás unokája pedig manapság már "szabadságharcost" emleget, meg emléktáblát állíttat. Hja, az idő múlása elfedi az emlékezetet, mint a föld fokozatosan, az akkori lovászi események hiteles tanúit. Messzire ment ember pedig azt mesélhet, amit csak akar.
Amikor ezeket leírtam, még él 93 évesen a volt lovászi első neje. Akiből még bolondot is csinált 1966 tàjàn! Elcsalta Tatabányára, hogy "összebékül" a volt kis családjával és lakjanak ott, vele.
Pár hét után meg kiderült, hogy még akkor is járt a Rózsa nevű, Zalából vele oda ment ápolónőcihez! Amikor a megalàzott kis család vissza cuccolt Lovásziba, a nagy hős "szabadságharcos" elbújdosott a segíteni jött, zalai teherautón érkező, felháborodott rokon férfiak elől...
A "hős"!
"Szebb múltat!" 😉
Tatabányán színház volt az az élet, láttam néhányszor, sajnos. De színhàz azóta is, tovább írják és alakítják a teátrális mi a jó éppen darabot...
☝️😝