Bangóné Borbély Ildikó közleménye:
"A kormány semmit sem tanult a járvány eddigi tapasztalataiból, így ismét elmulasztotta az újabb hullámra való felkészülést. Ezt mutatja, hogy sajtóinformációk szerint újból elkezdték a halasztható műtétek felfüggesztését. Az egész ország ismeri már ezt a forgatókönyvet és a következményét: a várólisták drasztikus növekedését.
Lassan két éve tart a járvány, de a Fidesz ennyi idő alatt sem volt képes megoldani az egészségügy kapacitásproblémáit, sőt csak súlyosbította a helyzetet azzal, hogy az új szolgálati jogviszony erőszakos áterőltetésével több ezer dolgozót üldözött el az egészségügyből. A kormány ráadásul a kórházak tehermentesítése tekintetében is elbukott, ugyanis Orbán Viktor saját maga ismerte be, hogy a kormány nem tud több embert meggyőzni arról, hogy oltassa be magát. Talán nem teljesítene az átoltottság tekintetében hazánk jóval az uniós átlag alatt, ha a fideszes politikusok ugyanolyan lendülettel népszerűsítenék a vakcinák hatékonyságát, mint ahogyan a kedvenc kurzusfilmjüket reklámozzák.
Mindezek után adott a kérdés: mit tett a Fidesz az elmúlt időszakban a járvány megfékezése érdekében? Miért nem tudták közel két év alatt megteremteni a módját a várólistán lévő betegek minél gyorsabb, biztonságos körülmények közötti ellátásának? Nem maradhatnak adósak a válaszokkal, ezért az MSZP írásbeli kérdésekkel fordul a kormányhoz a várólisták ügyében.
A Fidesz csak görgeti maga előtt a problémát, az MSZP szerint azonban nem lehet megfeledkezni az ellátásra váró betegekről. A kormány nem nézheti továbbra is tétlenül a várólisták növekedését, ugyanis a számok mögött olyan emberek vannak, akiknek egyre hosszabb ideig kell együtt élniük a fájdalmukkal."