A szerelem sem hiányzott belőle, akkor Kelly McGillis vitte a romantikus szálat, a feladatot most Jennifer Connelly örökölte a Top Gun: Maverickben: gyermekét egyedül nevelő anya, aki kocsmát működtet a légibázison.
A színésznőnek ehhez tökéletesen el kellett sajátítania a csapolás művészetét, mert milyen kocsmárosné azt, aki kilöttyinti a sört.
Connelly azt mondja a kötelező szerelmi jelenetről, hogy eléggé visszafogott. – Az intimitásra koncentráltunk, azt kellett érzékeltetnünk, milyen szerepet töltünk be egymás életében – árulta el a színésznő a Varietynek. – Ez leginkább bevezető jellegű, játékos ágyjelenet sok humorral, és azt domborítja ki, hogy a karakterem pozitív személyiség, és miként indul el a boldogság felé.
Mivel Connelly karaktere nem pilóta, nincs repülős jelenete, ő akkor kerül veszélybe, amikor egy robogó motorcsónakban száguldanak a háborgó tengeren. A színésznő ezt úgy gyakorolta, hogy otthon felállt az asztalra, a gyerekei körbeugrálták és vízzel spriccelték, ő pedig mondta a szövegét. A jelenetet föl is vették videóra, olyan jól szórakoztak.