A gyanúsított 2019-ben kért menedékjogot Hollandiában, és ezt követően egy Arkel nevű dél-hollandiai kisvárosban telepedett le.
Letartóztatásához egy rendőrségi bejelentés vezetett el. A nyomozás során olyan információkra derült fény, amelyek arra utalnak, hogy 2015 és 2018 között az Iszlám Állam biztonsági szolgálatának vezetésében segédkezett, ezt megelőzően pedig, két évig ugyanezt a tisztséget töltötte be az an-Nuszra Front nevű terrorszervezetnél. Az an-Nuszra Front az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágaként működött, majd új néven - Dzsabhat Fatah es-Sám - a Haját Tahrír as-Sám szélsőséges iszlamista ernyőszervezet élére állt.
"A gyanú szerint a férfi az Iszlám Államban betöltött pozíciójából fakadóan részese volt azoknak a háborús bűncselekményeknek is, amelyeket a szervezet Szíriában követett el" - közölte az ügyészség.
A gyanúsítottat pénteken állítják vizsgálóbíró elé Hágában.
Hollandiában 2019-ben fogták el az an-Nuszra Front katonai parancsnokát, aki 2014 óta menedékkérőként élt az családjával országban. Az Abu Kudr nevű férfit egy évvel később háborús bűntettek miatt,20 év börtönbüntetésre ítélte egy hágai bíróság.