2024. december 4. - Borbála, Barbara

Alternatív oktatási népszavazás indul

Hamarosan kezdetét veszi Magyarország első, alternatív oktatási népszavazása, ahol hét kérdésben mondhatnak véleményt - már 16 éves kortól - az emberek a magyar oktatás helyzetéről és a legsúlyosabb problémákról. Az alternatív népszavazás hivatalos honlapján pedig már elérhetők a végleges kérdések is.
2023. október 4. szerda 09:55 - HírExtra

Az aHang és az Egységes Diákfront által szervezett alternatív oktatási népszavazás célja, hogy az emberek megmutassák - hiába lehetetlenítették el az összes oktatással kapcsolatos népszavazási kérdést - azonnali, átfogó oktatási reformra van szükség, ezzel kapcsolatban pedig igenis véleményt akarnak mondani! 

A referendum során hét kérdésben lehet majd igennel vagy nemmel szavazni. A hét kérdés a magyar oktatási rendszert érintő hét legfontosabb, legégetőbb problémát jeleníti meg, köztük olyanokat, mint a pedagógushiány, a tanszabadság vagy éppen a sztrájkjog és az oktatási minisztérium kérdésköre. A kérdéseket az aHang és az Egységes Diákfront több szakértővel és szakmai szervezettel közösen véglegesítette. 

Magyarország első, alternatív oktatási népszavazásán az alábbi 7 kérdésben lehet majd szavazni: 

1. Gazdagabb, boldogabb, sikeresebb jövőt minden gyereknek! „Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar kormány alakítson ki olyan kereteket, amely minden gyermek számára biztosítja a modern, esélyteremtő oktatást?”

2. Le a bosszútörvénnyel! „Egyetért-e Ön azzal, hogy széles körű egyeztetés után alkossanak az oktatásban dolgozók és a gyermekek érdekeit szolgáló szabályozást a státusztörvény helyett?”

3. Igazságos, szakértő kormányzást! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az oktatásnak legyen súlya a kormányzati politikában, a magyar kormány állítson fel az oktatás teljes egészéért illetékes, felelős és önálló oktatási minisztériumot?”

4. Tisztességes megélhetést! „Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar kormány adjon azonnali minimum 50%-os béremelést a pedagógusoknak a pedagógushiány növekedésének megfékezése érdekében?”

5. A sztrájk alapjog! „Egyetért-e Ön azzal, hogy állítsák vissza a pedagógusok valódi sztrájkjogát?”

6. Demokráciát! „Egyetért-e Ön azzal, hogy az óvoda és az iskola közösségének legyen valós beleszólása az igazgató kiválasztásába?”

7. Pintér takarodj, vidd az összes haverod! „Egyetért-e Ön azzal, hogy Pintér Sándor rendőrminiszter nem alkalmas a köznevelésért felelős miniszteri tisztségre?”

A szavazás október 23-án indul, az aHang és az Egységes Diákfront törekszik arra, hogy a lehető legtöbb helyen lehessen majd személyesen is szavazni. Nemcsak személyesen, hanem online is le lehet adni majd a szavazatokat. Ehhez pedig már elindult a népszavazási kampány hivatalos oldalán, a 7IGEN.hu-n az előregisztráció. Az első 20.000 előzetesen regisztrálónak az aHang néhány plusz lehetőséget is biztosít: 

- Az előzetesen regisztrálók tudják először tesztelni az online szavazási rendszert.

- Az előzetesen regisztrálók online már október 20-tól szavazhatnak.

- Emellett egy kisebb ajándékkal, oklevéllel is szeretnék meghálálni a szervezők a bizalmat és a részvételt.

Forrás: aHang
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását