2024. május 9. - Gergely

Kondár Anna bronzérmes

A tízszeres világbajnok kick-boxos Kondár Anna bronzérmet nyert a pointfighting szabályrendszer női 70 kilogrammos súlycsoportjában Rijádban zajló Küzdősportok Világjátékán.
2023. október 27. péntek 09:43 - HírExtra

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) beszámolója szerint Kondár szoros meccset vívott az elődöntőben a mexikói Vanessa Monica Sanchez Trejóval, ám végül 10-9-re kikapott.
    
"Ennek a Világjátékok-bronznak bizonyára később fogok tudni majd örülni. Most csalódottságot érzek. Az elődöntőbeli ellenfelemmel először találkoztam, felépítettünk egy taktikát, amit nem tudtam maradéktalanul végigcsinálni. Természetesen a pénteki döntős napon is itt leszek a csarnokban, szurkolok a többieknek, segítek bemelegíteni, és remélem három arannyal és egy bronzzal megyünk haza Szaúd-Arábiából" - mondta Kondár.
    
A magyar küldöttség ezzel megszerezte ötödik érmét a szaúd-arábiai multisport eseményen, kick-boxban pedig további magyar versenyző is biztosan dobogóra állhat majd, ugyanis Busa Andrea, Zajácz Bence és Fésű Lajos is bejutott a pénteki döntőbe.
    
A 120 ország 1500 sportolóját felvonultató világversenyen korábban Tóth Alexa és Szmolka Nikoletta grapplingben gyűjtött be egy-egy aranyat, Tereza Crisley Cordeiro De Souza jiu-jitsuban, míg Buzás Patrik szumóban nyert bronzérmet.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását