A filmet gyártó Blumhouse stúdió számára ez fennállásának legjobb eredménye, nagyobb siker, mint a Halloween bemutatója volt öt évvel ezelőtt.
A Blumhouse, pontosabban annak alapító vezetője, Jason Blum beletenyerelt a tutiba, amikor úgy döntött, hogy filmet készít a Five Days at Freddy’s (FNaF) című videójáték és annak kiterjesztett univerzum alapján (a videójátéknak több folytatása van, könyvek, műanyag és plüssjátékok, ajándéktárgyak, dekorációk készültek belőle).
A koncepció az volt, hogy a FNaF sok millió rajongója sikítva fog tombolni örömében a nézőtéren, amikor végre a mozivásznon is láthatja megelevenedni kedvenc történetét. És lőn, Jason Blum producernek legközelebb így legyen ötöse a lottón. A net már tele van elragadtatott apukák bejegyzéseivel, akik azt írják, kamasz gyerekeik sikítva tomboltak a nézőtéren, amikor megelevenedni látták kedvenc történetüket a mozivásznon. A siker másik titka, hogy azok is nagyon jól szórakoznak, akik eddig nem is hallottak a FNaF-ról: a mezei mozisták úgy vélekednek, hogy ebben a filmben minden rendesen oda van téve, és eszükbe sem jutna visszakérni a jegy árát.
Ilyenkor azt szokták mondani, hogy a szórakoztatóipari szakemberek hosszan fogják még elemezni a rendkívüli jelenséget, ám a Vulture már most összefoglalta a lényeget. Rögtön dolgozatuk címe – Belepottyanunk a nyúl üregébe – fején találja a szöget: az Öt éjjel Freddy Pizzázójában látszólag faék egyszerűségű termék, ám mélyebbre hatolva pszichedelikus élményt nyújt az arra fogékonyaknak, ahogyan Alice is agyeldobós hallucinogén világban találja magát, amikor átkerül Csodaországba.
A játék és a film története egy mondatban összefoglalható. Egy bezárt pizzázóban az éjszakai biztonsági őr rémisztő animatronikus bábukkal hadakozik, amelyeket természetfeletti erő szállt meg. Egy rajongó számára azonban a FNaF elképesztő mélységeket kínál, amint egyre mélyebbre és beljebb hatol. Akit beszippantott a nyúl ürege, a FNaF esetében is vadabbnál vadabb elméleteket kezd gyártani, ahogyan újabban például a Különválás című sorozat esetében is megfigyelhető. De idézhetjük itt azokat az ádáz a vitákat is, amelyek évtizedek óta arról folynak, hogy Kubrick klasszikus Ragyogása mennyiben tekinthető a kamu holdraszállás metaforájának.
A Vulture megszólaltatja a FNaF-galaxis legnagyobb rajongóját és szakértőjét, Matthew Patricket, aki a YouTubon osztja az igét MatPat művésznéven. „A FNaF nagyjából három óra alatt végigjátszható, de közben rá tudunk fixálódni az apró részletekre. Hány gomb van egy bábun, mi bukkan fel a háttérben, ha megváltoztatjuk a kamera látószögét, ilyenek – magyarázza MatPat. – Ez az egész arról szól, hogy a történetet a hangulat meséli el. Más játékban ha hat lábujja van egy szereplőnek, arra gondolsz, hogy ez egy bug vagy elaludt a tervező, de itt nincsenek véletlenek. Olyan érzésed van közben, hogy minden részlet direkt került oda, ahova, és minden alkalommal valamilyen más irányba fognak ezek elvinni.”
Patrick főállású FNaF-szakértő, tudományos igénnyel kutatja a játék univerzumát, amely szerinte végtelen számú variációt rejt. Ezt támasztja alá, hogy hamarosan érkezik a tizennyolcadik (!) FNaF-videójáték, és Jason Blumnak se legyen Jason Blum a neve, ha a talán számára is meglepő bombasiker fényében már nem a mozifranchise ötödik folytatásán töri a fejét.
