2024. május 8. - Mihály

Kanada megerősíti jelenlétét a NATO keleti szárnyán

Kanada megerősíti jelenlétét Lengyelországban és a NATO keleti szárnyán - közölte Wladyslaw Kosiniak-Kamysz, az új lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter, miután hétfőn Varsóban fogadta kanadai hivatali partnerét, Bill Blairt.
2023. december 18. hétfő 16:47 - HírExtra

A varsói védelmi tárca honlapján közzétett videóban Kosiniak-Kamysz aláhúzta: ez volt az első nemzetközi tárgyalása múlt heti hivatalba lépése óta. Kanadai kollégájával megvitatta a kétoldalú védelmi kapcsolatokat és a biztonságpolitikai témákat - közölte.
    
A megbeszélés során megállapodtak az együttműködés intenzívebbé tételéről, és "fontos nyilatkozatok hangzottak el Kanada lengyelországi jelenlétének, a kanadai katonák jelenlétének megerősítéséről a NATO keleti szárnyán" - számolt be Kosiniak-Kamysz.
    
Bill Blair megköszönte a lengyel hadsereg együttműködését az ukrajnai humanitárius tevékenység és a fegyverszállítások megvalósításában.
    
A lengyel és a kanadai katonák együtt szolgálnak Lettországban a 2016-ban odatelepített, kanadai vezetésű, több mint ezerfős nemzetközi zászlóaljban.
    
A litván fővárosban, Vilniusban idén júliusban megtartott NATO-csúcstalálkozón Kanada és Lettország megállapodást írt alá a lettországi NATO-zászlóalj megerősítéséről. Ennek értelmében Kanada maximum 1200 további katonát telepít Lettországba.
    
Az ukrajnai háború kitörése után kanadai katonák, köztük utászok, ukrán katonák lengyelországi kiképzésében is részt vettek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását