2024. december 3. - Ferenc, Olívia

Így fosztották ki a strandolókat a tinik - elkapták őket

A fürdőzők könnyelműségét használta ki két fiatalkorú; nemcsak a ruháikat, de még az autóikat is elvitték.
2024. augusztus 22. csütörtök 13:10 - HírExtra

Egy 16 és egy 15 éves soltvadkerti fiút vettek őrizetbe a rendőrök lopások miatt augusztus 19-én este. A nyomozás adatai szerint pár nappal korábban, strandolás közben arra szánta el magát a két kamasz, hogy felpróbálják az egyik fürdőző őrizetlenül maradt nadrágját. A fiatalok megörültek, hogy tökéletes méretű a frissen szerzett ruhadarab, bónuszként pedig egy telefont, valamint indítókulcsot találtak a zsebében. A tolvajok felhagytak a fürdőzéssel és a parkolókhoz mentek, gondolták, furikáznak egyet. A kulcs indítógombjának folyamatos nyomkodásával el is jutottak a keresett gépkocsihoz, amivel útra keltek. Az „akció” nem tartott sokáig, pár utcányira megállt alattuk a jármű, pechükre műszaki hibás lett.

A fiatalok elhatározták, hogy a nap további részét ismerősüknél töltik Kiskőrösön. Az útra másik közlekedési eszközt választottak, bicikliket loptak az egyik bevásárlóközpont mellől. A kétkerekűeket nem zárták le, így könnyedén elvitték őket.

Három nappal később elhatározták, hogy ismét lecsapnak a strandon, és találtak is egy táskát, amire nem figyelt a gazdája. A hátizsákban ez alkalommal is lapult egy kocsikulcs, amivel egy újabb autót vehettek birtokba. Ez alakommal egészen Tabdiig hajtottak, ahol egyikük kedvesét is elvitték furikázni. Az út nem volt zökkenőmentes, a rutintalan sofőr az egyik ház falának hajtott, így jelentős kár keletkezett az autóban.

A kiskőrösi rendőrök a helyi polgárőrökkel közösen keresték az elvitt járművet és a tolvajokat. Végül a szolgálatirányító parancsnok bukkant a nyomukra pár órával később Kiskőrösön. A rendőrök előállították és őrizetbe vették a kamaszokat, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Az autókat és a kerékpárokat megtalálták és visszaadták tulajdonosaiknak. A fiataloknak felelniük kell a bűncselekmények elkövetéséért.

Mint azt már korábban is számtalanszor tettük, ismét felhívjuk a figyelmet arra, hogy a strandon a törölköző nem védi meg értékeiket a tolvajoktól, használják inkább az értékmegőrzőt! Fürdőkbe, strandra csak a szükséges pénzt vigyék magunkkal, az autókban pedig ne hagyjanank látható helyen táskát, vagyon- és értéktárgyat!

Forrás: police.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását