„A videójátékosok száma a méréseink kezdete óta stabilan 3,5 millió fő körül van a 18-65 év közöttiek körében, közülük körülbelül 2,5 millió fő játszik legalább heti rendszereséggel, ebből 1,3 millió fő pedig naponta” – foglalja össze Vass Dorottya a videójátékos piac legfontosabb alapszámait a bázis méretére vonatkozóan.
A költések fele hardverre és perifériára megy el
A videójátékosok többsége ingyenes megoldásokat választ, mégis, mivel maga a bázis milliós nagyságrendű, óriási piacról beszélhetünk gazdasági értelemben is. 2024 az első év, amikor a játékosok költése összesítésben nem emelkedett, a piacméret körülbelül 100 milliárd forint maradt. Belső átrendeződés viszont tapasztalható: az e-sport bázis költése növekedett, illetve vannak olyan részpiacok is, amelyek az egy főre jutó költések összegében tudtak növekedni.
A 2022 és 2023 között tapasztalt nagy ugrás a hardverköltésekben nem ismétlődött meg. Bár átlagosan nagyobb összegeket költenek hardverre és perifériákra videójáték miatt a magyarok, de kevesebben költenek. Így az éves költés nem emelkedett szignifikáns mértékben, 50 milliárd forint közelében maradt. Ebből az látszódik, hogy normalizálódott a piac, a 2020 óta tartó atipikus állapotok sorozata véget ért, az áruhiány és az áremelkedések hatása lecsengett. A videójáték-vásárlás megtorpant: bár nőtt a kosárérték, a vásárlások száma csökkent, így összesítésben a tavalyi szint alatt maradt: 20,5 milliárd forintot költöttek videójátékra a magyarok a felmérést megelőző egy évben. A videójátékra előfizetők aránya változatlan, azonban a magasabb előfizetési díjak következtében 15,5 milliárd forintra nőtt a költések éves volumene.
Az előző évekhez képest nem nőtt az ingame tartalmakat vásárlók aránya, egy-egy fő viszont többet költ el játékokon belül. Az éves volumen így 11,1 milliárdról 13,5 milliárd forintra növekedett. Az előző évekhez képest tovább csökkent az ajándéktárgyakat vásárlók aránya, összesen 2,4 milliárd forintot költöttek videójáték témájú ajándéktárgyakra a magyarok. Az ajándéktárgyak piacának kivételével mindenhol az e-sport bázis költései a meghatározók, összesítésben a piac 80 százalékát ők generálják.
Mire költenek még?
A közvetlenül a játékokhoz kapcsolódó költések mellett két olyan domináns tevékenység van még, amire sokan szánnak legalább néhány ezer forintot: az e-sport játékos videók nézése, és az e-sport fogadások. A videójátékosok harmada szokott e-sport játékos videókat, közvetítéseket, streameket nézni, és annak érdekében, hogy ezek a jellemzőn magánemberek által üzemeltetett csatornák fennmaradjanak, tízből négy néző adományoz is a videókészítőknek. Lehet, hogy ez fejenként csak néhány ezer forint, de mivel körülbelül 400 ezer fő adományoz legalább alkalmanként, összesítésben ez sem csekély összeg. A videójátékosok 16 százaléka fogadni is szokott e-sportra. A fogadók fele alkalmanként 5 ezer forint alatt játszik és csak 20 százaléka kockáztat 10 ezer forint felett.
„Az eredmények értelmezésénél fontos figyelembe venni, hogy mi a lakosság általi nettó költéseket mérjük kérdőíves kutatással, erre vonatkozik az összesítésünk, míg a tágabb piac egyéb elemei, mint például a játékforgalmazók bevételei, nincsenek ebben benne.” – emeli ki Vass Dorottya, a kutatás vezetője.