Szociális munkás. Ha elhangzik a kifejezés, legtöbben egy olyan segítőre gondolnak, aki takarót terít az aluljáróban alvóra, ételt oszt az utca emberének, elesett, magányos beteget mosdat otthonában. Vagyis a szociális munkás általában olyan személyt jelöl a köztudatban, aki a szegénység, elesettség, züllöttség labirintusából segít kivezetni rászoruló embertársait.
- A valóságtól nem jár messze, aki így gondolkodik, de azért a szociális munka spektruma sokkal szélesebb - mondja beszélgetőtársunk, Pataki Éva szociális munkás, a Szociális Szakmai Szövetség elnöke. - E munkának nagy hagyományai vannak nálunk, és aktualitása, jelentősége csak felértékelődik a mai társadalmi viszonyok közepette. A második világháború után a szegénység eltűnését, megszűnését propagálta a hatalom, amely ennek következtében a szociális munka létjogosultságát is megkérdőjelezte. Az idő nem váltotta valóra a szegénység eltűnésének reményét, s ma látható: a szociális munkára talán soha nem volt ilyen sok területen szükség, mint napjainkban.
- A hivatás tehát felértékelődik?
- Mindenképpen. Csaknem két évtizede oktatunk szociális munkásokat közép- és felsőfokon, szakma lett ez a tevékenység, és az EU-modellek is egyre inkább érvényesülnek a mindennapi gyakorlatban. A szociális munka új alapokra épül, 1993 óta már szociális törvény birtokában, újfajta ellátó rendszerrel, viszont meglehetősen kevés modern tapasztalattal ahhoz, hogy a jó alapokra felkerülhessen a stabil építmény.
- Csak a tapasztalat hiányozna?
- Nem könnyű előrelépni ezen a nehéz terepen. De mégis, hol tartunk? Tömeges méretű problémával kell szembenéznünk, miközben az intézményrendszer is korszerűsítésre szorul egy újfajta szemlélet mentén, amelyből nem lehet kihagyni az emberi jogok figyelembe vételét, a személy szabadságjogát, az egyenlő esélyekre történő törekvést. Ma a mennyiségi növekedés korszakát éljük, sokféle szolgáltatásban vesznek részt munkatársaink, és ezek a szolgáltatások egyre árnyaltabbak. Nagy feladat a segítség, a lehető legoptimálisabb megoldás eljuttatása olyan helyekre, ahol a szolgáltatási kultúra rossz, elmaradott, ahol leginkább az élet peremén botladoznak az állampolgárok. A mennyiségi növekedés mellett egy újfajta minőségre is törekedni kell, hogy lehetőségeink keretein belül a legjobbat, a leghasznosabbat tudjuk adni. Ehhez pedig kevés ötvenezer lelkes szociális munkás akarata, ha az egyéb feltételek hiányosak - hangsúlyozza a Szociális Szakmai Szövetség elnöke.
- Valójában mit csinál egy szociális munkás?
- Ezt tömören szinte lehetetlen megfogalmazni, hiszen szociális munkás a kormányban ülő szociálpolitikus, aki képviseli az ügyeket, döntést készít elő, vagy maga dönt a fontos témákban, és szociális munkás az is, aki az eszméletét vesztett drogost "összeszedi" az utcán, aki ebéddel csenget be naponta a magányos öreg ajtaján. Kétségtelen, hogy e munka legnehezebb része a közvetlen kapcsolat. Mi azt szoktuk mondani, hogy a szociális munkás a bölcsőtől a koporsóig, születéstől a halálig jelen van az élet valamennyi krízishelyzetében. Éppen ezért ez átfogó tudást, mély empátiát, felelősséget, figyelmet igénylő hivatás, amelynek természetesen vannak speciális részterületei.
- Ön hogyan választotta ezt a pályát?
- Magamról nem szívesen példálóznék, meg aztán mindenkinek más az útja. De mivel megkérdezte, és többről van szó, mint egyéni esetről, elmondom. Védőnőként kezdtem. Szép munka egy kis élet fejlődésénél asszisztálni, segíteni a családot tanácsokkal, de ennél többet szerettem volna. Elvégeztem a szociális munkások számára indított középfokú képzést, majd a főiskolát és az egyetemet is. Ma már felsőfokú oktatási intézményben tanítom a szociális munka tanulás útján elsajátítható részét, és készülök a doktori disszertációmra, természetesen a szociális munka témaköréből.
