2024. december 22. - Zéno
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Változás kell

Szerda este a Liberális Fiatalok Egyesülete (LIFE) által szervezett hogyan tovább SZDSZ beszélgetéssorozat keretében Gulyás József a párt országos tanácsának elnöke beszélt a liberális párt és az ország múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
2007. november 30. péntek 18:21 - Pálfi Rita

Lendületben a hiány

Az első Gyurcsány kormány legnagyobb mulasztásaként Gulyás azt rótta fel, hogy nem indult meg a reformprogram előkészítése, ennek legalább a felszín alatt, minisztériumokhoz kapcsolódó szakmai műhelyekben meg kellett volna történnie. 2005 nyarától a hazai mértékadó közgazdászkörökből egyre több figyelmeztetetést kapott a koalíciós vezetése a várható költségvetési, pénzügyi kockázatokról. Az államilag támogatott lakáshitelek, az 50 százalékos béremelések túl nagy kiadást jelentettek, a költségvetés nem bírta el a 1000 napok, és 100 lépések „lendületét.” Az ebből következő feszültségre kellett volna választ adnia a gazdaságpolitikának.

Kuncze Gábor jelezte is Gyurcsány Ferenc felé, hogy a pénzügyi, költségvetési stabilitás miatt érdemi korrekcióra van szükség. Egy darabig úgy tűnt, hogy a miniszterelnök hajlana is rá, de pártja nem támogatta. Hogy miért, arra ott van az indoklás Gyurcsány őszödi beszédében: a választások megnyerése előbbre való volt. Politikailag igazolható ez a döntés: a kormány tudja, hogy gond van, viszont tudja azt is, hogy mit kell tenni, és meg is fogja tenni, ezért nem engedi át az irányítást. Csak az a baj, hogy ezzel párhuzamosan a háttérben, a szakminisztériumi műhelyekben nem kezdődött meg a szükséges intézkedéseket, reformokat megalapozó munka. Veres János, amikor az SZDSZ frakcióülésén járt kézben tartható a hiányról beszélt, és azt állította, hogy már vannak előkészített javaslatok a választások utánra.

Ezután jött a 2006-os választási kampány, a szokásos választási licittel a két nagy párt között. (röpködtek a milliárdok). A szabad demokraták választási üzenetei ehhez képest kifejezetten visszafogottak voltak: először stabilizálni kell, és ezzel megalapozható a 2009-es átfogó adócsökkentés.

A választások után sokként hatott, amikor a miniszterelnök közölte az elszállt hiányszámot. Jól érzékelteti a helyzetet az országgal együtt megvezetett Kuncze megjegyzése: a választások közeledtével Veres János kétszer is ígéretet tett arra, hogy 5 százalék körüli lesz a hiány, de azt nem mondta, hogy a kétszer elhangzott számot össze is kell adni.

Gyurcsány kormány 2.0

A második Gyurcsány kormánynak őszintén kellett volna indulnia, más politika ígéretével érkező személyek kellettek volna a kormányba. Így nyilvánvalóan nem lett volna szabad beemelni Veres Jánost az új kormányba. Az akkor gyakran hangoztatott: „sikeres, modern és igazságos Magyarország” jelszaván túl a legerősebb miniszterelnöki üzenet egy „új reformkor” ígérete. Azonban az igazi reformok előkészítettek és tartalmi fedezettel rendelkeznek. Az ígéretekkel szemben nem voltak igazán előkészített, kimunkált javaslatok: az egyeztetést szinte nulláról kezdték. Egyfajta reformretorika valósult csak meg, tartalom nélkül.

Tévedés lenne azt gondolni, hogy csak őszöd miatt népszerűtlenek. Ráadásul az önkormányzati választások, azt is megmutatták, hogy a jobboldali tüntetőktől való félelem sem elég már arra, hogy mozgósítsa a baloldali szavazókat. A választások megroppantották az MSZP és az SZDSZ önkormányzati hátterét.

Az SZDSZ által előkészített egészségügyi reformot megalapozó legfontosabb döntéseket rendre halogatta a miniszterelnök, és pártja. Ez kényszeríttette ki Molnár Lajos távozását 2007 tavaszán. Ez a pártkongresszusok ideje volt: az SZDSZ-ben az első, döntetlen eredmény után, Kóka János lett az elnök. Gyurcsány Ferenc pedig újabb fontos pozícióra tett szert (pártelnök). Ekkor kellően erősnek érezhette volna magát az átalakításhoz, egy új kezdethez, a korrigáláshoz.

El is indult egy újabb tárgyalássorozat a nyár elején az SZDSZ kezdeményezésére, ekkor módosították is a koalíciós szerződést. Ez a megállapodás új lendületet adhatott volna a kormányzati munkának, a reformok felgyorsításának. 48 óra sem telt el és teljesen megváltozott a helyzet: nem volt többé világos hogy Gyurcsányt követi e a pártja: az MSZP frakció nyilvánvalóvá tette, hogy a párt vezetésének a mandátuma nem erről szólt, kisebb lázadás történt és történnek azóta is (például a közlekedési reform, adó ügyek, növekedést megalapozó intézkedések, és egészségügyi kérdésekben sem jutottak közös nevezőre). Az MSZP frakció átszabta mind az energiapolitikai, mind a közlekedéspolitikai reformot. A munka (egészségügyi törvényjavaslat kidolgozása) ennek ellenére elindult. A közvélemény-kutatási adatok meg egyre nyomasztóbbak voltak.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását