Az új rendszer legnagyobb vívmányaként visszaszorult a tervgazdálkodás, amelyet csak a legfőbb kérdésekben és az irányvonalak kialakításánál alkalmaztak. A nehézkes és költséges tervutasításos rendszer megszűnésével egyszerűbb és hatékonyabb lett a központi elképzelések megvalósítása is.
A hatvanas évek közepétől, Nyers Rezső keze alatt formálódó új elképzelések másik fontos pontja volt a vállalati önállóság megteremtése: vagyis, hogy a gazdasági döntések ott szülessenek, ahol az információ és az érdek is jelen van. A szocialista piacgazdaság megteremtésére kissé szabadon engedték az árakat, a lakosság ezen keresztül érezte meg először a reformokat. Míg 1960-68 között csak három százalékkal, addig a reform hatására, 1968-70 között már 7,4 százalékkal emelkedtek az árak. A pluralizmus csírái is megjelentek, az állami, a szövetkezeti, az ipari és a kereskedelmi vállalatok, az egyéni kisgazdaságok, a magánkisipar egyenjogúságát nemcsak papíron, hanem a gyakorlatban is érvényesítették.
A reformokat azonban keményen ellenezték a Gáspár Sándor által vezetett szakszervezetek, majd a politikai elit is meghátrált. A kísérlet, mint neve is mutatta, csak a gazdasági mechanizmus reformja volt, a gazdaságpolitika céljainak felülvizsgálata nem történt meg. Ellenkezőleg, a pártvezetés kimondta, hogy a gazdaságpolitika helyes, csak a célok megvalósítására szolgáló eszközökön, módszereken (a mechanizmuson) kell javítani.
A forint nem volt konvertibilis, így nem volt jó mérce a külföldi és belföldi árak összehasonlítására. Nem volt szabad import, nem volt igazi verseny, az ország deviza- és hitelhiányban szenvedett. (A bátrabb szakértők éppen ezért még 1967-ben javasolták Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba való belépést, amiről természetesen a Szovjetunió "lebeszélte" Magyarországot.)
Az 1970-es évek elején a gazdasági reform lefékeződött, a gazdaságpolitikában anélkül következett be a visszarendeződés, hogy kimondták volna az új gazdasági mechanizmus felfüggesztését.
Formailag fennmaradt az indirekt irányítási mechanizmus, szó sem volt a tervutasítás visszaállításáról, a gyakorlatban történt fordulat. A gazdaság alapvető rendszerbéli problémáit az új gazdasági mechanizmus bevezetésével sem lehetett megoldani, ráadásul új problémák is keletkeztek. Az újbóli központosítást az 1973-as olajválság és az azt követő recesszió hatásai is tovább erősítették. A reform iránt elkötelezett politikai vezetőket 1974-ben leváltották, és tovább folytatódott a fenntarthatatlan rendszer hosszú haldoklása.