„Míg a tőkés nyugaton fegyvert kovácsolnak, minálunk a Sztálin hídon vígan kopácsolnak.” (Csasztuska az '50-es évekből)

Vas és acél országa

A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa a közép- és kelet-európai szocialista országok gazdasági együttműködési szervezete a 1949. január elején született Moszkvában szovjet kezdeményezésre, az alapokmányt január 25-én írták alá. Az okok között említik, hogy a testvéri Szovjetunió szerette volna megóvni friss szerzeményeit a Marshall-terv, a nyugati tőke kísértésétől. Más szempontok is Moszkvához kötöttek bennünket. A katonai, stratégiai szempont szülte a nehézipar fejlesztését célul kitűző koncepciót. Az olaj és földgázvezetékek összekapcsolták az államokat, bár a hely ahol összefutottak – akárcsak az utak Rómában – a Szovjetunió területére esett. Az átfogó villamosenergia-hálózatok ugyanígy tettek, hogy gazdaságunkat, a többi közép- és kelet-európai országokhoz hasonlóan összeforrassza olyanokkal, akik nem a mi érdekeinket nézik döntéseik meghozatalakor. Igaz, a térség országai felzárkóztak egymáshoz. Ki lemaradt attól a fejlődési pályától, ami a világ kapitalista felén lett volna osztályrésze, ki hihetetlen ipari, gazdasági fejlődést futott be. Mármint ahhoz képest, ahol addig állt. Lehetséges, a növekedést inkább annak köszönhették, hogy többször kiváltak a szervezetből.



Pánvörös tanács

Albánia 1949-ben és 1961-ben is felfüggesztette tagságát, 1987-ben végleg hagyta ott a szervezetet. Megfigyelői státusszal bírt az integrációs szervezetben Jugoszlávia, a Kínai Népköztársaság, Észak-Korea, Jemen, Angola, Etiópia, Laosz, Afganisztán, Mozambik, Nicaragua.Természetesen akkor, amikor országuk urai épp ki se látszottak Moszkva fenekéből. Szerződéses kapcsolatokat létesített a KGST-vel 1973-tól Finnország, 1976-tól Irak és Mexikó. Hivatalos nyelvként ugyan minden tagország nyelvét elfogadták, de természetesen oroszul volt célszerű beszélni. Tevékenysége eleinte a kereskedelemre, a szakmai tudás megosztására, szakemberképzésre korlátozódott. A munkamegosztás és specializálódás később alakult ki, mégis erről ismerjük leginkább.

Vízet! Csuklik a busz!

Hazánk buszokat gyártott a világnak, Bulgária pedig targoncákat. Az NDK hajógyártása a halászhajókra korlátozódott. Kialakult a kimutatások megszállottjainak uralma is. Az országok gazdaságát összehangolva szervezték tekintetbe véve a termelési és fogyasztási, vagy a felhalmozásra, a külkereskedelemre vonatkozó adatokat. A szegényebb országok gazdaságát jócskán segítette a jobban elengedett országok által kamatmentesen nyújtott hitel. Sejthetjük melyik oldalon állhatott hazánk. Kitalálták, nem mi kaptunk. Energia és nyersanyagszegény országunk a KGST partnerektől importálta vasércet és szenet, sokáig a az összes villamos energiát, és a kőolajat.

Szalámi, badacsonyi szürkebarát

Mezőgazdasági termékeinknek a hosszú távra kötött szerződések jelentettek biztos piacot, nem is ügyeltünk a minőségére, és alávetettük azt a tömegtermelésnek. Olyan pocsék lőréket sóztunk az oroszok nyakába, hogy még mindig mellényúlunk néha, cukrot és szeszt lökünk a tokaji borba. Hiába no, a régi reflexek. Az oroszoknak tökmindegy, megisszák a denaturált szeszt is, csak átszűrik előtte egy marék földön, vagy kabátujjon. De a világ nem vevő az avinált löttyökre. Igaz, erőforrásainkat olyan gazdasági ágakra összpontosíthattuk, amelyek adottságaink révén a legjobban feküdtek nekünk. Versenyképességünknek ez se használt.

Amit homokra építettek

Elmaradott technikával és gazdasági szerkezettel helytállni a világpiacon olyan bűvésztrükk lett volna, amire tán még Uri Geller se képes.(Pedig ő nem KGST pléhkanalakat, de angol ezüstöt is hajlít. Milyen kár, hogy csal.) Más magyarázatok szerint az 1970-es évek olajválsága és olajár-robbanása bomlasztott. A tagállamok egyre jobban kötődtek a nyugati fejlett piacgazdaságú országokhoz. 1991-ben a Szovjetunió betiltotta a barter-kereskedelmet, a tagállamok közötti kereskedelem rúgott egy utolsót, majd kilehelte a lekét.1991. szeptember 26-án a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa hivatalosan is beadta az Elzett-kulcsot.