A kiárusítás kritikája I.

Maga a kötet címében és hozzá kapcsolódó címlapjában kiváló és ötletes. A könyv címe, a szocialista népnevelő capitaly-pótlék társasjáték után Gazdálkodj okosan! A címlapon a régi játéktábla egy témába vágó mezőkkel megrajzolt változata kígyózik. Dobásonként léphetünk a közszolgáltatásokhoz, állami vállalatokhoz (vezetékes víz, vasút, tömegközlekedés) és a közvagyonhoz (Nemzeti Galéria, természeti kincsek) köthető kockákra. A kötet szerkesztői Scheiring Gábor és Boda Zsolt, a fejezeteket mellettük Ámon Ada, Gilly Gyula, Horn Gergely, Klestenitz Tibor, Schiffer András és Solymosi Tamás szerezte. A kötet három részre osztva elemzi privatizációt és a privatizációkritikát. Az Alapok, a közgazdaságtan és a politikai ideológiák azon elméleteit ismerteti, melyek részt kapnak a privatizációt szabályozó stratégiák vitájában. A Politikák című fejezet a a GATS egyezmény és a Bolkenstein direktíva hatásának elemzése. A Szektorokról szóló harmadik rész az energiaszektor, az egészségügy a vízpiac és a vasutak privatizációját veszi nagyitólencse alá. Elismeréssel kell szólnunk a függelékről, míves, alapos és áttekinthető munkát komoly emberek nem adnak ki nélküle.

A szerzők ösztönös arányérzékkel találták meg azt a nyelvezetet ami a célközönség szája íze és képességei, tájékozottsága szerint való. Azok számára, akiknek annyi rálátásuk van az egészségügyi reformra, hogy Hordágy Ágnes zsebe dagad a vizitdíjtól miközben hites urával a pesti éjszakában mulat, nyilván rémisztő már maga a téma is. Politikai szerepvállalásuk kimerül a négyévente indulatból ikszelgetésben, és mindenkori politikai elitnek a buszon, piacon, váróteremben gyakorolt epés ám közhelyes szidalmazásában. A politika gazdasági vetülete iránt is érdeklődő, tájékozódó, de a téren nem képzett aktív állampolgár olvasóknak viszont nem kell megijedni tőle. Akkor sem ha nagyjából a „komparatív előnyök” definiálásánál szundítottak el akkor, amikor mégis alámerültek a közgazdaságtan kénköves bugyraiba, vagy arra kényszerítette őket a felsőoktatás, hogy felvegyék azt az indexükbe, és legalább egy előadást végigaludjanak. Mindazok akik el tudnak olvasni egy gazdasági tematikájú cikket egy színes fényképes periodikában és minimálisan értettek valamit a középiskolai történelemkönyvekből – nem csak az évszámokat biflázták be – jó eséllyel értelmezni tudják majd az olvasottakat. Ha a témában zavar, neadjisten gyanú (ez meg miért azt mondja, az meg miért nem?) támad elméjükben a közszintre süllyedt érvek hatására, annak orvoslására kimondottan javallott a Gazdálkodj Okosan! Hiánypótló mű, mondja erre az eredeti ötletekből kifogyott zsurnaliszta.

Komcsik, vagy jobbosok? Egyik sem. A kötet szerkesztői élesen tiltakoznak a leegyszerűsítő megfogalmazások ellen. A könyvbemutatón Scheiring Gábor nemes egyszerűséggel baromságnak szólította a fent sorolt, a privatizációkritikát érő vádakat. A jobb tájékozódást elősegítendő Scheiring ismerteti mind a liberalizáció mind a kritikája elméleti, pragmatikus érveket felsorakoztató és ideologikus hátterét. Ismerteti a neoliberalizmus történeti hátterét, a jóléti állam válságától, a restriktív-neoliberális gazdaságpolitika meghaladásáig. A '70-es években bomlani kezdett a jóléti állam koncepciója, ami a „kapitalista nyugaton” a piacgazdaság termelte javak állam általi újraelosztásával kívánta megteremteni a társadalmi igazságosságot. Az aktív állami szerepvállalás a szociális feszültségek enyhítésére addig nem látott jólétet és társadalmi békét hozott. Amíg fenntartható volt. Az olajválság és a gazdasági növekedés visszaesése komoly feladat elé állította a kormányokat. A receptként használt libertárius szemlélet varázsszavai a minimális állam, a verseny, és az alanyi jogon járó juttatások helyett a rászorultsági elv hangoztatása. Az állam keveset vesz el, és keveset ad vissza, drága közszolgáltatásokban nem vagy alig vesz részt, azt a piaci szereplőkre bízza, mondja a restriktívnek, neoliberálisnak, újklasszikusnak hívott gazdaságtan. Nagy-Britanniában Margaret Thatcher az Egyesült Államokban Ronald Reagan végzett kiemelkedő szerepet fenti elvek gyakorlati megvalósításban. A gyökereihez hű baloldal azóta átkozza mindkét személyt. Igaz, elveik azóta bekebelezték a nyugati szociáldemokrata pártokat is. A mi nagy „baloldali” pártunkat meg nem csak bekebelezte, de ivott rá két fröccsöt is nyomatékul. Az MSZP egy cseppet sem különbözik elődjétől abban, hogy akár erőszakosan is reformál-modernizál, és kedveli az univerzális medicinákat. Ebben jó partnerre lelt a liberálisokban, akik szerint „Nincs súlyosabb nemzetgazdasági érdek, mint a privatizáció folytatása.”

Magyarországon nem csak a jóléti piacgazdaság maradt el, a neolib héja politikával is csínján bántunk, egész addig, amíg nem kongott teljesen az államkincstár. Hasonlóan kimaradt hazánk a neoliberalizmus hanyatlásának feldolgozásából. Megint olyan elvek alapján vezetik népünket a fényes jövő felé, amelyek már megkoptak egy kissé. Joseph Stiglitz a Columbia Egyetem Nobel-díjas közgazdásza a „hivatalos közgazdaságtudomány” legismertebb belső kritikusa az egyik meghatározó alakja az új fejlődésparadigmának: „Stiglitz több helyütt is jelzi, hogy a szegénységi, egészségügyi helyzet figyelmen kívül hagyása, valamint a környezeti problémák elhanyagolása elterelheti figyelmünket a valóságban fenntarthatatlan gazdasági fejlődésről. Véleménye szerint a latin-amerikai országok sikertelen kitörési kísérletei is a neoliberális ortodoxia hibáit jelzik. Úgy gondolja, a neoliberalizmus elszakadt saját közgazdaságtani alapjaitól, figyelmen kívül hagyva a közgazdaság-tudomány legújabb eredményeit.” Scheiring ugyanitt ismerteti az útkeresés ökopolitikai vonatkozásait. A környezetvédelmet alapvetően állami beavatkozásként elképzelő autoriter hagyománytól az államot és a hatalom bármely formáját a környezeti kérdés legfőbb ellenségének látó ökoanarchista gyökereken át a főáramú politikai modernista szemléletén át a radikális demokrata felfogásokig. A Gazdálkodj okosan! ökopolitikai szemszögből kritizálja, nem magát a privatizációt, hanem annak neoliberális felfogását, és ismerteti annak alternatíváit. Könyvismertetőnket a GATS egyezmény és a Bolkenstein direktíva, illetve a szektorok (energia, egészségügy, víz és vasút) privatizációja felvetette kérdéseket vizsgáló fejezetek ismertetésével folytatjuk.